Hír

Lipcsei Péter csapatával mérkőzünk szombat délután

Lipcsei Péter csapatával mérkőzünk szombat délután

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 18.1.2019, Nagy Krisztián

Az idei második felkészülési mérkőzésén az NB II-ben szereplő Soroksár SC együttesét fogadja a DAC. A találkozó január 19-én, szombaton 13:00 órakor kezdődik a MOL Akadémián.

Alapinformációk az ellenfélről:          

Név: Soroksár SC

Az alapítás éve: 1905

A klub színei: sárga és fekete

Stadion: Szamosi Mihály Sporttelep – befogadóképesség: 5000 néző

Város: Budapest XXIII. kerülete (23 641 lakos)

A klub legnagyobb sikere: Magyar Kupa-győztes (1934)

Csapatunk tegnap játszotta idei első felkészülési mérkőzését, melyen 4:2-re legyőzte a III. ligás FC Slovan Galánta együttesét.

A kéthetes, törökországi edzőtábor előtti utolsó találkozón játékosaink a korábbi válogatott középpályás, Lipcsei Péter irányította Soroksár SC ellen lépnek pályára. A 46 éves vezetőedző 2017-ben vette át a csapat irányítását, s a 2017/18-as szezonban a 8. helyet szerezték meg. Az idei szezon őszi idényét a szintén húszcsapatos mezőny 8. helyén zárták – 21 fordulót követően 8 győzelem, 5 döntetlen és 8 vereség a mérlegük. Lipcsei mellett egy másik volt Fradi-sztár is a sárga-feketéknél tevékenykedik – Dragóner Attila a Soroksár SC ügyvezető igazgatója.

A dunaszerdahelyi lesz idén a 3. felkészülési mérkőzésük – korábban a Tiszakécskétől (0:1), majd a KFC Révkomáromtól (0:2) is vereséget szenvedtek. A bajnokság tavaszi idényét február 3-án kezdik – hazai pályán a Vác csapatát fogadják. A Magyar Kupa idei kiírásában is versenyben vannak még – a februári nyolcaddöntőben az NB III-ban szereplő Andráshida együttesével csapnak majd össze.

A soroksári csapat a téli szünetet követően nem bővült újabb játékosokkal – hosszabb sérülés után felépült azonban Orosz Márk, Fröhlich Roland, Popov Patrik, illetve a csapatkapitány, Huszák Tamás is. Orosz technikás csatárként komoly erősítést jelenthet együttesének, és segítségére lehet a szintén csatárposzton játszó fiatal tehetségnek, Kundrák Norbertnek is.

A mérkőzés a MOL Akadémia 1-es számú pályáján (lelátós) kerül megrendezésre. A belépés ingyenes! Parkolási lehetőség az Akadémia területén belül. Kérjük, kövessék a rendezők utasításait! Az Akadémia egész területén tilos a dohányzás, az alkoholtartalmú italok és a tökmag fogyasztása!

Az összecsapást a hivatalos YouTube csatornánkon is figyelemmel követheti.

article_bannerarticle_banner