A pozsonyi Slovan ifistájaként Jozef Vengloš hívta fel őt edzeni a felnőtt csapathoz. 21 éves korában már rendszeresen pályára lépett a föderális ligában szereplő égszínkékek A-csapatában, melynek keretében hét Európa-bajnok játékos volt!

1980 elején Karol Krištof az elsőligás Slovan mezét a divízióban szereplő dunaszerdahelyi DAC-ra cseréli. Hogy jött létre mindez? „Találkoztam Szikora Györggyel, a DAC akkori játékosával és másodedzőjével, akinek elmondtam, hogy elhagyom a Slovant. Erre ő: gyere hozzánk! Én kötetlenül csak annyit jegyeztem meg, hogy talán aktuális is lenne. Dénesdtorcsmisérdről (Dunajská Lužná) származom, akkor fejeztem be az iskolát, épülőfélben volt a házam, így nem akartam messzire igazolni. Nem tudom, hogy eltelt-e 24 óra a Szikorával való beszélgetésünk óta, de már Nagy Pista, a DAC akkori alelnöke kopogott a házunk ajtaján. Így kezdődött, és aztán már gyorsan ment mindent. Megegyeztünk.”

Nem volt sokkoló a nagy Téglamezőről a kis dunaszerdahelyi stadionba költözni, ahol abban az időben csak divízióbeli meccsek folytak? „Egy kicsit furcsa volt a négy, Slovannál töltött év után, de az első pillanattól olyan emberekre találtam a klubnál, akik szimpatikusak voltak, és nagyon szívesen emlékszem vissza a kezdeti időszakra is: a bizottságra, a játékosokra, vezetőkre. A közösség kiváló volt, a nézőkről nem is beszélve.”

Krištof azonnal stabil szélső védővé vált, és csapattársaival együtt elkezdett feljebb lépkedni a labdarúgó ranglétrán. „Mikor feljutottunk az I. SZNL-ba, a funkcionáriusok azt mondták, hogy ez a bajnokság elég nekünk. Az első idényben gond nélkül bennmaradtunk. Emlékszem, hogy az 1982/83-as szezon elején az első osztályból kiesett Besztercebánya ellen játszottunk idegenben, és fantasztikusan teljesítettünk. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de végül 2:1-es vereséget szenvedtünk. A meccsen jelen volt Weisz Mihály, a TE főnöke, és akkor azt mondtuk: próbáljunk megküzdeni az első ligáért! Megnyertük a bajnokság őszi felét, de végül másodikak lettünk, és nem jutottunk fel. Egy év múlva megismétlődött a forgatókönyv: őszi bajnokok lettünk, de ismét a második helyen végeztünk. Aztán már a feljutás volt az egyértelmű cél, ami harmadszorra sikerült is,” foglalja össze az első liga kiharcolásáért zajló éveket.

A sikertelen kísérletek nem szegték a dunaszerdahelyiek kedvét. „Minden elúszott feljutás után maximum egy hétig tartott a szomorkodás. Amikor megkezdődött az új szezonra való felkészülés, mindenki lázban égett. A hangulat nagyon kedvező volt, minden tele volt élettel és jó volt az időzítés is…”

A várva várt feljutást Pecze Károly irányítása alatt sikerült végül kiharcolni. „Karcsival még a pályán, játékosokként találkoztunk. Mi, Slovanisták gyakran játszottunk felkészülési találkozókat a Tarnóka ellen, ahol ő játékosként szerepelt. Csatár volt, én pedig védő, így gyakran találkoztunk. Két sikertelen feljutási kísérlet után edzőként érkezett Dunaszerdahelyre, majd Dušan Abrahám másodedzővel összekapta a csapatot. Még ha a közösség gyakran is változott, mindig jó volt a hangulat. Akár keleti, nyugati, szlovák vagy cseh játékosok érkeztek, soha nem volt semmilyen probléma.”

Krištof az egyedüli játékos, aki a divízióbeli keretből tagja volt az 1987-ben Csehszlovák Kupát nyert csapatnak - ráadásul csapatkapitányként. „Szép volt. Tényleg én voltam, aki a csapatkapitányi szalaggal a karomon a magasba emeltem a kupát. Azt viszont el kell mondani, hogy ez a körülmények egybeesésének volt csak köszönhető, hiszen az eredeti kapitány, Majoros György sérült volt a szezon végén, és Kopřivnicében sem léphetett pályára. Mivel én voltam a leghosszabb ideje a csapatnál, átvettem tőle a karszalagot. A divízióban szereplő csapatból csak hárman léptünk pályára a föderális ligában - Tóth László, Majoros György és én.

A kupával a kezében töltött örömteli pillanatok voltak Krištof hattyúdala a klubnál. A csúcson távozott. „Már 32 éves voltam. Akkoriban az ennyi idős játékos elég öregnek számított. Már télen körvonalazódott egy belga szerződés, de nem jött össze. Megsérültem, és azt kérdeztem magamtól: úristen, mi lesz velem? Szerencsére még fél évet maradtam Dunaszerdahelyen, kupagyőztes lettem, és csodálatos élményekkel gazdagodtam.”

