Hír

Otthon kezdjük a rájátszást

Otthon kezdjük a rájátszást

A-CSAPAT
|
Hír
| va 3.3.2019, Nagy Krisztián

Két hét múlva ismét a MOL Arénában játszik a csapat. A következő hétvégén megtudjuk azt is, ki lesz az ellenfél.

A tegnapi eredmények után már biztos, hogy hazai pályán kezdjük meg a felsőházi küzdelmet. A Szenice legyőzésével szerzett idei első három pontnak köszönhetően megőriztük a második helyünket a tabellán, és az is biztossá vált, hogy a harmadik helynél lejjebb nem zárhatjuk az alapszakaszt.

Arról, hogy kit fogadunk a rájátszás első fordulójában a következő hétvégén esik döntés, az alapszakasz utolsó, 22. játéknapja után. A pontos kezdés is még kérdéses, ebbe egy esetleges tévés közvetítés is beleszólhat. Az viszont már most biztos, hogy március 16-án vagy 17-én rendezik a DAC következő hazai találkozóját.

A 2018/19-es szezon rájátszásának hivatalos időpontjait és a mérkőzések programját itt találják.

article_bannerarticle_banner