Nem először járt Dunaszerdahelyen. Hogyan kezdődött ez az együttműködés, miként került kapcsolatba a DAC-cal?

„Az együttműködésünk két éve indult, amikor Világi úr és a klubvezetés eljöttek megtekinteni az auxerre-i ifjúsági akadémiát és klubot. Egy nap alatt körbevezettük őket, beszélgettünk, a tulajdonossal és a klubvezetéssel megtekintettünk egy előadást, amely az akadémia szervezettségéről, a technikai és adminisztratív szervezésről, az akadémia céljairól, az infrastruktúráról, a játékosok étkeztetéséről és elszállásolásáról, az edzői stáb irodáiról, az öltözőkről és az orvosi központról szólt. Ezt követően is kapcsolatban maradtunk, és úgy vélem, a dunaszerdahelyiek nagyon elégedettek voltak a fogadtatással, látogatással és az ifjúsági akadémia bemutatásával. Az év elején egy edzői konferenciára érkeztem Dunaszerdahelyre. Ekkor beszélgettünk a dunaszerdahelyi ifjúsági akadémia létrehozásának projektjéről és Világi úr azon tervéről, hogy Szlovákia elsőszámú csapata legyen a DAC nem csak professzionális, hanem az utánpótlás-fejlesztés terén is.”

Ön szerint a DAC klubvezetése miért pont az Auxerre-t választotta egyfajta mintának? Tudjuk, hogy a francia akadémiák nagyon jól működnek, de világviszonylatban hol helyezkednek el?

„Franciaországban az első ifjúsági akadémiát 1970-ben hozták létre. Az ötletgazda azt mondta a kluboknak, hogy ha jó csapatot akarnak, akkor létesítsenek ifjúsági akadémiákat. Onnantól kezdve indult az akadémiák létrehozása, és huszonnyolc évvel később világbajnoki címet szerzett a francia válogatott, méghozzá olyan játékosokkal, akik ezekből az akadémiákból kerültek ki. Ezt követően a francia modellt külföldön is használni kezdték, de más sportágak is átvették, mint például a kosárlabda és a kézilabda. A francia utánpótlási modell egy viszonyítási pont lett Európában és más csapatoknál is. Én személy szerint két klubnál dolgoztam: a Le Havre-nél és az Auxerre-nél, ahol híres játékosokat képzünk az első osztály és a válogatott számára. Úgy vélem, hogy Világi úr és a klubvezetés azért akarta meglátogatni pont az auxerre-i akadémiát, mert híresek és jól szervezettek vagyunk, sok jó eredményt tudunk felmutatni az utánpótlás, a válogatott és a professzionális nagycsapatunk terén is.”

Mit látott, tapasztalt az eddigi dunaszerdahelyi látogatásai során?

„A tulajdonos tervei szerint a következő két-három évben Szlovákia elsőszámú csapata lesz a DAC. Világi úr megértette, hogy ha professzionális és jó nagycsapatot akar építeni, akkor szükség lesz egy francia-európai modell által felépített ifjúsági akadémiára. Az első érzésem ezzel kapcsolatban az, hogy megvan az erős szándék ennek létrehozására. Úgy vélem, hogy Világi úr megadja a kellő időt arra, hogy ez a projekt sikeres legyen. Ezt követően létrejön egy működőképes klub, ahol az ifjúsági akadémia irányítója, az utánpótlásedzők, a játékosok együttdolgoznak, fejlődik az infrastruktúra. Ez után egy hozzám hasonló tanácsadó megoszthatja a gazdag tapasztalatait, amelyeket Afrikában, a Közel-Kelet Ázsiában és két francia csapat ifjúsági akadémiáján szerzett. Igyekszem segíteni az utánpótlás igazgatójának, Németh Krisztiánnak és az edzői stábjának kifejleszteni egy szakértelmi és az edzők, játékosok, csapatok értékelését elősegítő rendszert. Ahogy az itteni edzőkkel tartott találkozón is elmondtam, igyekszem ötleteket adni, hogyan találják meg és csábítsák ide a legjobb fiatal szlovákiai és környékbeli játékosokat.”

Rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Mit gondol, mennyit kell még dolgoznunk, hogy ez a terv megvalósuljon és valóban Szlovákia legjobb klubjává válhassunk?

