1979-ben Révkomáromból Nyitrára igazolt, hogy a föderális bajnokságban szereplő Plastika keretének tagja legyen. František Skyva edző azonban nem adott neki lehetőséget. Sötét gondolatok üldözték, már azon is eltöprengett, hogy befejezi labdarúgó pályafutását - ezt három hónap erejéig meg is tette. Ekkor jött a mentőöv - Dunaszerdahelyről.

„Nyitrán egy picit felsültem, de tanultam belőle. Már az ősz folyamán eljöttek utánam a DAC vezetői, és rábólintottam az ajánlatukra. 1980 januárjában jöttem a klubhoz, és azt mondtam: eddig keveset játszottam, lehetőségre van szükségem. Meg is kaptam, éltem is vele és nyolc és fél év lett belőle,” eleveníti fel az érkezését Majoros György. „Azokban az időkben Dunaszerdahelyen még nem volt szó a föderális ligáról, vagy akár a nemzetközi porondról. Viszont egy kellemes labdarúgó társaságba kerültem, és még abban az évben sikerült feljutnunk az I. SZNL-ba.” Ráadásul impozáns magabiztossággal, hiszen a DAC tízpontos előnnyel nyerte meg a divízióját. A záró fordulóban a révkomáromi Spartakot győzték le 5:3-ra, és az összecsapás utolsó találatát Majoros szerezte, aki korábban több mint hét évig szerepelt az ellenfélnél. „Furcsa érzés volt bennem, mikor ellenük játszottunk. A pályán viszont nincs helye a nosztalgiának, győztünk és a feljutást ünnepeltük.”

A feljutásban - még játékosként - Szikora György is kivette a részét. Hogy érezte magát Majoros egy csapatban a csehszlovák focióriással? „Nemcsak játszani volt jó vele, de sokat is lehetett tőle tanulni. Ezután az edzőm lett, és úgy is tiszteltem. Nem csak a játéktudása volt nagy, hanem értett is a focihoz. Edzései a mérkőzéseket másolták, főleg labdával dolgoztunk, anélkül csak kivételes esetekben futottunk. Gyurival játékosként és a pályán kívül is jól kijöttem.”

Megszületett a híres csatártrió, az Audi - Tóth - Majoros hármas fogat, mely az ellenfél védelmeinek réme lett és a csapatnak sorban nyerte a meccseket. Mi volt a trió varázsának és sikerének titka? „Tudatosítani kell, hogy ezek a dolgok három évtizeddel ezelőtt történtek, mikor még lényegesen más volt a futball. Nem mehettél külföldre, mivel nem volt annyi mozgás a csapatok kereteiben. Így a játékosok jobban összeszokhattak, évekig ugyanabban az összeállításban játszottunk. Ismertük egymást, és mindent tudtunk egymásról a pályán és a magánéletben is. Ennek nagy hatása volt a játékunkra. Remek volt Tóth Lacival és Audi Gyurival együttjátszani, már nagyjából előre tudtuk, ki mikor és mit fog csinálni, hogyan oldja meg az adott szituációt.”

Majoros a széleken remekelt, gólt érő beadásaival és passzaival tömte Tóthot, és maga is sok gólt szerzett (a föderális ligában és az I. SZNL-ban együtt klubrekordnak számító 78-at). A tizenhatos környékéről volt a legveszélyesebb. Magánéletben csendes és szerény, a pályán viszont rámenős.

A csapat zsinórban kétszer is csak nagyon kevéssel maradt le a föderális ligába való feljutásról, először a Besztercebánya, másodszor a Ligetfalu előzte meg a DAC-ot. Ez nem volt frusztráló? „Nem gondolom, sőt inkább motivált minket, hogy harmadszorra sikerülni fog. És hála Istennek, 1985-ben össze is jött.” Egyébként csak ő, Tóth László és Karol Krištof szerepelt az első ligában abból a csapatból, mely 1980-ban feljutott az I. SZNL-ba.

A csapat mindjárt az elején megbizonyosodhatott róla, hogy a föderális liga egy más szint: a Vítkovice elleni hazai 0:0 után jött a Bohemians pályáján elszenvedett 0:8-as kiütés. „Ez egy komoly figyelmeztetés volt, hogy ez egy másik liga taktikailag, az ellenfelek terén, és mindenben… Talán jó is volt, hogy időben jött.” Elérkezett a harmadik bajnoki, és a DAC a Zsolna csapatát fogadta 1985. szeptember 7-én. És ez a dátum történelmivé vált a sárga-kékeknél: a csapat megszerezte első gólját és egyúttal első győzelmét az élvonalban. Találják ki, vajon kinek a nevéhez fűződik… Természetesen a góllövő nem volt más, mint Majoros. „Nagyon jól emlékszem arra a meccsre. A nézők nem voltak hozzászokva, hogy két egymást követő hazai találkozón ne szerezzünk gólt… 0:0-s állásnál a játékvezető büntetőt ítélt javunkra a 86. percben. Hárman voltunk kijelölve a tizenegyes elvégzésére. Amikor láttam, hogy egyik csapattársam sem akarja lőni, magamra vállaltam a felelősséget és szerencsére belőttem a büntetőt,” tért vissza harminc évet.

Az első „ismerkedő” év után jött a klub aranykora, a Csehszlovák Kupa elhódítása, előkelő helyezések a ligában, nemzetközi kupameccsek. „Ahogy már említettem, néhány évvel azelőtt hasonló magasságokról senki sem álmodott a klubnál,” idézi vissza.