Ezt követően Frauenkirchenbe, egy alacsonyabb osztályú osztrák csapathoz igazolt. „Akkoriban többen is kinn voltunk Ausztriában, ráadásul közel egymáshoz: Gőgh Kálmán, Ján Veselý, Marián Masný…” Gőgh-gel azelőtt már a Slovannál és a DAC-nál is együtt játszott. Az említett klubnál Krištof játékosként és játékos edzőként is szerepelt, majd több burgenlandi csapatnál is megfordult. „Többek között az SV Gols csapatánál is edzősködtem, ahol Gőgh Kálmán és Ján Veselý is játszott korábban. Mély nyomot hagytak maguk után. Ami az emberi kapcsolatokat és a hangulatot illeti, Dunaszerdahelyre emlékeztetett, az ottaniak égtek a labdarúgás szeretetétől.”

Időnként átugrott Szlovákiába is edzősködni, megfordult Bősön és néhányszor Dénesdtorcsmisérden is. Ott érzi magát igazán otthon.

„Ott születtem, abban az időben még Jánošíková volt a település neve. A feleségem szintén odavalósi, a családi házuk csak száz méterre volt a mienktől.” Az akkori házuk közelében volt a futballpálya is a Jamának (Gödör) nevezett helyen, ahol megismerkedett a sportág alapjaival. Szülőfalujában gyakran összefut egykori dunaszerdahelyi csapattársával, Ján Hodúrral. „Pillanatnyilag Lengyelországban tartózkodik, ám amikor otthon van, gyakran találkozunk.”    

2002-ben a médiában keringett egy hír, amely szerint a DAC edzői stábjának tagja lesz, de végül nem így történt. Az edzősködés mellett magánvállalkozóként is dolgozott: „Világítótestekkel kezdtem üzletelni, de az elmúlt négy évben nem magánvállalkozóként dolgoztam. Ausztriában dolgozom, ugyanebben az ágazatban,” frissíti az információkat.

Mit gondol, sikerül Világi Oszkárnak, a DAC többségi tulajdonosának megvalósítani az ambiciózus célkitűzéseit? „Úgy gondolom, igen. Ahogy olvastam, mindig nagy DAC-szurkoló volt, és szereti a klubot. Valószínűleg jól átgondolta a dolgokat. A labdarúgáson kívül is sikeres, és bízom benne, hogy a futballban is sokra viszi.”

Krištof folyamatosan figyelemmel követte a DAC teljesítményét, és ha az ideje engedte, a stadionba is kilátogatott. „Régebben a meccs időpontja gyakran ütközött edzői kötelességeimmel. Ősszel viszont több meccsen is jelen voltam - a Kassa és a Zsolna ellen, majd még kettőn.”

Ha valami közbe nem jön neki, akkor kilátogat a hétvégi DAC-Aranyosmarót bajnoki találkozóra is, amely pont aznap kerül megrendezésre, amikor a kerek, hatvanadik születésnapját ünnepli, amihez tiszta szívből gratulálunk. Hogy fog ünnepelni? „Hagyom magam meglepni. Manapság a családnak más elfoglaltsága van, ugyanis férjhez adom a lányom. Így lehetséges, hogy későbbre halasztjuk az ünneplést.”

A lánya mellett egy fia is van. Örökölt az apjától focista géneket? „Igen, foglalkozott is a focival - ifista koráig. Aztán jött egy komoly sérülés - térdszalagok. Így befejezte, és más irányt választott,” válaszolja a jubiláns.

Névjegy: Karol Krištof

Dénesdtorcsmisérdről származik (1955. március 1-jén született), itt kezdődött a pályafutása, és tizenhat éves koráig játszott a szülőfalujában. Innen a pozsonyi Slovanhoz igazolt, az égszínkékek A-csapatának színeiben 58 mérkőzésen lépett pályára, 5 gólt szerzett (1976-1980). Karrierje során főleg védőként (szélső és középső) szerepelt, de a középpályásként is játszott. Csehszlovák ifjúsági válogatott volt, tizenkét mérkőzésen lépett pályára az U18-as csapatban (Európa-bajnoki részvétel), négyszer az U21-es válogatott mezét is magára öltötte. 1980 elején a dunaszerdahelyi DAC-hoz igazolt, a csapattal a divízióban, az I. SZNL-ban és a föderális bajnokságban is szerepelt. Az 1987-ben a Csehszlovák Kupát elhódító csapat kapitánya volt. A legfelső osztályban 191 mérkőzésen lépett pályára DAC-mezben (140 az I. SZNL-ban és 51 a föderális ligában), 5 gólt szerzett. Az első ligában összesen 119 mérkőzés és kilenc gól szerepel a neve mellett. 1987 nyarán az osztrák Frauenkirchen csapatához igazolt, ahol játékosként és játékos edzőként is dolgozott. Több, burgenlandi csapatnál is edzősködött. Többek között az SV Golst, vagy az ASV Zurndorfot is vezette. Szlovákiában is dolgozott alacsonyabb osztályú csapatoknál - Bősön és Dénesdtorcsmisérden. Ezzel párhuzamosan világítótestekkel foglalkozott magánvállalkozóként, manapság ugyanebben az ágazatban dolgozik Ausztriában. Dénesdtorcsmisérden él.

Harsányi László