Hír

Előkészületi mérkőzésen: FC DAC 1904 - ZTE FC Zalaegerszeg 1:0 (0:0)

Előkészületi mérkőzésen: FC DAC 1904 - ZTE FC Zalaegerszeg 1:0 (0:0)

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 10.2.2018, Nagy Krisztián

Mervó utolsó pillanatban szerzett találatával győztesen vettük a tavaszi idény előtti főpróbát.

A magyar NBII-ben a 14. helyen telelő Zalaegerszeg ellen tartotta ma a tavaszi idény előtti főpróbáját a DAC, amelyre ismét szépszámú közönség érkezett a MOL Arénába.

Röviddel a kezdés előtt Marco Rossinak változtatnia kellett a kezdőcsapaton. Šatka meghúzta a nyakát, helyére Huk húzódott hátra, mellette Koštrna játszott, a középpálya szélére pedig Zsivkovics került.

A remekül előkészített gyepen kiegyenlített első félidőt láttunk. A 6. percben Pačinda közeli lövésébe belevetődött az egyik védő, és szögletre mentett. A vendégek jól adogattak, és a 25. percben akár a vezetést is megszerezhették volna. Vernes éles szögből elvégzett szabadrúgásánál Macej a gólvonalról mentett. Az öltözőbe vonulás előtt beszorítottuk a vendégeket, ám Pačinda lesről fejelt gólt, majd Kalmár estében az üres kapu mellé célzott.

Fordulás után már csak a vendégek térfelén zajlott a játék, a Zalaegerszeg egyetlen lövési kísérletet sem jegyzett. A mezőnyfölény ellenére azonban nehezen kerültünk a kapu közelébe, sok volt a pontatlan átadás, és a befejezésnél is gond volt az irányzékkal. Az 59. percben Pačinda maradt üresen az ötösön, fejese azonban gyengére sikeredett. Divković a 77. percben a kapufát találta el, Čmelík jól helyezett lövését a 85. percben Kovács Mervó elé ütötte ki, aki kihagyta a kihagyhatatlant. Végül mégis a magyar támadó szerezte meg a győztes találatot, miután a meccs utolsó akciójánál Davis szögletét fejjel juttatta a bal alsó sarokba - 1:0. Megérdemelt jutalom volt a csapat számára az egész meccsen mutatott akarásért.

A mai találkozóval lezárult a téli felkészülés, a nyolc mérkőzésünk mérlege 4-1-3, a gólarány 14:9. Holnapra és hétfőre szabadot kapott a csapat, keddtől pedig már a hétvégi ligarajtra kezd hangolni. A tavaszi bajnoki nyitányon jövő vasárnap, 2018. február 18-án 14-órától Szenicén lépünk pályára.

FC DAC 1904 - ZTE FC Zalaegerszeg 1:0 (0:0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2018. február 10., szombat 14:00 ó, napos idő, +4°C

Góllövő: 90.+ Mervó

Játékvezetők: Šuniar - Smolák, Martiš, 1100 néző

DAC: Macej - Koštrna, Huk, Záhumenský (46. Čmelík) - Zsivkovics (82. Blackman), Kalmár (61. Vida), Ljubičić, Davis - Herc (46. Simon) - Pačinda (71. Mervó), Černák (53. Divković). Edző: Marco Rossi.

Zalaegerszeg: Kovács Z. - Polényi, Króner, Devecseri, Fodor - Patvaros - Hudák, Bedi - Babati, Vernes, Paudits. Cserék: Forgács, Szökrönyös, Nagy G., Horváth, Németh, Jelena, Kovács Á. Edző: Artner Tamás.

STATISZTIKA:

Lövés: kapura 6:2, mellé 14:3

Szöglet: 8:1

Les: 2:6

article_bannerarticle_banner