Horváth érdekes pályát járt be az 1983-as a DAC-ba igazolása előtt. Erről az egykori középpályás így beszélt: „Tizenhárom éves koromtól szerepeltem az Internél, ahol két csehszlovák ifjúsági bajnoki címet szereztünk a csapattal. 1978-ban, tizennyolc évesen bekerültem a felnőtt csapat keretébe, mikor a Ladislav Petráš, Ladislav Jurkemik vagy Jozef Barmoš nevével fémjelzett Inter nagyon jó csapat volt. 1978-ban Prágába kerültem, ahol nagyjából három és fél évet töltöttem. Sajnos két műtéten is át kellett esnem, így egy évre a cseh nemzeti bajnokságba kerültem - a Králův Dvůr csapatához.”

Prágában összekötötte a kellemeset a hasznossal, hiszen a labdarúgás mellett elvégzett egy főiskolát is, és vegyészmérnöki diplomát szerzett. „A Sparta tizennyolc évesen nézett ki magának. Akkor már a 21 éven alatti válogatott keretébe tartoztam. A prágai tartózkodásomat összekötöttem a főiskolai tanulmányaimmal, amit sikeresen abszolváltam is. 1980-ban Csehszlovák Kupát nyertünk a Spartával, és ami ennek egy kis pikantériát kölcsönöz, az nem más, mint hogy hét évvel ezt követően annak a DAC-nak a keretéhez tartoztam, amely elhódította a Csehszlovák Kupát, a döntőben pedig épp a prágai Spartát győztük le. Ilyen az élet.”

A Szlovákiába való visszatérése után a dunaszerdahelyi DAC ajánlatára bólintott rá. A csapatot akkoriban Szikora György irányította. „Először a DAC a Besztercebánya ellen maradt alul a feljutásért vívott harcban, majd jött a második nekifutás. Sajnos a feljutás akkor sem jött össze, a Ligetfalu előzött meg minket. Majd Pecze Károly kezébe került az irányítás, és az 1984/85-ös idényt sikerült megkoronázni a várva várt feljutással, aminek eléréséért a Nyitrával csatázott a csapat.”

A tavaszi Nyitra elleni hazai mérkőzés egy fordulóval a bajnokság vége előtt (1985. június 16-án játszották) már nem változtathatott azon a tényen, hogy a DAC feljutott a legfelső osztályba. Tízezer néző előtt 3:3-as döntetlen született, és pont Horváth József volt az, aki végül kiegyenlített. „Nagyon jól emlékszem rá. Lényegében gálaelőadás volt, hiszen már biztos volt a feljutásunk, ezért mindenki egy kicsit felszabadultabban állt hozzá. Mi is és a nyitraiak is, akik már nem taszíthattak le minket az első helyről. Szép mérkőzés volt, melyet szép ünneplés követett. Sok gól esett, így mindenki elégedett lehetett.”

1985 őszén a DAC színeiben hat mérkőzésen lépett pályára a föderális ligában, majd távoznia kellett. Miért? „Még egy évvel el akartuk halasztani a katonai szolgálat letöltését, de ez sehogy sem jött össze. A katonacsapatok erősítéseket kerestek. Először úgy tűnt, hogy Chebbe rukkolok be, de végül az I. cseh nemzeti ligában szereplő VTJ Žatec csapatánál kötöttem ki. Főiskolát végzett emberként az egyéves alap katonai szolgálatot teljesítettem,” magyarázza az eseményeket.

Ezt követően visszatért a DAC-hoz, de csak egy szezon erejéig. „Még tagja voltam a Pecze Károly által irányított csapatnak, mely 1987-ben megnyerte a már említett Csehszlovák Kupát. Ekkor azonban már jelentkeztek a térdoperációmat követő bonyodalmak. Mindkét esetben a meniszkusszal volt probléma, és az akkori orvostudomány még nem volt olyan fejlett, mint manapság. Az ilyen beavatkozások akár féléves kihagyással is járhattak. Ha nem küzdöttem volna ezekkel a gondokkal, akkor biztosan tovább játszhattam volna a legmagasabb szinten,” állapítja meg.

Viszont nem akasztotta teljesen szögre a csukákat, még három évet futballozott. „Nagymagyarra igazoltam, mely a kerületi bajnokságban szerepelt. Nagyon jó csapatunk volt, rögtön feljutottunk a szlovák nemzeti ligába, így a pályafutásom végén megint ebben a bajnokságban játszhattam. Karrieremet az 1989/90-es évadban zártam le végleg. A térdeim már nem bírták tovább a terhelést.”

