A futballélet fellendítése végett a város egy korszerű futballpálya, illetve „stadion“ építésébe kezdett 1950-ben. 1951. június 28-án a dunaszerdahelyi Helyi Nemzeti Bizottság elnöke, Štefan Sever a Kerületi Nemzeti Bizottsághoz továbbította a „JTO Sokol egyesület sportpálya-telek iránti kérelmét“, amelyről az irat úgy fogalmazott, hogy „az előkészítő munkálatok már megkezdődtek“.

1951. szeptember 12-én a Szlovák Testnevelési- és Sporthivatal levélben arra kérte a Helyi Nemzeti Bizottságot, hogy „tekintettel arra, hogy a [készülő] sportpálya a dolgozók széles tömegeinek fog szolgálni, a Helyi Nemzeti Bizottság tekintse azt saját ügyének, és támogassa az önkéntes munkásoknak a testnevelés előmozdítása irányába tett törekvését“. Az ügy hátterében az állt, hogy a testnevelési és sporthivatal „Ötven sportpályát építünk“ elnevezésű projektje 1951 végéig mintegy 50 könnyűatlétikai pályával ellátott sportpálya építését irányozta elő, köztük a dunaszerdahelyiét.

A dokumentumban olvasható „önkéntes munkások“ kitétel alátámasztja, amit Brányik Sándor, a DAC egyik krónikása állít, tudniillik hogy a DAC-stadion építése igen nagy lendülettel és rengeteg helyi önkéntes segítségével indult meg. Más források alapján az is állítható, hogy a város egykori nagyzsinagógájának végső elbontása és a DAC-stadion 1949-ben kezdődött építése között volt összefüggés, mivel a zsinagóga sok köve 1950–1953 között beépült a stadionba. Brányik szerint a készülő DAC-stadion „lelátójának falait a zsinagóga tégláiból emelték“, sok téglát Baumel Salamon fuvarozott egylovas kocsiján a Temető utcai sportpályához.

1953. augusztus 13-án a Járási Nemzeti Bizottság technikai osztálya engedélyt adott ki az építtető „DŠO Slavoj (Stavokombinát)“ számára, hogy az a Temető utca „1700/84-es parcelláján egy tribünnel ellátott sportközpontot építsen“. Az engedély 500 000 koronát irányzott elő a kulcsrakész állapotban való átadásig. Nem teljesen világos, ki tervezte a stadiont. A levéltári források szerint a projektet „ing. arch. Szönyi, Bratislava, Michalská brána“ készítette, Brányik Sándor szerint viszont „az egész stadion középcsatárunk, Kordik László tervrajza alapján készült“.

A dunaszerdahelyi sportpálya 1953 nyarára készen állt, ekkorra a létesítmény némi jóindulattal stadionnak volt nevezhető. A levéltári dokumentumok megerősítik a DAC krónikásainak azon információit, hogy az építésnek ebben a fázisában elkészült a salakpálya, a dobó- és az ugrószektor is. A jegyzőkönyv összesítette az addigi befektetések értékét. Eszerint „az építmény végső összértéke kb. 3 millió Kčs“, amiből „az önkéntesek kb. 1 millió korona értékben végeztek brigádmunkát, a „Szlovák Testnevelési- és Sporthivatal 1 millió 367 330 koronával járult hozzá“, az építő Stavokombinát pedig a szakmunkák értékét adta az építkezéshez.

Ekkor és ezzel 1953 nyarán véget ért a városban egy korszak: az ún. tornakert, amely eddig a helyi sportrendezvények központja volt, most átadta a helyét a DAC-stadionnak; a sporttelep helyét pedig 1962-ben elfoglalta az északi lakótelep.

1971-ben a TJ DAC elnöke Puha Imre, a Járási Nemzeti Bizottság szervezési osztályának vezetője lett, 1981-1985 között zajlott a stadion átépítése a mai formájára. A munka 1983 novembertől tartott, a kolaudáció pedig 1985. május 7-én volt, összefüggésben azzal, hogy 1985 júniusában a DAC megnyerte a bajnokságot, és feljutott az I. osztályú csehszlovák országos futball-ligába.

Vajda Barnabás történész, dunaszerdahelyi.sk, 2016. május 7.