„Üdvözlöm a baráti DAC-ot,” szólt bele a telefonba, mikor a klub honlapjára készülő interjú miatt hívtuk. 1993 nyarán lett a csapat edzője, a szlovák legfelső osztály első szezonjának indulása előtt. Beszédes, vicces, eredeti. Ilyennek ismertük meg a múltban Ladislav Škorpil edzőt, és a hírnevéhez most is hű maradt.

Nem örült Csehszlovákia különválásának, és ezt állítólag azzal kompenzálta, hogy Szlovákiába, konkrétan a DAC-hoz jött dolgozni. Vagy másképp történt?

„Valamilyen szinten igaz. A szlovákokat testvéreimnek tartottam, ahogyan az országot is szülőföldemnek, ugyanis a csehszlovák ifjúsági válogatottnál eltöltött kilenc évem alatt rengeteg Szlovákiában rendezett akción vettem részt arról nem is beszélve, hogy a válogatottak nagyjából fele szlovák játékosokból állt. Kis túlzással azt szoktam mondani, hogy ha bármikor Szlovákiába jövök, mindig lesz fedél a fejem felett, hiszen mindenfelé sok barátom van, Dunaszerdahelyt is beleértve. Amikor a csapataimmal Magyarországon jártunk, edzőtáborokat is tartottunk ott. A válogatottban DAC-játékosokat is edzettem - Šanta Petit, Gombos Attilát, és a klub vezetőit is ismertem,” válaszolja.

Azt is tudta, hogy magyar környezetbe érkezik. „A magyarok szimpátiáját már az első sajtótájékoztatón elnyertem, amikor a pozsonyi újságírók azt kérdezték, miért jövök Csehországból Szlovákiába. Én pedig azt válaszoltam nekik, hogy hiszen én Magyarországra jövök, mivel Dunaszerdahely lakosainak nagyjából a 90 százaléka magyar. Erre másnap a szlovák Šport napilap ezzel a főcímmel jelent meg: Škorpil azt sem tudja, hogy Dunaszerdahely nem Magyarországon van.”

Škorpil számára a Csallóköz nem egy ismeretlen, vagy valamiféle egzotikus sziget volt: „Nem, ráadásul egy nagyon jó csapathoz kerültem, mert a föderális bajnokság utolsó szezonjában - amikor a Hradec Králové csapatával a nekünk egész jónak számító kilencedik helyen végeztük - a DAC negyedik lett. És a következő évadban nemcsak az UEFA-kupában szerepelt - ahol a Salzburg ellen játszott -, hanem ezzel párhuzamosan az Intertotó-kupában is, mely a szlovák liga indulása előtt került megrendezésre. A bajnokság első évadában a harmadik helyen végeztünk, így a Slovan és az Inter mögött mi lettünk a legjobb nem pozsonyi csapat. És hasonló volt a helyzet az edzőkkel is, hiszen csak a Slovant irányító Dušan Galis, az Inter edzője, Jozef Adamec és a dunaszerdahelyi kispadon én éltük túl a bajnokságot. Mindegyik más csapat edzőt cserélt a szezon során.”

Sok emlékezetes élménye van ebből az időszakból. „Pavol Diňa akkoriban a DAC legjobb játékosai közé tartozott, és az én edzősködésem alatt lőtte századik élvonalbeli gólját. És főként abban a szezonban veretlenek maradtunk hazai pályán. A hangulat? Hradec Královéban a meccs lefújása után két órával magam voltam a stadionban, Dunaszerdahelyen viszont mindenki összetartott: a játékosok, vezetők, feleségek, barátnők és a hegedűs romák.”

Állítólag a köztársaság felbomlása után megesett vele, hogy otthon hagyta az útlevelét. „Csak ámulok, mi mindent tudnak… Akkoriban még két útlevelem volt, az egyik szolgálati - még a csehszlovák ifjúsági válogatottnál eltöltött időből. Az egyik Hradec Královéban, a másik Dunaszerdahelyen volt, és pont ezt felejtettem otthon, mikor Csehországba tartottam. A határra érkezvén azt mondja a szlovák határőr: Én átengedem magát, de nem tudom, hogy a cseh testvéreink…”

Mikor Zsolnán játszott a DAC, a lelátóról felhangzott a „Magyarok a Duna mögé” rigmus, és rövidesen Škorpilt Csehországba küldte valamelyik néző. Hogyan emlékszik erre az esetre? „Ez egy gyönyörű emlék volt. ĺgy igaz, Zsolnán tényleg felhangzott, hogy Magyarok a Duna mögé, és egy magányos hang szólt közbe: És te, Škorpil pedig Csehországba!”. Ezzel viszont még nem ért véget a történet: „A második dunaszerdahelyi időszakom során valamilyen meccset néztem Privigyén, és valaki rám kiabál a lelátóról: Škorpil úr! Így a hang felé fordultam, és az illető azt mondja: Én voltam, aki Zsolnán azt kiabálta, hogy: És te, Škorpil pedig Csehországba. De így is kedveljük magát!”

