Hír

A 2019/20-as idénytől itt a DAC CLUBCARD

A 2019/20-as idénytől itt a DAC CLUBCARD

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 3.6.2019, Nagy Krisztián

Hölgyeim és uraim, íme, az első KLUBKÁRTYA a DAC történelmében! A hűség és a szenvedély kézzelfogható bizonyítéka.

A DAC jelentős változásokon mert keresztül az elmúlt 5 évben. Felépült a klub új otthona, a MOL Aréna és a minden tekintetben egyedülálló MOL Football Academy. Tavaly – negyedszázad után – felnőtt csapatunk visszatért az európai kupaporondra, amit idén, a történelmi második helynek köszönhetően megismételt. Két, egymást követő évben eddig csak egyszer játszottunk nemzetközi kupát, 1987-ben és 1988-ban.

Most pedig egy újabb jó hírrel szolgálunk a szurkolóknak, hiszen elérkeztünk a fejlődés következő fokához: péntektől forgalomba kerül a DAC történelmének első klubkártyája!

Az mellett, hogy tulajdonosa újabb módon bizonyíthatja hűségét és szenvedélyét a DAC iránt, jelentős előnyöket is élvezhet. Egy csapat, egy család, egy klub és egy vérből valók vagyunk! Most mindezt bizonyíthatjuk - egy kártyával, amely egyszerűsíti a klub és a szurkoló együttműködését.

A legfontosabb tudnivalók a DAC CLUBCARD-ról:

A DAC CLUBCARD két módosulásban kapható:

Klubkártya bérlettel

Klubkártya bérlet nélkül

Klubkártya bérlet nélkül – előnyök a szurkoló számára:

- Kedvezményes belépőjegyárak

- Early bird jegyelővétel kiemelt mérkőzésekre (pl. DAC-Slovan, európai kupamérkőzések)

- Cashless kártyaként is használható

- Belépőjegyvásárlás egyenes a klubkártyára (papírmentes stadion)

- Kedvezmény a DAC store-ban és a shop.dac1904.sk webshopon történő vásárlásokra

- Exkluzív akciók, speciális rendezvények a klubkártya tulajdonosainak

Ára 4 EUR (DPH-val)

Klubkártya bérlettel – előnyök a szurkoló számára:

- Kedvezményes bérletárak

- Ingyenes belépés a Slovnaft Cup hazai találkozóira, illetve a MOL Arénában megrendezett felkészülési mérkőzésekre

- Early bird jegyelővétel a bérletes helyre az európai kupamérkőzésekre és az esetleges play-off hazai találkozóira

- Cashless kártyaként is használható

- Kedvezmény a DAC store-ban és a shop.dac1904.sk webshopon történő vásárlásokra

- Exkluzív akciók, speciális rendezvények a klubkártya tulajdonosainak

Ára 0 EUR (DPH-val)

További információk:

- Saját névvel ellátott

- Továbbra is átruházható

- Egy dizájn – 5 évre szól (minden szezon végével meghosszabbítható)

- Bérletek esetén a kártya hátoldalán található a bérletes helye

- Igénylésekor regisztrációs űrlap kitöltése szükséges

A klubkártyát minden fizikai vagy jogi személy igényelheti. Egy személy nevére csak egy klubkártya adható ki.

A kérdéseiket és észrevételeiket a clubcard@dac1904.sk email címre várjuk!

ÉRTÉKESÍTÉS

A klubkártya értékesítése a 2019/20-as szezonbérletek árusításával kezdődik. Az első fázisban a Klubkártya bérlettel típust árusítjuk. A Klubkártya bérlet nélkül típus árusításáról később adunk részletes tájékoztatást.

A 2019/20-as idényre vonatkozó bérletek árusítása pénteken, 2019. június 7-én indul. Az értékesítés első fázisában a 2018/19-es évad bérleteinek tulajdonosai (a következő 3 fajta bérlet tulajdonosai: egész szezon, félszezon, TOP6 rájátszás) érvényesíthetik az elővásárlási jogukat. Nyitva tartás – az első fázis:

Péntek, 2019.06.07.

14.00-19.04: a MOL Aréna recepciója, főtribün

Szombat, 2019.06.08.

10.00-16.00: a MOL Aréna recepciója, főtribün

Vasárnap, 2019.06.09.

09.00-14.00: a MOL Aréna recepciója, főtribün

Hétfő, 2019.06.10. – kedd, 2019.06.11.

14.00-19.04: a MOL Aréna recepciója, főtribün

Bérletek árjegyzéke és bővebb információ hamarosan!

article_bannerarticle_banner