Interjú

Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége

Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége

A-CSAPAT
|
Interjú
| pé 9.8.2024, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor, Lelkes Ernő
article_banner

„Tisztában vagyunk vele, hogy a győzelmünk esetén fellépünk a tabella első helyére, még ha egy mérkőzéssel többet is játszottunk.” Christián Herc a Besztercebánya elleni vasárnapi idegenbeli összecsapásra való felkészülésről.

A Konferencia Ligából való kiesés és a kassai döntetlen után jött a Komárom elleni győzelem. Mennyire változott meg a hangulat az újonc felett aratott sikert követően?
„Az első hét folyamán mindannyian szomorúak voltunk. Amikor nem sikerült jó eredménnyel hazatérünk Azerbajdzsánból, szerettük volna Kassán kiküszöbölni a csorbát, de végül a hosszabbítás perceiben egy balszerencsés tizenegyes után pontokat veszítettünk. Nyilvánvaló, hogy nem volt ideális az ottani teljesítményünk. A Komárom elleni összecsapásnak egyértelmű győzelmi céllal vágtunk neki, még ha tisztában voltunk is azzal, hogy rangadóról van szó. A szurkolók számára is presztízsmeccs volt a lilák elleni, de azzal léptünk pályára, hogy nem becsülhetjük le az ellenfelet és a saját játékunkat kell nyújtanunk. Szerintem ez sikerült is, az egész meccs során többé-kevésbé mi domináltunk. Nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, de a három pont a fontos, aminek nagyon örülünk. A hangulat most mindenképpen jobb, remélem, hogy legalább májusig így is marad.”

Hogyan zajlik a Besztercebánya elleni összecsapásra való felkészülés?
„A Komárom elleni meccs után két nap szabadot kaptunk a győzelemért és az egész felkészülésért. Mindegyikünk kiélvezhette a családdal töltött időt. Szerdán erővel feltöltődve tértünk vissza, azóta pedig a legközelebbi találkozóra összpontosítunk. Szeretnénk minden szempontból a lehető legjobban felkészülni, hogy három ponttal térjünk haza Dunaszerdahelyre.”

A nyár folyamán elhagyta a Duklát a legjobb góllövője, Robo Polievka. Ez mennyire volt kihatással a játékukra?
„Többen is távoztak tőlük, nemcsak Robo Polievka vagy Depetris, de a csapat gerince egyben maradt. Tudjuk, milyen stílusban futballoznak, nehéz összecsapás vár ránk. Bízom benne, hogy alaposan felkészülünk belőlük, mert győzni szeretnénk. A legutóbbi idényben negatív mérlegünk volt a Dukla ellen, remélhetőleg az idei kiírásban számunkra két pozitív eredményt érünk el.”

Paradox módon az utóbbi években idegenben sikeresebbek voltunk a katonák elleni meccseken. Ez is szerepet játszhat vasárnap?
„Igen. Tudjuk, hogy Besztercebányán jó eredményeket értünk el a DAC-hoz való igazolásom előtt is, a srácok rendszerint nem tértek haza üres kézzel az Urpín alól. Tisztában vagyunk vele, hogy a győzelmünk esetén fellépünk a tabella első helyére, még ha egy mérkőzéssel többet is játszottunk. Ez a legjobb motiváció mindenkinek, aki a klubnál dolgozik.”

Mit kell tennünk a három pont megszerzéséhez?
„Szerintem egy hagyományos, nehéz bajnoki mérkőzés lesz, egy küzdelmes és sokat futó ellenféllel szemben. A küzdőszellem tekintetében legalább ugyanolyan harcosan kell futballoznunk, mint a hazaiak. Bízom benne, hogy a minőség, tudás a mi oldalunkon áll, de ha nem fogjuk betartani a taktikai utasításokat és futni, sprintelni és küzdeni, nem lehetünk sikeresek. Elsősorban mindegyikünknek száz százalékot kell beleadnia, hogy megszerezzük a lepattanó labdákat és ha ehhez minőséget is társítunk, nem félek a végeredmény alakulásától.”

Két bajnoki fordulót követően egy gól áll a neved mellett. Mennyire vagy eddig elégedett a szezon elején nyújtott teljesítményeddel?
„A fontos, hogy jól érzem magam a pályán. Sikerült gólt szereznem, ami remek, mivel a tavalyi idényben egyszer sem találtam be. Nem gondoltam túl a dolgot és most sem tulajdonítok neki túl sok jelentőséget. Meccsről meccsre haladok, a csapat sikere az elsődleges. Szeretném megnyert párharcokkal és kommunikációval segíteni az együttest, és bár a gól vagy a gólpassz mindig nagy örömet okoz, ezek csak hab a tortán. Az első helyen a csapat áll, mindegyik összecsapáson három pontot szeretnénk zsákmányolni.”

article_bannerarticle_banner