Ammar Ramadan a…

…futballról
„A futball jelent nekem mindent. Amikor azt mondom, mindent, ez azt jelenti, hogy emiatt sok éve, tizenöt esztendősen, elhagytam az országomat, a családomat, a testvéreimet, a barátaimat. Tizenöt éves koromtól meg kellett tanulnom egyedül élni. Nagy lépést jelent, amikor az egyik kultúrából, országból egy teljesen másikba csöppen az ember. Nagyon kemény döntés volt, de meg kellett hoznom amiatt, hogy lehessen jövőm a labdarúgás világában. Tudtam, hogy az életem a futballal szövődik össze, mert a labdával nőttem fel. Két-három évesen már elkezdtem trükközni a játékszerrel. Viszont nemcsak az én életem forgott a foci körül, hanem édesapámé is, aki szintén jó játékos volt. Tőle örököltem a foci iránti szenvedélyt és a tehetségem. Az öcsém szintén futballista, ő egy éve hagyta el Szíriát, hogy jó jövőt építhessen fel magának a sportágban. A labdarúgás nem csak a pénzt és a jövőt jelenti nekünk, de egyúttal a szenvedélyem is. Nem is lehet ezt máshogy csinálni, hiszen nap mint nap ugyanaz a rutin, ugyanoda járunk edzeni, kemény tréningeket abszolválunk, megélünk jó és kevésbé jó pillanatokat is. Ezt szenvedély nélkül lehetetlen elvégezni. Bennem megvan ez a tűz és szeretném ezt tovább folytatni, mert fiatal vagyok és sok év áll még előttem. Készen állok a kihívásokra.”

…családról
„Igazi sportcsalád vagyunk. A legközelebbi hozzátartozóim az édesapám, az édesanyám, a tizenkilenc éves öcsém és a tőlem egy esztendővel idősebb nővérem. Az édesapám a szír labdarúgás egyik legnagyobb legendája, részt vett az U21-es világbajnokságon, sőt többek között Anglia ellen is gólt szerzett. Jelenleg szülővárosom, a szír élvonalban szereplő Dzsabla FC vezetőedzőjeként dolgozik. Édesanyám gyógyszerész, saját patikát vezet. Ő is sportolt, aszteliteniszben szír válogatottságig vitte. A nővérem Kínában végzi a mesterfokozatot, ő szintén gyógyszerésznek tanul. Fiatalabb korában teniszezett. Ahogy azt már említettem, az öcsém labdarúgó, a középiskola befejezése után Szlovákiába, a Ligetfalu U19-es korosztályos csapatához került, jelenleg pedig úgy néz ki, hogy egy osztrák együtteshez igazol. Azt szeretném, ha Európában tenné meg az első lépéseit a profi felnőtt futball világában. Nem vagyunk népes család. Édesapám Idleb városából származik, én pedig már Dzsablában születtem és nőttem fel, viszont nagyon szeretem Idlebet is. Idleb közel fekszik Aleppóhoz, így nem volt könnyű megközelíteni, tizennégy évig nem is voltam ott, de mostanra már felszabadult, bármikor ellátogathatunk oda. Van egy menyasszonyom is, Rand. Ő huszonegy esztendős és üzletvitelt tanul az egyetemen. Két éve találkoztunk, de már eljegyeztem és remélhetőleg hamarosan az esküvőt is megtartjuk. Nagyon szeretem őt, a szüleit és a testvéreit is családtagnak tartom. Több, mint tíz éve Németországban élnek.”

