Kapuspályafutását a pozsonyi Internél építette fel. „1965-ben, a középiskola befejezése után a Slovnafthoz mentem dolgozni. Az egyes részlegek egymás között focitornákat rendeztek. Mi megnyertük az egyiket, és felkeltettem az edző figyelmét. Meghívott az edzésekre, így kerültem a Disznólegelőre,” emlékszik szép pályafutásának kezdeteire Majthényi Lóránt. Természetesen régebben is futballozott: a szülőfaluján, Doborgazon kívül Somorján is szerepelt.

A besztercebányai Duklánál töltött katonai szolgálatot követően 1968-ban a pozsonyi sárga-feketék nagycsapatának állandó tagja lett, és fokozatosan szokta meg a föderális liga légkörét. Ott találkozott Szikora Györggyel, akivel később Dunaszerdahelyen is együtt dolgozott. 1975-ig maradt az Internél, majd a DAC-ba igazolt.

Miként magyarázható a 28 éves kapus cselekedete, aki a legmagasabb csehszlovák bajnokságot hagyta ott egy néhány osztállyal alacsonyabban szereplő amatőrcsapat kedvéért? „Az Inter akkori edzője, Valér Švec nem igazán szeretett minket, magyar srácokat. Elsőként Szikorát távolította el, majd én következtem. Tőketerebesről volt ajánlatom, de nősülni készültem, így az otthonmaradás mellett döntöttem. Az akkori csapatvezetőnek, a már megboldogult Kosár Lalinak - aki a testvéremmel dolgozott - megígértem, hogy a DAC-ba igazolok.”

DAC-ba érkezésére napra pontosan emlékszik: „1975. január 6-án történt, akkor volt az átigazolási időszak. Két és fél év után sikerült feljutnunk a divízióba, és az 1979/80-as évadban az I. SZNL-ba küzdöttük fel magunkat. Míg a kerületi bajnokságban csupa hazai srác alkotta a csapatot, addig a divízióban és az I. SZNL-ban más, főleg a déli régióból származó játékosok érkeztek. Kiváló közösség alakult ki.”

Bár a magassága korántsem volt ideális egy kapushoz képest, mindezt a rugalmasságával kompenzálta. „178 centiméter magas vagyok, de a jó rugaszkodással nyertem pár centit, így semmi gondom nem volt ezzel,” fűzi hozzá a témához.

Bár manapság már a 190 cm-es vagy ennél még magasabb kapusok a megszokottak, úgy gondolja, hogy a magassága ellenére a mai futballban is megállná a helyét. „A legtöbb labdát a kapus úgyis a vonalon fogja meg. A mi időnkben több lövés ment kapura, mint most, ráadásul sok, nagy lövő erővel megáldott játékos volt. Például Józsa Lacinak olyan erős rúgása volt, mint egy lónak. A mostani hálóőröknek viszont a labdák okoznak gondot… Ráadásul a játékvezetők nem védik őket annyira, mint valamikor. Konkrét eset: ha a kapus kifutáskor először a labdát éri el, majd kezeivel a fejét védve ütközik a támadóval, akkor az tizenegyes. Valamikor ez nem így volt, a kapus előnyt élvezett a támadóval szemben,” magyarázza.

Abban az időben, amikor a DAC-hoz érkezett, még minden játékosnak civil munkahelye volt, és a futballt csak kedvtelésként űzték. „Én is dolgoztam a dunaszerdahelyi Isternél, ami állami ipari cég volt. Később már a délelőtti edzésekre is munkahelyi kimenőt kaptunk,” emlékszik.

Ján Veselý érkezése után második számú kapus lett. 35 éves volt, ezért úgy döntött, hogy elhagyja a klubot. Ezt megelőzően azonban még Vladimír Hrivnák másodedzőjeként és egyúttal kapusedzőként is dolgozott. „Mindez Szikora György távozása után történt. A csapattársak hallgattak rám, nem volt semmilyen gond. Olyan voltam, mint egy” tyúkanyó”, és a srácok körülöttem pedig a kiscsibék,” mondja mosolyogva.

Merre vezetett az útja, miután távozott a dunaszerdahelyi klubtól? „Visszatértem a szülőfalumba, ahol még védtem is, sőt megnyertük a járási bajnokságot. Pontosan negyven éves koromig bírtam a kapuban, 1987-ben vonultam vissza,” illusztrálja aktív pályafutásának utolsó szakaszát.

