Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Rózsahegy 0:1 (0:0)

Beszámoló: DAC 1904 - Rózsahegy 0:1 (0:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| sze 28.2.2024, Kiss Balázs
article_banner
article_banner

Véget értek a „kupás” álmaink. A Slovnaft Cup negyeddöntőjében hazai pályán szenvedtünk vereséget a Rózsahegytől, és nem sikerült kivívnunk a legjobb négy közé jutást.

Négy fordulón keresztül jutottunk el a Slovnaft Cup szerda esti negyeddöntőjébe, ahol a felsőházi bejutásért is küzdő Rózsahegyet sorsolták ki nekünk ellenfélül. Legutóbb négy éve játszottunk kupameccset a MOL Arénában, de játékos, edző és szurkoló is abban bízott, hogy nem kell majd ennyit várni a következőre, és lesz még beleszólásunk a tavaszi kupaküzdelmekbe. Xisco Muñoz vezetőedző három változtatást eszközölt a kezdőben a három nappal korábban Zólyombrézón pályára küldött tizenegyhez képest.

Nem spórolt a hangerővel a B-közép a mérkőzés elején, amely most is szép koreográfiával fogadta a pályára lépő csapatokat. Lendületesen, nagy elánnal kezdtük a meccset, és a két edző is felpörögve irányította a sajátjait a vonal mellől. Muñoz mesternek akadt először oka igazán a dühöngésre, amikor Yapit ketten is közrefogták a büntetőterületen belül, majd együttes erővel földre is vitték, Dohál játékvezető azonban „lenyelte a sípját”, míg mindenki más büntetőt reklamált.

A rózsahegyiek mintegy negyedórányi játék után jelezték először, hogy nem statisztálni jöttek Dunaszerdahelyre. Előbb Kacharabának kellett szögletre vágnia egy veszélyes beadást, majd Chrien könnyelműsködött el egy kecsegtető helyzetet. Élvezetes, jó iramú volt a meccs, Vitális minden egyes megmozdulása veszélyt hordott magában, Yapi laposan középre adott labdái is éberen tartották a védőket, és Jürgens is, amikor csak tudott, lőtt. Csak a gól nem jött. A 23. percben sem, amikoris Ramadan egy lövőcsel után vette célba a hosszú sarkot – pontatlanul. A taps viszont így is kijárt neki a kispadról és a lelátóról egyaránt.

A 32. percben is szerettük volna megrezgetni a hálót. Vitális a hosszú oldalra küldte a labdát a sarokpontról, ahol a senki által nem védett Kacharaba érkezett nagy elánnal, de kevesebb szerencsével. Ezt követően is sorra érkeztek a kapu előterébe a beadások, de a rózsahegyi védők nem adták könnyen a bőrüket, így az első 45 perc után meg kellett elégednünk a gól nélküli döntetlennel.

Andzouana kapáslövésével kezdődött a második félidő, de nagy gól helyett a szurkolók egy kicsinek is örültek volna. Végül egyik sem jött össze. Még ennél is közelebb jártunk a gólszerzéshez az 59. percben. Ramadan ekkor nagyszerű labdával ugratta ki Jürgenst, akinek már csak a kapust kellett volna kellemetlen helyzetbe hoznia, de a labda végül elgurult a hosszúsarok mellett. Szűk tíz perc múlva Jürgens fejesében bizakodtunk, sajnos ismét eredmény nélkül. Mindenki érezte, hogy rá kell tenni még egy lapáttal, mert rohamosan fogy az idő. Erre jött a fekete leves. A csereként beállt Hladík keresztpasszát visszafejelte a csapattársa, Chrien pedig kapásból középre durrantott – 0:1.

Két gól kellett volna a biztos továbbjutáshoz, egy a büntetőrúgások kiharcolásához. Fel volt adva a lecke rendesen, a vendégek pedig – főleg a kapusuk révén – nem siették el a játékot. Nem volt rá okuk. Elég volt, hogy egy betömörült védelemmel kibekkeljék a hátralévő mintegy 15-20 percet. Xisco Muñoz mindent elkövetett, Konét és Barišićet is becserélte a csatársorba, a B-középből pedig szólt a „Harcoljatok, harcoljatok!” A csapat ugyan harcolt, ezen az estén viszont sajnos csatát vesztett.

Tudjuk, hogy nincsen rózsa tövis nélkül, de ez a tövis most meg is sebzett minket. Szerettünk volna bekerülni a Slovnaft Cup elődöntőjébe, de ez sajnos most sem sikerült. Nem tehetünk mást, mint gratulálunk a továbbjutónak, összeszedjük magunkat, és folytatjuk tovább a kemény munkát.

Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Elnézést kérek a szurkolóinktól, hiszen mindannyian tudtuk, hogy milyen nagy lehetőség előtt állunk. A játékkal elégedett vagyok. Jó teljesítményt nyújtottunk, volt 26 lövésünk, de a futball néha kegyetlen. Átéljük a helyzetet, frusztráltak vagyunk, hiszen jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, próbálkoztunk az egyik és a másik oldalról is, a pontrúgásaink is rendben voltak. A Rózsahegynek a második félidőben volt egy helyzete, és azt gólra is váltotta, sajnos. Fontos, hogy tanuljunk a mérkőzésből, felemeljük a fejünket, és menjünk tovább.”

Ondřej Smetana (Rózsahegy): „Alaposan meg kellett harcolnunk ezért a továbbjutásért. A DAC-nak nagyon jó periódusai voltak, bezártak bennünket, és nem engedtek játszani. Sok labdát veszítettünk, és nyomás alá kerültünk. A hazaiaknak voltak helyzeteik, ezeket mi kivédekeztük, és tudtuk, hogy nekünk is lesz lehetőségünk. Egy volt, azzal pedig élni is tudtunk. Az ilyen típusú kupameccseken nagy a taktikai csata. Meg kell dicsérjem a játékosaimat, amiért jól oldották meg a feladatot.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - MFK RUŽOMBEROK 0:1 (0:0)
Slovnaft Cup, negyeddöntő, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 2. 28., 17:30
Játékvezetők: Dohál - Ferenc, Vitko
Nézőszám: 6342
Gólszerző: 72. Chrien
Sárga lap: 16. Vitális, ill. Lavrinčík, 90. Tučný
DAC 1904: Popović - Gruszkowski, Kaša, Kacharaba, Andzouana (K) - Jürgens (72. Gavrić), Dimun, Vitális (83. Barišić) - Yapi (78. Koné), Trusa, Ramadan
Rózsahegy: Frühwald - Gabriel, Malý, Mojžiš - Luterán (K), Lavrinčík (70. Zsigmund), Šefčík (57. Hladík), Selecký - Múdry, Chobot (46. Boďa), Chrien (76. Tučný)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 57% : 43%
Lövések: kapura: 4:3, mellé: 22:2
Szöglet: 8:3
Les: 2:1



article_bannerarticle_banner