Harminc éves kora után megszaporodtak az egészségügyi gondjai. „Hosszú ideig volt sérült a hátam, amit nem tudtak rendbe hozni, bár sok orvost végigjártam. Így 32 évesen úgy döntöttem, Bősre igazolok egy alacsonyabb osztályba, ahol edzőként dolgoztam. Öt év alatt sikerült feljutnunk az ötödik ligából a másodikba. Négy évig edzettem a Somorja csapatát, majd alacsonyabb osztályokban dolgoztam - mindezt munka mellett.”

Lehetősége nyílt belekóstolni a professzionális edzői karrierbe, de máshogy döntött. „1992-ben, Dušan Radolský ideje alatt körvonalazódott egy segédedzői állás a DAC-nál. Azon vacilláltam, hogy belekezdjek-e a professzionális edzői karrierbe, vagy dolgozzam tovább a munkahelyemen. A munkahely mellett döntöttem azzal, hogy alacsonyabb osztályokban folytatom az edzősködést.”

Alátámasztja, hogy a futballéletből a civil életbe való átmenet nehéz volt. „Nagyon nehéz… Mikor még futballoztunk, sok mindent ígérgettek, hogyan gondoskodnak majd rólunk pályafutásunk után. Ezek azonban többnyire csak üres ígéretek voltak. Végül mindenkinek saját maga kellett gondoskodnia magáról.” Elvégezte a komáromi gépészeti szakközépiskolát, ahol 1975-ben érettségizett. A labdarúgó pályafutása befejeztével a dunaszerdahelyi Lakásszövetkezetnél kapott állást, mint a karbantartók főnöke. Hol dolgozik most? „Már öt vagy hat éve a dunaszerdahelyi sportcsarnokban dolgozom. Mi a munkám? Nehéz egy mondattal leírni, mindent csinálok, ami a sportcsarnok működtetésével összefügg.”

Amikor egy DAC-meccs alatt a munkahelyén tartózkodik (a sportcsarnok a stadion közelében található - szerk. megj.), állítólag néha kimegy, leül egy padra és a nézők reakciói alapján hallgatja, mi történik. Igaz ez? „(nevet)… Igen, azt szoktam mondani, hogy ha éppen nincs időm megnézni a meccset, akkor legalább belehallgatok… De az igazat megvallva, az elmúlt években nem igazán vonzottak a DAC meccsei. Sok mindenről szóltak, csak a focitól nem. Bízom benne, hogy a tulajdonoscserével változik a helyzet is. És csak jobb és jobb lesz. Már befejeztem az edzősködést, így ha jó foci lesz, akkor úgy osztom be az időm, hogy kilátogathassak a stadionba szurkolni a csapatnak.”

Világi Oszkár tulajdonos olyan körülményeket akar teremteni a klubban, hogy egyszer majd bajnoki címet ünnepelhessen a DAC. Mit szól ehhez Majoros? „Nem elérhetetlen cél, de idő kell hozzá. Nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Nem lehetetlen, csak nehéz előre megmondani, mikor következhet be. Viszont meggyőződésem, hogy egy nap bajnok lehet a DAC.”

Mi a véleménye az új stadionról szóló tervekről? „Remek lesz, ha állni fog, de csak akkor nyer értelmet, ha megtöltik a szurkolók. Mert nélkülük - vagy csak egy kis csoport előtt - furcsa érzés játszani. Meg tudom ítélni: a divízióban négyszáz ember előtt játszottunk, majd elértük a 8-10 ezres számot. Minden a játékosoktól függ, jó focit kell játszaniuk, mert a néző megérdemli. Utána majd kilátogat az új stadionba is.”

Majoros fiai is futballoztak, viszont olyan magasságokba, mint az édesapjuk, nem jutottak. Miért? „Mindketten sportiskolába jártak. A fiatalabbik, Marián ráadásul bajnoki címet szerzett a DAC csapatával az U13-as kategóriában kint és teremben is. Az ifjúsági csapatban viszont súlyos térdsérülést szenvedett, így fel kellett hagynia a labdarúgással. Az idősebb, György a harmadik ligáig vitte, és őt is sérülés hátráltatta. Edzőként maradt a futball mellett.” A tavalyi Nagyabony-Baka mérkőzésen egy nagyon érdekes dolog történt: a hazaiakat az ifjabb, a vendégeket az idősebb Majoros György vezette csatába. Apa és fia meccse 3:3-as döntetlennel ért véget.

A végére hagytuk a legenda DAC-ban töltött éveinek összegzését: „A legszebb éveimet Dunaszerdahelyen töltöttem; prágai csapatok ellen játszottunk, az európai kupákban szerepeltünk. Barátságos mérkőzésen pályára léphettünk a Dinamo Kijev, a magyar válogatott és a Verebes József által irányított Győr ellen is… Sok olyan élményben volt részem, amelyeket nem lehet csak úgy elfelejteni.”

Névjegy: Majoros György

Dunaszerdahelyen született 1956. március 23-án. Nyékvárkonyban kezdte pályafutását, amely a révkomáromi Spartakban folytatódott (1972-1979). Szerepelt a Plastika Nyitra csapatánál is (1979), és az 1980-as év elejétől az akkor még divízióban szereplő DAC játékosa lett. Az I. SZNL-ban 141 mérkőzést játszott és 63 gólt szerzett, a föderális ligában 67 találkozón 15-ször talált be. 1987-ben tagja volt a Csehszlovák Kupát elhódító csapatnak. Ő szerezte a DAC első gólját az élvonalban - a Zsolna ellen, 1985. szeptember 7-én. 1988-ban Bősre igazolt, ahol edzőként is dolgozott (1988-1993). Következő edzői megállója Somorja volt, itt négy évet töltött. Az egyházkarcsai, várkonyi és legutoljára a bakai csapatot is vezette. A dunaszerdahelyi sportcsarnok alkalmazottja. Két fia, György és Marián is futballozott.      

Harsányi László