Miért pizzéria? Azért, mert az új klubtulajdonosok érkezését megelőzően (Ismail-Mohseni-Antal) a népszerű „Dzsordzsónak” volt ott egy ilyen vendéglátóhelye. Egyébként remek pizzát kínált…

Azért „pidzéria és nem pizzéria”, mert az YBS szurkolói klub egyik tagja a DAC weboldalának fórumán ebben a torzított verzióban írta le a pizzéria szót. Paradox módon, végül az ő verziója honosodott meg… Ráadásul néhány drukker még a kiejtéssel is eljátszott, és az ő „elszállt” verziójukban „pid-zériaként” hangzott a szó…

A hatalmas eufória és a csodálatos fociőrület idején a „pidzériában” gyűltek össze az újdonsült szurkolói klub, az YBS tagjai, szimpatizánsai. És 2008 ősze után pont ezek a helyiségek voltak az egyik kiváltó oka az YBS több kisebb csoportra való villámgyors szétforgácsolásának.

A legnagyobb dicsőség időszakában (2008 ősze) nap mint nap szurkolók hatalmas tömege gyűlt össze „a pidzériában”, akik az edzésekre voltak kíváncsiak, vagy a mindennapos összeülésekre jártak. A fanklub zavartalan működéséhez szükséges dolgok intézése, vagy csak összeülni, beszélgetni. Ez jó, ám egyúttal rossz is volt…

A klubvezetés, a játékosok, az edzői stáb szurkolókkal való mindennapi kapcsolata végül több rosszat, mint jót hozott. A nyugalom és a szeretet csak addig tartott, amíg jól ment a csapatnak. Egyszerűen minden működött, amíg rózsaszín volt a világ.

Megjegyzem, hogy az összeülések időszakának nem a legjobb módon történő lezárása ellenére a szurkolóknak sok csodálatos és felejthetetlen élményben volt részük a „pidzériában”. A drukkerek többsége rengeteg szép emléket őriz a „pidzériáról”…

Egy rövid megjegyzés - néhány szereplő neve picit megváltoztatva szerepel e cikkben, hogy… Egyszerűen csak úgy, és kész!

És most egy kis önkritika. Saját butaságomnak köszönhetően olyan helyzetbe kerültem, amikor az egész „pidzéria” a szurkolói klub sok tagjának nevetésétől volt hangos. Történt ugyanis, hogy felhívtam egyiküket: az erős pozícióban lévő „Mándit”, és ő - mint később barátom, „Altánok” mosolygós beszámolójából megtudtam - kihangosította a beszélgetésünket…

Én teljesen komolyan és naivan, ők pedig azzal a tudattal, hogy jól megszívathatnak, és hogy egy kabaré szemtanúi…

Talán a legfurcsább helyzetet akkor éltem át a „pidzériában”, amikor az YBS vezetősége beszélgetésre hívott minket (engem és „Alain Prostot”) a Győrben lejátszott barátságos mérkőzést követően. Ennek több oka is volt: a szurkolók nem megfelelő viselkedése, amelyben volt igazság, de kitaláció is - viszont a fő ok a szurkolók tömeges elégedetlensége volt a Pinte Attila-üggyel kapcsolatosan.

Mi volt az érdekes ebben a találkozóban? Talán az, hogy a klub második embere, „Hneduš” úr megmutatta az akkori időben hatalmas közkedveltségét és hatalmát, természetesen az óriási szurkolói tömeggel a háta mögött. Be kell vallanom, hogy akkoriban mi ketten leültünk egy tízperces magánbeszélgetésre - régóta ismertük egymást ugyanis a labdarúgás világából, és több mindent át is éltünk közösen a pályán… Sajnos az volt az utolsó normális, emberi hangnemben folytatott beszélgetésünk.

A csapat a 2008/2009-es idény tavaszi felében mutatott nem túl hízelgő teljesítménye miatt befellegzett a szurkolói eufória csodálatos napjainak, egyúttal vége lett a klubvezetés és az erős ember, „Mándi” közötti „szerelemnek”, majd eljött a - vélhetően - üres klubkassza kora…

Ettől függetlenül - talán 2012-től egészen Világi Oszkár érkezéséig - újságíróként ki voltam tiltva a mérkőzésekről. A hivatalos levélben valami olyasmi indoklás állt, hogy a klub hírnevének semmibe vételéért… Nézőként, ilyen hírnévvel ezért inkább igyekeztem kerülni a tisztelt vezetőséget, így a „pidzériába” sem jártam. Az viszont igaz, hogy például a klub alelnöke, Érsek Józsi az általuk fémjelzett korszak legvégéig teljesen korrektül viselkedett velem.

Az új korszak kezdete után pár héttel - a Szenice-DAC mérkőzés előtt (3:3) - a hagyományos beszélgetést készítettem elő, ezúttal Világi Oszkárral. Ezeket, a múlt időszak alatt picit „lázadó” felhangú, közönség előtt folytatott beszélgető esteket Kiss Balázzsal együtt (ő pillanatnyilag a Pátria-rádió szerkesztője) főként a Zerda-pubban szerveztük, amit Nagy Marián, alias „Marosinho” mindig önzetlenül a rendelkezésünkre bocsátott (Maros egy időben, nagyjából hat hónapig volt az YBS fanklub elnöke - megjegyzem, nagyon jó elnöke).

A Világival való beszélgetést viszont egy ismerős helyre, a régi „pidzériába” szerveztem. A beszélgetés helyének megváltoztatása ugyanis szinte adta magát… Elégtétel? Talán…

A beszélgetésből a mai napig főleg az előkészületre emlékszem, amely során megismerkedtem a „pidzéria” felső emeletének állapotával, és egyúttal akkor találkoztam először egy kiváló emberrel: Hepner Jaroval, vagyis öreg Hepivel…

Felfutok az emeletre székekért, amikor egyszer csak Hepi megszólal: „Tiborka, nagyon óvatosan közlekedj!”

„Miért?” - kérdem.

„Majd meglátod!” - nevet Hepi.

Nyikorgás, kosz, és az egyik helyiség… ajaj, inkább hallgatok!

Gyere már, új stadion! Egy minden szurkoló és fanklub számára kényelmes stadion!