A nyitrai labdarúgás neveltje és tehetsége volt. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a csehszlovák ifjúsági, illetve juniorválogatottaknak is a tagja volt. A nyitrai Plastika csapatának színeiben mutatkozott be az első ligában (1986/87-es szezon), majd az ottani A-csapatnál eltöltött másfél év után a besztercebányai Duklához került katonai szolgálatra, ahol szintén rendszeresen a kezdőcsapatban kapott helyet.

„Katonai szolgálatom letelte után visszatértem Nyitrára, ahol fél szezont töltöttem. Az akkori edzővel, Milan Lešickývel - bár épp ő vitt oda - valahogy nem jöttünk ki jól. Akkoriban nem a legjobb hangulat uralkodott a klubnál, így elkezdtem új csapat után nézni. Miért pont a Dunaszerdahely? Az volt a döntő érv, hogy Szikora György lett a DAC edzője, akivel jól megértettük egymást, így Dunaszerdahelyre kerültem,” mesél az 1990 nyarán történt Csallóközbe való igazolásáról az egykori hátvéd, Marek Mikuš. Akkoriban 22 éves volt, és az egész pályafutás még előtte állt.

„Érkezésemkor még olyan kiváló játékosok szerepeltek a klubnál, mint Ján Kapko, Pavol Diňa, Fieber Péter, Stano Vahala vagy Rosťo Prokop, majd érkezett Tibor Jančula, Maixner Pista, Miro Mentel…,” sorolja csapattársait.

Rögtön a prágai Bohemians elleni első mérkőzésen (1990. augusztus 18.) a kezdőcsapatban, a védelem közepén kapott helyet. A Baník Ostrava elleni következő találkozón a DAC védelme csődöt mondott (1:5), ő pedig csapattársához, Ján Kapkóhoz hasonlóan öngólt vétett. Egy rövid időre a kispadon találta magát, de ezt követően visszakerült a kezdőcsapatba, és meg is ragadta a lehetőséget.

„Az első év Szikora irányítása alatt jó volt, és Dušan Radolskýval még szebb időket éltünk át. Radolský érkezése után egy olyan csapat alapjai szilárdultak meg, amelyet a dunaszerdahelyi labdarúgás történetében a jobbak közé sorolhatunk. Akkoriban a bajnoki címért is megküzdöttünk, de a prágai Dukla otthonában, valamint odahaza az Inter ellen elrontottuk. Végül a negyedik helyen végeztünk,” összegzi.

„Az UEFA-kupában szerepeltünk, de nekem ez sajnos nem adatott meg. Megsérült a lábam, és többé-kevésbé egy évig nem futballozhattam. A Szikora György és Dušan Radolský edzők fémjelezte időszakra nagyon jó szívvel emlékszem. Abszolút semmilyen problémám sem volt velük, és az akkori kollektíva is kiváló volt. Fantázia,” folytatja a visszaemlékezést.

Viszont a kellemetlenebb dolgok mellett sem mehet el szó nélkül: „Elkezdett fájni a bokám. Húzódott, és nem tudtam, mitévő legyek. Így kerültem a prágai Čech professzorhoz. Ott megállapították, hogy - laikusan szólva - a bokámban elhalt egy csontdarab, amelyet meg kellett operálni. Lyukakat fúrtak a bokámba, hogy az elhalt csontdarab - úgymond - életre keljen. Emiatt egy évig nem játszhattam, így kimaradtak a Salzburg elleni UEFA-kupás meccsek is.”

1994-ben elérkezett a DAC-tól való búcsú pillanata. „Jozef Valovič lett az edző, aki másokkal képzelte el a kezdőcsapatot. Így a távozás mellett döntöttem, és Kroměřížba igazoltam, amely alacsonyabb osztályban, azt hiszem, hogy a harmadik vonalban szerepelt. Akkoriban Stanislav Jarábek volt ott az edző, akivel jól kijöttem, folyamatos játéklehetőséget kaptam. Amikor Drnovicébe távozott, František Komňacký váltotta őt,” beszél a csallóközi szerepvállalásának végéről és pályafutása további állomásairól.