…Szíriáról
„A háború előtt gyönyörű ország volt, amelyet sajnos elpusztítottak. Ebben nagy szerepet játszott az előző elnök. Gazdag történelmű az országunk, tele kedves, tisztelettudó emberekkel, akik mindenkit szívesen láttak, semelyik országból érkezőkkel, egyik vallással sem volt gondjuk. Szíriában az összes fő vallás megtalálható. Az emberek szeretik, tisztelik egymást és a szomszédos országokat. Ez a nagyhatalmaknak nem igazán tetszett, ezért úgy döntöttek, elpusztítják Szíriát és sajnos sikerrel is jártak. A tizennégy éves háború során elveszítettük a reményt, hogy valaha is felszabadulunk és minden olyan jó lesz, mint azelőtt. Viszont Isten tett nekünk egy nagy szívességet, hiszen az emberek sokkal jobb, biztonságosabb életet érdemelnek ezek után a kemény évek után. 2011 óta Szíriának óriási gondokkal kellett megküzdenie, néhány éve komoly földrengés is pusztított az országban. Viszont az ottani emberek és maga az ország is nagyon erős, kitartó. Szerintem más ország nem bírta volna ki azokat a nehézségeket, amelyeket szavakkal talán ki sem lehet fejezni. A családom ott él, így tudom, mennyire nehéz kezelni ezeket a dolgokat, de nagyon büszke vagyok a szír emberekre, amiért képesek voltak így kitartani.”

…válogatottról
„2013 óta vagyok tagja a nemzeti csapatoknak. A tizennégy éven alatti korosztályban képviseltem először a hazámat, majd az összes kategóriát végig jártam. Minden egyes alkalommal hatalmas büszkeség tölt el, amikor felhúzom a válogatott mezt, legyen szó barátságos vagy akár tétmérkőzésről is. A háború alatt is tisztában voltam vele, mit jelent Szíriát képviselni. Az embereknek nem volt pénze ételre, nem volt jó életük, de amikor a válogatott pályára lépett, minden rosszról képesek voltak megfeledkezni és nagy szenvedéllyel szurkoltak az együttesnek. Sírtak, ha kikaptunk és napokig ünnepeltek, amikor győztünk. Sajnos nem voltunk túl sikeresek a jelenben és a múltban sem, de a szír embereknek minden mérkőzés – akár még egy barátságos is – döntővel ér fel. Megőrülnek a labdarúgásért, mindig eredményeket akarnak látni és ünnepelni. Ez óriási motivációt jelent számomra, hogy minden alkalommal megkapjam azt a bizonyos meghívót. A nemzeti csapatban való szereplés híressé tesz, az emberek nagyon szeretnek és kimutatják a támogatásukat. Néha megőrülnek és nem igazán fogadják el a sikertelenséget, de ilyen a foci, mindannyian emberek vagyunk. Néha győzünk, máskor pedig veszítünk. Viszont remek dolog, hogy minden egyes alkalommal mögöttünk állnak.”

…vallásról
„Sokan tudják, hogy iszlám vallású vagyok. Az iszlám azt jelenti, hogy az egyistenhitet ismerem el. Isten a minden, ő ad és elvesz, hagy sírni és nevetni is, továbbá tanít. A halál után jön az örök élet, van menny és pokol. Az életviteledtől függ, hova kerülsz. Ennek csak így van értelme, így igazságos. Isten igazságos, minden egyes tettünket megítéli. Még azokat is, amelyeknek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget. Ezért kell jó embernek lenni. Nem elég csak imádkozni, bár ez is nagyon fontos, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, de a legfontosabb, hogy vallástól függetlenül jó emberek legyünk. Számomra fontos a hit, hogy van valaki, aki irányít, aki mindig lát – ha magad vagy és társaságban is, amikor jó vagy rossz dolgokat teszel. Ez megnyugtató érzés, hiszen amikor valaki rosszat tesz velem és nem adhatom neki vissza, tudom, bátran fordulhatok Istenhez, aki majd igazságot szolgáltat. Ő vezetett ide, olyan lehetőséget adott, amelyről több millió ember csak álmodozhat. Meg kell becsülnöm, ezt pedig úgy érhetem el, hogy élek a lehetőséggel és keményen dolgozom. Igyekszem a legjobbat nyújtani. A Koránban is van egy mondat, amely az életről szól és nem csak a muszlimokhoz íródott. Eszerint, ha valami próbálkozik elérni bizonyos dolgokat, akkor Isten megadja neki azokat. Ha valaki csak otthon ül és várja a pénzét, Isten nem adja meg. Viszont, ha valaki küzd és dolgozik azért, hogy jó, sikeres ember legyen, az végül eléri a célját. Ami az imát illeti, a muszlimok napi öt alkalommal imádkoznak. Természetesen bármikor imádkozhatunk és ha csak hálát mondunk Istennek, az is imának számít. Viszont a fő imák száma öt, ezek jelentik az alapot. Picit olyan ez a kapcsolat, mint amikor az ember szerelmes egy lányba és mindent megtesz, hogy elnyerje a szívét. Természetesen mindenki hibázik, de a legfontosabb, hogy minél közelebb kerüljünk Istenhez.”