„Úgy vélem, hogy a futballban elért siker ugyanolyan, mint az üzleti életben: idő kell hozzá. Első lépésként létre kell hozni egy alapot. Ezt követően fokozatosan jönnek a következő lépcsőfokok. Az üzleti életben mindenki elfogadja ezt a fajta gondolkodási módot, de a labdarúgásban nem. Világi Oszkár és a menedzsmentje másfél éve dolgozik a klubnál, és meglátásom szerint eddig rengeteg jó munkát végeztek. Elkezdtek dolgozni az infrastruktúrán, a stadionon, új vezetőket neveztek ki, edzőket hoztak, fizetik a játékosokat és az edzői stáb tagjait - másfél év alatt ez remek munka. De úgy vélem, hogy kell még idő. Az üzleti életben is kitűzöl egy célt, és időt - négy, öt évet is - adsz az eléréséhez. A Le Havre és az Auxerre is olyan klub, amelyeknek öt-hat-hét-nyolc évnyi kemény munka után kellene sikereket elérniük. Ebbe beletartozik az infrastruktúra fejlődése, az edzők, a stáb és a játékos megfigyelők jó munkája. Tehát ugyanúgy, mint a való életben, a labdarúgásban is szükség van időre.”

Az auxerre-i akadémia hány játékost adott a jelenlegi az A-csapatnak?

„A huszonöt játékosból tíz-tizenkettő jött az akadémiáról, ez nagyjából negyven-ötven százalékot jelent. Ez az akadémia fejlesztésének a célja. Ha szeretnéd fejleszteni az akadémiát, akkor fel kell térképezned és fel kell készítened a játékosokat, hogy az A-csapatban játszhassanak. Ezt követően, ha megvan a megbízhatóság és nyereséges a klub, akkor értékesíteni kell őket. Ez a körforgás egy olyan klubnál, amely ifjúsági akadémiával akar rendelkezni. Majd új játékosokkal indul újra a körforgás, és ez így megy tovább és tovább. Nagyon tetszik az Ajax ifjúsági akadémiája: ott megvan ez a körforgás, megvannak a kitűzött céljaik, stratégiájuk, módszertanuk és koncepciójuk.”

Nyereséges klub az Auxerre, tehát az a pénz, amit az ifjúsági akadémián nevelkedő játékosok eladásából befolyik, elég a klub költségvetésének fenntartásához?

„Nem, nem elég, de mondok egy példát: legutóbbi eladott játékosunk, Paul-Georges Ntep nagyjából hatmillió euróért került a Rennes csapatához. Ez az összeg az ifjúsági akadémia kétéves problémamentes működését fedezi.”

Mit gondol, lehet nyereséges a futball?

„Úgy vélem, hogy ha a klubtulajdonos az ifjúsági akadémiára is átviszi a professzionális szemléletét, és hozzáértő szakemberekkel jó környezetben, hangulatban dolgozik, akkor képes lehet arra, hogy nyereséggel működjön, vagy legalábbis ne legyen veszteséges.”

Az ön által vezetett akadémiákból olyan játékosok kerültek ki, mint például Paul Pogba, Djibril Cissé, Souleyman Diawara, vagy Jean-Alain Boumsong. Mikor ifjúsági játékosként önöknél pallérozódtak, gondolta volna, hogy egy napon szupersztárok lesznek?

„Mikor Cissé Auxerre-ben nevelkedett, akkor én nem dolgoztam ott, de például Pogbánál érezni lehetett, hogy nem egy átlagos játékosról van szó. Sokkal képzettebb, nagyobb teherbírású és jobb mentalitású volt a többi futballistánál. A Manchester Unitedbe való igazolása előtt magas szintű játékosként értékeltük őt.”

A következő kérdés elsősorban a mi ifjúsági játékosainknak szól: ön szerint mi a legfontosabb ahhoz, hogy egy tehetségből egykor professzionális játékos váljon?

