Hír

Bősze Levente lőtte a 2023-as Év gólját!

Bősze Levente lőtte a 2023-as Év gólját!

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 7.12.2023, Nagy Krisztián
article_banner
article_banner

Tizenkilenc éven alatti korosztályos együttesünk támadó középpályása diadalmaskodott az Év gólja 2023 szurkolói szavazásán, amely az esztendő legszebb sárga-kék találatáról hivatott dönteni. A második hely az U14-es gárda játékosáé, Kukucs Dávidé lett, míg az A-csapat legjobbjaként Yhoan Andzouana csak a harmadik helyen végzett.

December 1-jén, pénteken indítottuk el a 2023-as esztendő legszebb DAC-góljáért folyó szavazásunkat, amely ma délutánig tartott. 1260 szurkoló adta le a voksát, akik felnőtt csapatunk és az akadémia együtteseinek idei mérkőzésein esett 12 gyönyörű találatból választhattak.

2017-ig a szimpatizánsok külön szavazhattak az ősz és a tavasz legszebb góljára, 2018-ban azonban megújítottuk az ankétot és a voksolást egy naptári évre vontuk össze. A szavazás eddigi történelme során mindössze egyszer fordult elő, hogy akadémiánk játékosa diadalmaskodott: Bögi Ferenc 2016 tavaszán gyűjtötte be a legtöbb voksot, a fennmaradó nyolcon a felnőtt csapatunk valamely futballistája diadalmaskodott.

Idén Bögihez a DAC U19-es együttesének támadó középpályása, Bősze Levente is csatlakozott, aki a Zsolnán aratott győzelem alkalmával lőtt gyönyörű gólt. A 16 éven aluli magyar válogatott tagja a mai X. DAC-karácsony ünnepségén vette át a díjat, ahol egyúttal akadémiánk TOP tehetségének is őt választották.

Bősze kevéssel előzte meg a DAC U14 futballistáját, Kukucs Dávidot; mindössze 10 szavazat volt közöttük a különbség. A-csapatunk tagjai közül Yhoan Andzouana végzett a legelőkelőbb helyen, akire 172 szurkolói szavazatot gyűjtött.

Az eredményhirdetésre ma este a X. DAC-karácsony ünnepség során került sor a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, amelyet hivatalos Facebook profilunkon és YouTube-csatornánkon követhettek élőben.

A játékosainknak gratulálunk, szurkolóinknak pedig köszönjük a szavazatokat!

A végső sorrend:

1.

Bősze Levente (21.10.2023, Žilina U19-DAC U19 2:3)

362

42,34%

2.

Kukucs Dávid (11.11.2023, DAC U14-Domino Bratislava U14 2:1)

352

41,17%

3.

Andzouana Yhoan (28.10.2023, DAC-Michalovce 2:1)

172

20,12%

4.

Vitális Milán (4.7.2023, DAC-Rapid Wien 4:2)

134

15,67%

5.

Jenčuš Martin (9.9.2023, DAC U16-Ružomberok U16 6:0)

126

14,74%

6.

Goure Fernand (17.9.2023, DAC-Slovan 3:1)

54

6,32%

7.

Ramadan Ammar (7.5.2023, DAC-Slovan 2:3)

36

4,21%

8.

Gavrić Željko (26.8.2023, DAC-Banská Bystrica 1:2)

12

1,40%

9.

Trusa Matej (23.8.2023, Gabčíkovo-DAC 1:5)

6

0,70%

10.

Furek Dominik (26.9.2023, DAC U15-Rača U15 5:0)

2

0,23%

11.

Kuman Lukᚠ(27.10.2023, DAC U15-Skalica U15 7:1)

2

0,23%

12.

Brnula Ján (26.8.2023, DAC U17-Podbrezová U17 8:2)

2

0,23%

Eddigi győztesek:

2015 ősz: Horváth Béla (DAC A)
2016 tavasz: Bögi Ferenc (DAC U14)
2016 ősz: Marko Zsivkovics (DAC A)
2017 tavasz: Pavol Šafranko (DAC A)
2017 ősz: Erik Pačinda (DAC A)
2018-as év: Vakoun Issouf Bayo (DAC A)
2019-es év: Eric Davis (DAC A)
2020-as év: Eric Ramirez (DAC A)
2021-es év: Schäfer András (DAC A)
2022-es év: Nikola Krstović (DAC A)
2023-as év: Bősze Levente (DAC U19)

VIDEÓ: A 2023-as év legszebb találatai – a kínálat


article_bannerarticle_banner