Az 1979/80-as idény divíziós bajnokaként, s egyben a Szlovák Nemzeti Liga küszöbét átlépve olyan területre érkezett a DAC, ahol korábban még nem járt. Ez az osztály a csehszlovák labdarúgás egymás fölé rendelt rangsorának második fokát jelentette. Innen már egyenes ágon az első ligába juthatott a győztes. Ahogy Brányik Sándor és Sidó Ferenc is fogalmaz A dunaszerdahelyi futball 100 éve c. könyvben, „A játszadozó időkből kinőtt dunaszerdahelyi futball 1980-ban már országos színvonalú versenysport lett.” S amellett, hogy szórakoztatott, 30-40 embernek munkát is adott. Ez a tény jól jelzi, hogy a gazdaság növekedése következtében mekkorát emelkedett Dunaszerdahely labdarúgásának jelentősége.

A Szlovák Nemzeti Ligában eltöltött első idényünk kiélezett küzdelmet hozott. A szezont a 11. helyen fejeztük be, úgy, hogy a bronzérmes Turócszentmárton mindössze 3 ponttal előzött meg minket, míg a 15., kiesőhelyen záró Vágbeszterce ugyanennyivel maradt el tőlünk. A második idényünket hatodikként zártuk, majd két egymás követő évben lettünk ezüstérmesek.

A hivatalos adatok szerint a hazai nézőszám mérkőzésenként 2-3 ezer között stabilizálódott, de volt olyan mérkőzés is, melyre 6 ezren voltak kíváncsiak. Ekkor rajzolódtak ki előszőr a stadion szükséges újjáépítésének körvonalai. Weisz Mihály klubelnök – akire cikksorozatunk előző részében kiemelten is megemlékeztünk – az új stadion megépítésével kapcsolatban következőket jegyezte le: „Már készülnek a tervrajzok a lelátók újjáépítésére, s a hetedik ötéves tervben sor is kerül rá, sőt a Nemzeti Front választási programjába is bekerül.” 1983 őszen kezdődött el az átépítés, és szintén ebben az évben történt, hogy a televízió először közvetített élőben DAC-mérkőzést. A régi fatribün helyén egy modern, a kornak megfelelő új lelátó nőtt ki. Az ünnepélyes átadásra pedig 1985. május 9-én, az első járási spartakiád alkalmával került sor.

A klubvezetés a stadion építése közben 1984 nyarán leszerződtette vezetőedzőnek Pecze Károlyt és tovább erősítette a keretet. Sorozatban harmadszor lett őszi bajnok a DAC, 1985 tavaszán pedig három fordulóval a bajnokság vége előtt biztos volt az elsőség! A nagy rivális Nyitra elleni hazai zárómérkőzésen már 10 ezer néző ünnepelte a feljutást a Csehszlovák I. ligába. A szurkolók öröme – mondani sem kell – a tetőfokára hágott. A visszaemlékezések szerint az egyik lány a kombinéjára gyűjtött aláírásokat csapatunk játékosaitól, más hölgyek még ennél is alább mentek. A költői vénával rendelkezők verseket írtak, sokan dalra fakadtak, a DAC-tábor fiatal hangadói meg rigmusokat faragtak.

Az elit közötti első évünket szerencsésen átvészeltük, a 11. helyen zártunk. A folytatásól viszont többen is tartottak, mondván, hogy mindig a felkerülés utáni második év a legveszélyesebb. De nem a DAC számára, amely szárnyalt! 1987-ben előbb a Nyitra ellen megnyertük a Szlovák Kupát, majd két hónappal később, 1987. június 21-én Kopřivnicében a Sparta Praha legyőzésével a Csehszlovák Kupa is Dunaszerdahelyre került, aminek eredményeképpen kupagyőztesként képviselhettük Csehszlovákiát Európában!

1987-ben elsőként a ciprusi AEL Limassol, majd jött a svájci Young Boys Bern. A következő évben nyújtott újabb eredményes szereplésünknek köszönhetően pedig a svéd Östers Växjö kiejtésével az európai topfutball kiemelkedő csapatával, a német rekordbajnokkal, a Bayern Münchennel mérhettük össze tudásunkat. De erről a korszakról és erről a mérkőzésről beszéljen helyettünk az az egykori játékosunk, aki személyesen a pályán élte át ennek mérkőzésnek és ennek a korszaknak a hangulatát. Szaban Tibor, aki 1988. október 26-án a DAC színeiben bevette a müncheni óriásklub kapuját.

A klub 120 éves múltjára visszatekintő cikksorozatunk hamarosan folytatódik…