„Úgy vélem, a legfontosabb dolog tudatosítani, hogy ez egy nagyon nehéz munka. A legtöbb fiatal játékos profi akar lenni, pénzt keresni, jó autót vezetni, szép barátnőt szerezni, de nem ez a nehéz benne. A bonyolult dolog az, hogy valaki az edző, az elnök, a média, a nyilvánosság és az internet nyomása alatt legyen a hét összes napján, az év tíz hónapjában. Ahhoz, hogy valaki képes legyen elfogadni és kezelni ezt a fajta nyomást, a technikán, taktikán és az erőnléten is dolgoznia kell. Ha ez megvan, akkor a megfelelő életmódot kell élni: jó rehabilitációval, fizioterapeutával, orvosi ellátással. Ez egy nehéz munka, és úgy gondolom, hogy ha nem informálod erről a játékosokat, akkor nem teszed jól. Húsz-huszonöt ifjúsági játékosból csak kettő-háromból lesz profi, tehát nagyjából a tíz százalékuk. Ezért is jó, hogy ha a játékosok iskolába járnak. És persze azért is, mivel a futball egyre inkább tudományos sport, a tanulással sok minden, labdarúgással kapcsolatos dolgot is könnyebben megérthetnek: a szervezettséget, a játékot, az edzői utasításokat. Másrészt, ha nem jön össze a profi pályafutás, akkor még mindig ott van tanulás, a munkahelyszerzés lehetősége és a diploma. Ez a két dolog nagyon fontos, és van még egy harmadik is. Ez pedig, hogy a sikeres játékosok szeretik magát a labdarúgást, nem elsősorban az azt körülvevő dolgokat. Nézzük például Cristiano Ronaldót: egy-kétmillió eurót is keres havonta, nagyon jó élete van. A teljesítményéhez annyit, hogy általában hétvégente ő a legjobb játékos a pályán levő huszonkettő közül. Úgy vélem, ez azért van, mert jobban szereti a labdarúgást a többieknél.”

Általánosságban mit gondol a szlovák és a közép-európai labdarúgásról és játékosokról?

„Harmadszor járok Szlovákiában, így még csak felfedezem az itteni labdarúgást. Érdeklődöm az ország politikája, mentalitása iránt, viszont még nem rendelkezem sok ismerettel a közép-európai labdarúgásról. Egyelőre jobban ismerem az afrikai és a közel-keleti futballt, ennek ellenére úgy vélem, hogy az itteni labdarúgásé lehet a jövő. Itt említeném meg, hogy hallottam a Videotonról és az ott működő akadémiáról. Úgy vélem, hogy ha van négy-öt, esetleg tíz olyan ember egy országban, mint Világi úr, aki tenni akar valami jót a klubért, a városért és a régióért, akkor fejlődhet a labdarúgás, és a válogatott is feltornázhatja magát jó pozícióba a FIFA világranglistáján.”

Profi pályafutása során dolgozott szlovákiai vagy magyar játékossal?

„Nem, hiszen elég kevés közép-európai játékos jut el Nyugat-Európába, konkrétan Franciaországba.”

Azt mondta, hogy nem lehet egy az egyben átültetni az auxerre-i akadémiát ide hozzánk, hiszen elég sok különbség van mentalitásban, az infrastruktúrában és a mindennapi életben is a két ország között, de még így is sok dolog maradt, amelyeket át lehetne venni a francia akadémiáktól. Ön szerint melyek ezek?

„Nagyjából tizenöt évet dolgoztam külföldön, és úgy gondolom, hogy a sikereim titka az volt, hogy fogtam a francia utánpótlási modellt, és igyekeztem beültetni azon ország kultúrájába, ahol dolgoztam. Nagyon fontos dolog ez, hiszen ha valaki nem érti meg az adott ország történetét, embereit, gondolkodásmódját, kultúráját, vallási életét, politikáját, akkor a sikerre nincs esély, hiszen ha összehasonlítjuk a munkafejlesztéseket egy cégnél és egy utánpótlás-akadémiában, akkor találunk párhuzamokat. A labdarúgóknál is fontos, hogy fejben fel legyenek készülve, hiszen ha ez hiányzik, akkor nehezebben mozognak a lábak, és a játékos nem képes jó teljesítményre. Ez az első dolog. A másik, hogy úgy hiszem, néhány országnak jobban oda kellene figyelnie az utánpótlás-nevelésre, az edzőképzésre, több információra lenne szükségük a szervezési dolgokról, adminisztrációról. Ha valaki ismeri a francia utánpótlás rendszerét, attól még nem szabad egy az egyben átültetni az adott országba, hanem honosítani kell az egyes elemeket az adott ország kultúrájához és igényeihez mérten.”