Hír

Előkészületi mérkőzésen: Budapest Honvéd FC - FC DAC 1904 0:2 (0:0)

Előkészületi mérkőzésen: Budapest Honvéd FC - FC DAC 1904 0:2 (0:0)

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 27.3.2015, Nagy Krisztián

Az EB-selejtezők miatt szünetel a Fortuna Liga, csapatunk ma ezért Budapesten játszott felkészülési mérkőzést az NBI 15. helyén álló Honvéd ellen. Megérdemelt győzelmünkről Brašeň két találata döntött.

A válogatottal lévő Michalík (A) és Sabler (U21), a beteg Šnirc, a kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó źupták, Krišto, Szabó, Polaček és Jurčo, valamint a pihenő Kwin nélkül, több változással a kezdő tizenegyben léptünk pályára. Az első félidőben az erős széllel szemben játszottunk, mégis jobban kezdtünk és Horváth a 3. percben szabadrúgásból a kapufát találta el. Nőtt lövéseink és helyzeteink száma, Kemenest azonban nem sikerült mattolni. A túloldalon Nagy Gergő elől Pernecký remek ütemben mentett.

A második félidőben sikerült gólra váltani fölényünket, Brašeň két ziccerét értékesítette, Szarka kapuba tartó lövését pedig a gólvonalról vágta ki a hazai védelem. A hajrában Belkovics László és Gašpar Viktor személyében két B-csapatos játékos is lehetőséget kapott.

Legközelebb nagypénteken, április 3-án 19 órától a Fortuna Liga 24. fordulójában a Nagyszombatot fogadjuk.

Gólszerző: 61. Brašeň, 83. Brašeň

DAC: Pernecký - Turňa, Tóth, Majerník, Štepanovský (85. Gašpar) - Horváth, Straka (57. Ljubičić) - Ujlaky (64. Černák), Pape Sarr (64. Sesar), Brašeň - Szarka (71. Belkovics). Edző: Tomislav Maric.

Honvéd: Kemenes (46. Relu) - King, Ignjatović (46. Miskei), Kosnić, Projić, Morgan, Hidi (75. Mátyás), Nagy (57. Dékány), Meza - Izazola (73. Ontivero), Palacios (46. Tóth). Edző: Marco Rossi.

STATISZTIKA:

Lövés - kapura 5:9, mellé 4:5

Szöglet - 3:4

Les - 0:2

article_bannerarticle_banner