A Wikipédia szerint a morvai Přerovban született. Egy pillanatra elbizonytalanodtunk, hogy nem téved-e az internet. „Nem tévedés,” támasztja alá Šanta Péter, és adja is a magyarázatot: „Tudtommal édesapám Přerovhoz közel töltötte a katonai szolgálatát, és édesanyám rokonsága, a nővérei ott találtak férjet. Azt hiszem, édesanyám azért volt ott, hogy édesapám közelében legyen.”

És amikor Šanta Imre - aki később a DAC labdarúgó szakosztályának, majd a klubnak is elnöke volt - befejezte katonai szolgálatát, immár a kétéves Péterrel tért vissza Dunaszerdahelyre. „Bár nem vagyok a város szülötte, de dunaszerdahelyinek érzem magam,” teszi hozzá az ifjabb Šanta.

Még diákkorában került a DAC-hoz. „Lépes Gyuri bácsi irányítása alatt 6-7 éves koromban indult a pályafutásom, mint mindenkinek az akkori srácok közül.”

És meg sem állt az A-csapatig. Vladimír Hrivnák volt az az edző, aki elsőként bedobta őt az elsőligás mély vízbe - 1992. március 21-én a prágai Slavia ellen debütált a föderális ligában. „Abban az időben érkezett a csapathoz Pintér Attila. Pavol Diňa, Zsákovics Tibor, Radványi Miki és mások játszottak itt akkor. Jó csapat voltunk. Tibi és Miki voltak a legjobb barátaim, majd Gőgh Árpi is csatlakozott hozzájuk. Ez volt a legjobb és legérdekesebb időszak, amikor ezekkel a srácokkal játszottam együtt. Itt volt Fieber Péter, és az idősebb Vlado Weiss is eltöltött itt egy évet. De a második ligában sem volt rossz csapatunk. Roman Greguška, Milan Rimanovský szerepelt abban az együttesben - ők szintén jó játékosok voltak.”

1993 nyarán kölcsönjátékosként Homonnára került. „Viszont az történt, hogy a DAC az UEFA-kupában a Salzburg ellen játszott, és a kapus, Miro Mentel váratlanul Japánba igazolt. És mivel szerepeltem a csapat UEFA-kupás játékos listáján, másfél napra visszahívtak a homonnai vendégjátékomról, hogy védhessek a mérkőzésen. A későbbi döntős búcsúztatta a DAC-ot,” meséli a furcsa történetet.

Fél év elteltével visszatért a DAC-ba, és 1994 januárjától öt évig maradt a csapatnál. „Az 1997/98-as évad balszerencsés volt. Semmi sem jött össze, és a csapat sajnos kiesett a második ligába.” Ezután Rimaszombatba igazolt, majd három hónapig a cseh másodosztály újoncánál, az NH Ostrava csapatánál szerepelt. „Pár év múlva a klubnak komoly anyagi gondjai lettek, és ki kellett jelentkeznie a magasabb szintű bajnokságokból.”

Ezt követően ismét visszatért a DAC-ba, ahol hét évet húzott le. „Volt egy komoly sérülésem is, ami miatt nyolc hónapig harcképtelenné váltam: elszakadtak a keresztszalagok a térdemben. Úgy emlékszem, hogy ez a második ligában töltött 2000/01-es szezonban történt Ladislav Kuna irányítása alatt. Majdnem az egész idényt sérülten védtem végig, és csak utána feküdtem kés alá.”

Remek meccseket, de nagyarányú vereségeket is átélt. A Slovantól hét, a Zsolnától és Homonnától hat-hat gólt kapott. Melyik mérkőzésre emlékszik a legkevésbé szívesen? „A Szlovák Kupa 1995-ös máriatölgyesi döntőjére. 1:0-ra vezettünk a pozsonyi Inter ellen, de az utolsó percben kiegyenlített az ellenfél. Egy perc választott el minket a kupa megszerzésétől, a büntetőpárbajban pedig alulmaradtunk. Egyébként az 1994/95-ös évad Jozef Valovič főedző - akinek az idősebb Alexander Vencel volt az egyik segítője - vezetésével sikeres volt, hiszen a bajnokság negyedik helyén végeztünk. Játszhattunk az Intertotó-kupában, és elég sok néző járt ki a mérkőzéseinkre. A DAC számára az egy jó időszak volt és személy szerint nekem is.”