Később Komňacký szerette volna magával vinni Poštornára. „A második ligában játszottak, de mivel a legfelső vonalban szereplő Privigye is ajánlatot tett, a szlovákiai klub mellett döntöttem. Nem sikerült túl jól az ottani szereplésem, és fél év után új csapat után néztem. Felhívtam Komňackýt, és megkérdeztem, hogy áll-e még az ajánlata. És amikor azt válaszolta, hogy természetesen, Poštornára igazoltam, ahol két évet töltöttem,” ecseteli karrierje további alakulását.

Négy évet alacsonyabb osztályú osztrák csapatoknál töltött, majd visszatért Szlovákiába és kipróbálta magát Szolcsányban (Solčany), aktív pályafutása végén pedig a nagycétényi csapatban játszott: „Megoperálták a meniszkuszt a térdemben, és már nem tudtam játszani. A lábaim nem bírták a terhelést, és 36-37 éves koromban fejeztem be az aktív pályafutásom.”

Az edzői munkát viszont nem próbálta ki. Mi volt az oka? „Valahogy nem vonzott. Azt mondtam a magam módján, hogy elég a labdarúgásból. Betagozódtam a klasszikus civil életbe.”

A Mikuš név viszont ismét felbukkant a legfelső szintű labdarúgásban, fia, Matúš jóvoltából. Ő pillanatnyilag a Bohemians 1905 játékosa. „Úgy gondolom, hogy eddig elég jó úton halad a pályafutása, csak a bécsi Admiránál eltöltött sikertelen időszakért kár. Elégedett voltam azzal, amit a tavalyi szezonban a Bohemkánál mutatott, pozitív visszajelzések érkeztek a teljesítményére. Néhány mérkőzését élőben is láttam. Fiatal még, így bízom benne, hogy még áll előtte pár jó év. Remélem, hogy máshol is befut, és kipróbál valami mást akár Csehországban, akár valahol külföldön. De eddig jó a dolog,” értékeli fia eddigi pályafutását az apa.

Arra a kérdésre, hogy figyelemmel követi-e a DAC szereplését, így felel: „Főleg azokban az időkben követtem figyelemmel, amikor a fiam hazatért Ausztriából Nyitrára, és a csapata a Dunaszerdahellyel küzdött az első ligában való bennmaradásért. A Nyitra DAC elleni hazai összecsapásán is kint voltam.”

Mi a véleménye arról, hogy merre tart a DAC? „Világi Oszkár érkezésével megváltoztak a klubnál uralkodó viszonyok, javultak. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező években a bajnokság élcsapatai közé emelkedhet a DAC.”

Bár a szeretett „Nyitrácskája” van az elő helyen, de emellett a DAC-nak is szurkol. „Nyitra szülöttjeként elsősorban a helyi FC-nek szurkolok, de a DAC-cal is szimpatizálok, mivel három-négy szép évet is eltöltöttem Dunaszerdahelyen. A klubnál és a városban sem volt soha semmilyen gondom. Jó emberekkel találkoztam Dunaszerdahelyen, akár edzőkről, vezetőkről vagy csapattársakról legyen szó. Nagyon szívesen emlékszem vissza arra az időszakra,” zárja le a beszélgetést.

Névjegy: Marek Mikuš

1968. április 5-én született Nyitrán, az ottani labdarúgás neveltje. A Plastika színeiben az 1986/87-es szezonban játszott először a föderális ligában. Tagja volt a csehszlovák ifjúsági válogatottaknak. Katonai szolgálatának letelte után egy rövid időre visszatért Nyitrára, hogy 1990-ben a dunaszerdahelyi DAC játékosa legyen. 1994-ig maradt, 52 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken három gólt szerzett - a sároseperjesi Tatran, a prágai Slavia és a Hradec Králové kapujába talált be. További pályafutása: Kroměříž, Baník Privigye, SK Tatran Poštorná, Ausztria, Szolcsány, Nagycétény. Egy dohányáru forgalmazásával és eladásával foglalkozó cégnél dolgozik. Nyitrán él, fia mellett két lánya is van.

Harsányi László