1990-ben egy ismert cég igazgató-helyetteseként dolgozott, majd röviddel ezt követően saját vállalkozásba fogott. „1992-ben indult a vállalkozásom, és a mai napig ezt csinálom. Hál’ istennek elég jól megy az üzlet.”

A kilencvenes években anyagilag is támogatta a DAC-ot. „A DAC focicsapata fennállása legnehezebb időszakát élte. Úgy emlékszem, hogy 1993-ban létrehoztunk valamiféle szponzorok klubját, melynek két évig voltam az elnöke. Majd a klubnál különféle változások mentek végbe, és az igazat megvallva, a következő években nem igazán foglalkoztam ezzel.”

Viszont a klubbal kapcsolatos történéseket mindig figyelemmel követte, és az elmúlt években, még ha kisebb mértékben is, de támogatja a DAC-ot. „Mivel zöldség- és gyümölcs nagyraktáraink vannak, a csapatot az edzőtáborozások és hasonló események alkalmával mi látjuk el. Ez már nagyjából tíz éve megy így.”

Személy szerint folyamatosan látogatja a DAC hazai mérkőzéseit. Nem gondolja, hogy a jelenlegi kilencedik hely picit csalódást kelt? „Szerintem igen. Nem tisztem ezt eldönteni, mert nem követem közelről az eseményeket, a klubvezetés biztosan kiértékeli majd az eredményt. Viszont például múlt héten a bajnokaspiráns Zsolna ellen mi voltunk a jobb csapat.”

A klub jövőjét optimistán látja: „Nem látom akadályát, hogy az elkövetkező idényekben miért ne végezhetne dobogón a DAC. A szlovák bajnokság nem olyan erős, hogy ne lennének rá képesek. Szerintem egy picit meg kell erősíteni a csapatot és türelmesnek kell lenni, mert ez nem olyan egyszerű. Úgy gondolom, hogy a klubvezetés már dolgozik ezen. A csapat jelentősen átalakult, a téli szünet alatt is voltak változások, új edző érkezett - ehhez idő kell.”

Nagy pozitívumnak tartja az utánpótlással kapcsolatos terveket. „Már régen volt, mikor sikerült egy járásból származó játékost beépíteni a csapatba. Az elkövetkezendő öt-tíz év feladata az lesz, hogy az A-csapathoz minden évben kerüljön fel néhány ifjúsági csapatból érkezett játékos, és közülük legalább páran ragadjanak meg a felnőttek között. Ez a lényeg.”

Meggyőződése, hogy a DAC az elkövetkező években egyre feljebb jut majd: „A tulajdonos azért vette meg a klubot, hogy feljebb jusson, előre lépjen, ne pedig vissza. Mindennek abba az irányba kéne mutatnia, hogy a csapat oda jusson, ahol a mi időnkben volt, amikor kupákat szereztünk. Hiszem, hogy ismét visszatérnek azok az idők. Végül is, idén nem volt olyan távol a Szlovák Kupa megszerzése. A Szenice elleni hazai mérkőzésen akár három-négy gólt is szerezhettünk volna, és a döntőknek általában nincs egyértelmű esélyese. Egy apró részlet is dönthet, akár egy kiállítás...”

Névjegy: Horváth József

Pozsonyban született (1959. február 15-én), de a Csallóközben, Illésházán nőtt fel, ahol a szülei éltek. A pozsonyi Inter diákcsapataiban indult a pályafutása. A csapattal két csehszlovák ifjúsági bajnoki címet szerzett, és tagja volt a csehszlovák ifjúsági válogatottaknak is. Egy szezon erejéig (1977/78) szerepelt a sárga-feketék A-csapatában. A következő éveket a prágai Spartánál töltötte (1978-1982).  A kétszeres meniszkusz műtét hosszú hónapokra harcképtelenné tette. Egy évet eltöltött az I. CSNL-ban szereplő Králův Dvůr csapatánál. 1983-ban lett a DAC játékosa, és nagy szerepet játszott a föderális ligába való feljutásban. Katonai szolgálatát 1986-ban a VTJ Žatecnél töltötte, és az 1986/87-es szezonra még visszatért a DAC-hoz, ahol tagja volt a Csehszlovák Kupát 1987-ben elhódító csapatnak. A legfelső osztályban tizenkét, a szlovák nemzeti ligában pedig 53 mérkőzésen képviselte csapatunk színeit, ezeken négy gólt szerzett. A kilencvenes években a DAC egyik támogatójává vált. Dunaszerdahelyen él, sikeres vállalkozóként dolgozik.    

Harsányi László