Az ezt követő időszakban is hű maradt a labdarúgáshoz, rövid megszakításokkal alacsonyabb osztályú csapatoknál edzősködött. 1997-ben a DAC hívta vissza, kapusedzőnek működött Ladislav Škorpil stábjában. Egy idény erejéig maradt. A klubnál töltött utolsó időszaka a 2002/2003-as szezonba nyúlik vissza, amikor az évad első felében Szaban Tibor asszisztenseként dolgozott. „Jól együttműködtem a főedzőkkel, már régebbről ismertem őket,” konstatálja. A labdarúgáson kívül magánvállalkozóként dolgozott, ellenőrző technikus volt. „58 éves koromban korán nyugdíjba vonultam, de emellett még dolgoztam. Például másfél évig az FK 2007 klubban segítettem be kapusedzőként, amit a DAC mostani elnöke, Végh Tibor vezetett - aki egyébként szintén kapus volt egykor,” teszi hozzá.

Elég ritkán jár ki a DAC meccseire, de természetesen szurkol a klubnak. „A labdarúgás sokat változott a mi időnkhöz képest. Akkor a keret néhány éven át együtt volt, és így előre lehetett lépni. Ma teljesen más a helyzet. Ha egy játékos egy kicsit is formába lendül, már azonnal el kell adni őt jó pénzért külföldre ahelyett, hogy otthon hozná ki magából a maximumot és megmutassa, mit tud.”  

Egykori csapattársaival még mindig örömmel találkozik: „Tavaly is eljöttem a találkozóra, amit a klub tulajdonosa, Világi Oszkár szervezett. Akkor a Puskás Akadémia vendégeskedett nálunk. Találkozgatunk a régi csapattársakkal, ápoljuk a régi barátságokat. Főleg a hetvenes évek második felében megismert barátokkal ápolunk szoros kapcsolatot.”

Szívesen emlékszik vissza az öregfiúk mérkőzéseire is, ahol nemegyszer pályára lépett. „A hagyomány még 1983-ban jött létre, és a mai napig tart. Különféle sportcsarnokokba jártunk játszani, például Nyárasdra minden héten. Hétvégenként - ha az időjárás megengedte - kint fociztunk. Voltak olyan évek is, melyek során akár nyolcvan meccset is játszottunk. A két-három napos tornákon több mint tíz mérkőzést is abszolváltunk. Például én még tavaly is részt vettem ezeken az akciókon, de sajnos többen megöregedtünk, és a korunk miatt kiestünk a csapatból. Ráadásul néha 20-30 évvel fiatalabb, soha nem focizó játékosokból álló csapat volt az ellenfelünk, így féltünk a sérülésektől,” mondja a 68 éves egykori hálóőr.

Az idejét gyakran a doborgazi hétvégi házában tölti, ahol a kertben dolgozik. Barátaival gyakran látogatja meg a dunaszerdahelyi termálfürdőt.

Névjegy: Majthényi Lóránt

A csallóközi Doborgazon született 1947. február 7-én. Szülőfalujában indult a pályafutása, később Somorján játszott. 1965-ben a pozsonyi Inter játékosa lett. Az 1966/67-es és az 1967/68-as szezonban a besztercebányai Duklánál töltötte a katonai szolgálatát, majd visszatérése után a sárga-feketék föderális ligában szereplő A-csapatának kapusa lett. 1974 végéig maradt az Internél, majd 1975 januárjában a DAC-hoz igazolt. Az 1976/77-es idényben kerületi bajnok lett a csapattal, ezzel fellépve a divízióba. Az 1979/80-as idényben az I. SZNL-ba való feljutáshoz segítette a csapatot. Az 1980/81-es szezonban 29 mérkőzésen védett a nemzeti bajnokságban, és az évad második részében Vladimír Hrivnák asszisztenseként is dolgozott. Az ezt követő szezonban három találkozón lépett pályára. Az 1982-es távozása után visszatért szülőfalujába, és a doborgazi csapatban védett. Az 1997/98-as évad során Ladislav Škorpil mellett kapusedzőként dolgozott a DAC-nál, ahogyan Szaban Tibor mellett is a 2002/03-as szezon őszi felében. Alacsonyabb osztályú csapatoknál is edzősködött (például három idényt töltött Egyházkarcsán), kapusedzőként besegített a dunaszerdahelyi FK 2007 klubnak is. Nyugdíjas, Dunaszerdahelyen él.                              

Harsányi László