Tulajdonképpen miért nem folytatódott a DAC - Škorpil együttműködés a nagyon sikeres első szezon után? „Úgy gondolom, hogy Viliam Fischer keze van a dologban, akit manapság kenőpénzek elfogadásával gyanúsítanak. Ez a szívsebész a pozsonyi Slovannal állt közeli kapcsolatban, ahol Dušan Galis volt a vezetőedző, Jozef Valovič pedig az asszisztens. És pont Fischer forszírozta, hogy Jozef Valovič legyen a DAC edzője. Nekem csak egy évre szólt a szerződésem, ami lejárt, és a tárgyalások során Šanta és a többi vezető a slovanisták mellett döntött. Úgy hiszem, hogy Valovič-csal a kapusedző Alexander Vencel is érkezett. Részemről megvolt az akart tovább szerepelni a dunaszerdahelyi klubban.”

A Hradec Králové-i ificsapathoz tért vissza, és ennek köszönhetően eljutott az egyesült államokbeli Dallasba, ahol egy tornán vettek részt. Erre a látogatásra nagyon jó szívvel emlékszik vissza. Aztán három év elteltével visszatért Dunaszerdahelyre. Akkor azonban már más volt a helyzet, és a csapat kiesett a ligából. „Egy osztállyal gyengébb volt már a keret, ebből fakadtak az eredmények is. Egy kis türelem hiányzott, mert bár a szezon végéig a csapatnál maradtam, az utolsó fordulókban már Dušan Liba volt megbízva a vezetéssel. Végül kiderült, hogy ez nem volt a legjobb megoldás.”

Figyelemmel követi a dunaszerdahelyi klubnál folyó eseményeket. „Néhány, a klubnál dolgozó emberrel is kapcsolatban voltam. A Diňa utáni második legjobb góllövőm, Radványi Miklós volt még nemrég az edző. Ami a klub terveit illeti: ha megmaradnak és javulnak a mostani trendek, akkor annak az ember csak örülni tud. Különösen akkor, ha én is kicsit hozzájárultam a klubban folyó munkához, és mindig sok barátom volt ott. Viszont ez Szlovákia más területeire is vonatkozik. Mikor a cseh húsz éven aluli válogatott edzőjeként Nagyszombatban jártam, a kaput nyitó ember azt mondta: Merre jártál, régóta nem láttalak.”

Negyed évszázadig dolgozott Hradec Královéban, egyébként nem szerepelt sok más csapatnál. „Edzőként nem vagyok egy vándormadár. 41 éves edzői pályafutásom során lényegében csak négy klubnál szerepeltem, és Dunaszerdahelynek bérelt helye van köztük.”

Az edzősködést közel öt éve nem űzi professzionális szinten, a közületi politikával viszont már két évtizede foglalkozik: „Hradec Králové városának a képviselője vagyok, a testületnek lassan húsz éve leszek tagja. És egyre több a feladat, bár idén már a hetvenet töltöm be. A második választási időszakom töltöm a városi tanácsban és a sportbizottságban is. Nagyon be vagyok táblázva, erre a beszélgetésre is alig találtam időt.”

A végére még hozzátette: „Mindenképpen azzal fejezze be, hogy mindenkit üdvözlök Dunaszerdahelyen, akik szurkoltak nekem, és nem felejtettek el.” Kérésének szívesen teszünk eleget.

Névjegy: Ladislav Škorpil

Hradec Královéban született (1945. június 6-án). Aktív labdarúgó pályafutásának mind a tizenegy évét az ottani RH csapatánál töltötte, két év katonai szolgálat (Dukla Žamberk) kivételével. Edzőként is az RH Hradec Královénál töltötte el a legtöbb szezont - először az ificsapatot, majd a felnőtteket dirigálta. Kilenc évig dolgozott a csehszlovák ifjúsági válogatottaknál (U16, U17, U18). Először 1993-ban hagyta el nevelőklubját, amikor Dunaszerdahelyre érkezett. A szlovák liga első évadában a DAC csapatával bronzérmet szerzett. Első szezonja után visszatért a Hradec ifjúsági csapatához, majd a prágai Duklát irányította (1995-97). Ezt követően egy szezon erejéig visszatért a DAC-hoz, ám a csapat kiesett a legfelső osztályból. A Hradec Královéba történő rövid visszatérése után átvette a Slovan Liberec csapatát (1998-2004), és a 2001/02-es szezonban Josef Csaplárral bajnoki címet szerzett. Két évvel azelőtt elhódította a Cseh-Morva Kupát. 2004 és 2007 között a 21 éven aluli cseh labdarúgó válogatott szakvezetője volt. Edzői pályafutását a Slovan Liberec csapatánál fejezte be (2007-09). Hosszú évek óta Hradec Králové városának képviselője és a városi tanács tagja.

Harsányi László