…edzőkről
„Nagyon sok jó edzőm volt. Elsőként Italo Galbiati nevét említeném meg, aki Fabio Capello segítője volt a Real Madridnál és az AC Milannál. Sajnos már elhunyt. Amikor Olaszországba érkeztem a Cimiano akadémiára, akkoriban ő ott dolgozott és húsz percre esélyt is adott. Tizenöt éves voltam és az U17-es korosztályos csapatban kaptam lehetőséget. A húsz perc alatt jó teljesítményt nyújtottam, gólt is lőttem. Az elkövetkező hat hónapban minden nap egyénileg is gyakorolt velem, hogy a játékom mindegyik elemén javíthassunk. Ezt sosem fogom elfelejteni neki. Esélyt adott, nap mint nap dolgozott velem, sőt egyszer még Fabio Capellóval is beszélhettem. Ez hatalmas dolog volt egy tizenöt esztendős szír srácnak. Önbizalmat adott és fejlesztett, amit nagyon köszönök, hatalmas hatással volt a pályafutásomra. Édesapám után neki köszönhetek a legtöbbet. Édesapám Európába való érkezésem előtti tíz évben folyamatosan foglalkozott velem, feszegette a határaimat és rengeteg mindent tanított, esőben és perzselő napsütésben egyaránt gyakoroltunk. Nemcsak a labdarúgásban, de a való életben is ő a példaképem. Egy évet eltöltött velem Olaszországban is, majd visszament Szíriába. Galbiati és édesapám után meg kell említenem Adrian Guľát is, aki más volt, mint az addigi edzőim. Tőle kaptam meg a lehetőséget a DAC-nál, bízott bennem. Teljesen máshogy kezelte, gondoskodott a játékosairól a pályán és azon kívül is, mint az addig tapasztaltam. Nagyon sokat beszélgetett velünk, a rossz pillanatokban sem hagyott magamra. Ami a válogatottat illeti, Héctor Cúper tette lehetővé, hogy egészen fiatalon, huszonkét évesen képviselhessem a hazámat. Szinte minden mérkőzésen pályára léptem az irányítása alatt, élveztem a bizalmát. Nagyon kemény játékstílust képvisel, szélsőként majdnem több védekező feladatom volt, mint a hátvédeknek, de folyamatosan bízott bennem. Megemlíteném még Branislav Fodreket is. Az érkezése előtt nem kaptam sok lehetőséget, ő pedig rögtön a kezdőcsapatba rakott. Az első naptól bízott bennem, de nem volt könnyű, hiszen nem igazán voltam játékban. Kockázatot is vállalt, mindhárom mérkőzésen csaknem kilencven percet kaptam tőle. Szerintem nem is teljesítettem rosszul, de mindenképpen hálás vagyok neki a lehetőségért. A Slovan elleni összecsapást követően köszönetet is mondtam neki.”

…Olaszországról
„Ott tettem meg az első lépéseimet Európában. A legnagyobb ugrás a már említett akadémiában történt, ahol sok jó emberrel találkoztam, akik segítettek abban, hogy a Juventushoz kerülhessek. Ott nőttem fel igazán, nagyon sokat tanultam, többek között azt, hogyan váljak professzionális futballistává és elsajátítottam a kemény munkát szerető mentalitást is. Nagyon szeretem az országot, sok barátom van ott. Csaknem öt évet töltöttem Olaszországban, az AC Milan és a Juventus akadémiáján. Legutóbb tavaly májusban voltam Itáliában, szeretnék ellátogatni ismét, de a menyasszonyom Németországban tanul, a családom pedig Szíriában él, így nem igazán van időm erre.”