Azokban az időkben előkelő helyen végzett a „szezon legjobb kapusa” ankétján. „Abban a szezonban, mely során fél évet Homonnán és a DAC-ban is védtem, az ankét harmadik helyén végeztem olyan nagyszerű kapusok mögött, mint Ladislav Molnár és az ifjabb Šaňo Vencel. A következő idényben, mikor Vencel már külföldön szerepelt, második lettem. Ezekért a kis sikerekért a csapatnak tartozom hálával. Sajnos ez után már hullámvölgybe került a klub…”

Abban az időszakban, amikor itt védett, épp az édesapja volt a klub elnöke. Ez előny, vagy inkább teher volt a számára? Azért is kérdezzük tőle, mert ha hibázott, vagy nem jött ki neki a lépés, rögtön a szurkolók kereszttüzébe került… „Tudja, hogy van ez egy kapussal. Tíz nagy helyzetet is kivédhet, de ha potyagólt kap, akkor mindenért ő lesz a felelős. Ha egy csatár kihagy öt-hat helyzetet, de a hetediket belövi, és azzal nyer a csapat, ő lesz a hős. Kapusnak lenni hálátlan feladat. És azzal a tudattal, hogy édesapám a klub elnöke, meg kellett tanulnom együtt élni. Tőlem automatikusan többet vártak el. Kezdetben, mikor még fiatalabb voltam, az ilyen dolgokra nem igazán figyeltem oda. Azonban őszintén be kell vallanom, hogy egy idő után egyre nehezebb és nehezebb lett. Nem könnyű úgy pályára lépni, hogy mindig bizonyítanod kell valamit és azzal a tudattal védeni, hogy ha jön egy rossz mozdulat, akkor az emberek azonnal morogni kezdenek rád.”

Ám ami a DAC-hoz kötődő emlékeit illeti, a pozitívak vannak többségben: „Azt csináltam, amit szerettem. Sok csapattársat, kollégát ismertem meg emberi és sportolói oldalukról is. A labdarúgásnak köszönhetően lehetőségünk nyílt utazni, megismerni más kultúrákat, ami szintén pozitívum.”

Pályafutása során nem sikerült külföldre szerződnie, bár egy időben volt iránta érdeklődés, például a csepeli csapat részéről. „A kilencvenes évek közepén, a sikeres szezon után Belgiumból érdeklődtek irántam, de akkor semmi sem lett belőle, és később már tárgytalanná vált.”

Hol folytatta a DAC-ból való távozását követően? „Három és fél évig Diósförgepatonyban védtem, emellett munkába álltam. Szentmihályfán is szerepeltem, fél évig őriztem a Csallóközkürt kapuját, és legutóbb Felsőpatonyban dolgoztam játékos edzőként - de már nem védtem. Nyártól Szentmihályfa csapatát edzem majd.”

Ma is szívügye a DAC. „Nagy átéléssel követtem a szezont, mely során a kiesés ellen küzdött a csapat. A múlt idényben is kijártam a mérkőzésekre. Nagyon örülök annak, hogy a klub konszolidáltnak tűnik. Már várom az új stadiont. Nem tudom, mennyire sikerül megvalósítani a vezetőség merész terveit, de én szurkolok nekik. Bízom benne, hogy a csapat olyan focit játszik majd, amire legalább annyi ember lesz kíváncsi, mint eddig. Akkor mindenki elégedett lesz.”

Mi a helyzet a Šanta-család futballutódaival? „Az idősebb fiam, aki már 22 éves, a DAC-ban focizott. Sajnos tizenhat éves korában súlyos sérülést szenvedett: elszakadt a keresztszalag a térdében. És mikor felépült, ismét elszakadt neki. Nagy kár, hiszen minden megvolt benne, amire egy jó futballistának szüksége van. Középpályást játszott, de univerzális, szívós, érett játékos volt… Be kellett fejeznie a magasabb szintű pályafutását. Viszont lehet, hogy a hatéves fiam elkezd futballozni, csak még egy picit jobban meg kell ismerkednie a labdával. Bízom benne, hogy meg akarja majd próbálni.”

Névjegy: Šanta Péter

1973. május 6-án született Přerovban. Gyermekkorától kezdve a DAC-ban futballozott. Az 1991/92-es szezonban a nagycsapat keretének tagja lett, és öt mérkőzésen pályára lépett a föderális ligában. Az 1993-as év második felét a homonnai Chemlonnál töltötte vendégjátékosként. Visszatérése után 1998-ig maradt, majd Rimaszombatba igazolt. Az NH Ostrava csapatánál is védett három hónapig. 1999 januárjától ismét a DAC-nál szerepelt, a 2005/06-os évad volt a klubnál töltött utolsó szezonja (három mérkőzés). 229 találkozón lépett pályára a DAC színeiben: 153-at a legfelső, 76-ot a második ligában abszolvált, amivel a klubtörténelem második helyén áll a két legfelsőbb osztályban játszott bajnokik tekintetében. Hálóőri pályafutását Diósförgepatonyban folytatta, majd Szentmihályfán és Csallóközkürtön is védett. Legutóbb Felsőpatonyban dolgozott játékos edzőként. Immár tíz éve a Metrans cég ügyfélszolgálati részlegén dolgozik.                                        

Harsányi László