Hír

Boldog szülinapot, Krisztopher!

Boldog szülinapot, Krisztopher!

A-CSAPAT
|
Hír
| va 23.6.2019, Nagy Krisztián

Vida Kristopher, a DAC magyar szélsőjátékosa ma ünnepli huszonnegyedik születésnapját. Isten éltesse sokáig!

Születési időpont és hely: 1995. június 23., hajnali 4 óra 25 perckor, Budapest

Méretei születésekor: 56 cm és 3,1 kg

Jelenlegi magassága és súlya: 177 cm és 75 kg

Vida Kristopher Budapesten született, ahol már négyéves korában a Vasas SC-nél kergette a labdát. Később az FC Goldball, a Vasas Pasarét, a Videoton és a Honvéd utánpótlásánál nevelkedett. Néhány éven keresztül futsalozott is az Aramis-ban. Tizenhat évesen nagy változás történt az életében - eligazolt Hollandiába, a Twente Enschede játékosa lett. Itt három szezont húzott le, majd a De Graafschahoz távozott, ahol bemutatkozott a holland élvonalban is. 2016 nyarán innen érkezett Dunaszerdahelyre, és azóta kerek 100 tétmérkőzést játszott színeinkben. A Fortuna Ligában 87/22 a mérlege, a 2018/19-es idényben a DAC házi gólkirálya volt. Ifiként rendszeresen szerepelt a korosztályos válogatott csapatokban, idén bekerült a felnőttek szűkebb keretébe.

article_bannerarticle_banner