„Jézusmária, már olyan régen volt?” Ìgy reagált Peter Šoltés, mikor a beszélgetésünk elején előre vetítettük, hogy az időben egész 1986-ig térünk vissza.

1986 nyarán Pozsony példátlan helyzetbe került: egyetlen csapata sem szerepelt az első ligában. A ligás csapatok közül Nagyszombat és Dunaszerdahely volt a legközelebb. Peter Šoltés a Csallóközt választotta. „Már tavasszal azon gondolkodtam, hogy elhagyom a Ligetfalut. És akkor befutott a dunaszerdahelyi Weisz Mihály ajánlata, hogy nem szeretnék-e az egy évvel korábbi újonc DAC-nál szerepelni. Azokban az időkben szó volt az Inter és a Ligetfalu egyesüléséről, ami végül létre is jött. Így pont a legjobbkor távoztam,” eleveníti fel átigazolásának körülményeit Peter Šoltés.

Miután a DAC-hoz érkezett, rögtön formába lendült. Chebben debütált, majd jött a České Budějovice elleni hazai találkozó, amelyet a sárga-kékek 4:0-ra nyertek. A volt ligetfalui játékos két gólt lőtt. Az új klubjánál töltött első szezonja során mind a harminc bajnokin pályára lépett, és jól ment neki a góllövés is - kilenc találatot szerzett. Miként emlékszik vissza azokra az időkre? „Akkoriban Dunaszerdahelyen eufória uralkodott, mely mindenkinek erőt adott. Már maga a futball iránti érdeklődés és a szív, amit az összes funkcionárius belerakott, szárnyakat adott nekünk. Gyönyörű időszak volt, és természetesen a futballisták is kiválóak voltak. Mičinec, Pavlík, Fieber, Takáč, plusz azok a játékosok, akik kiharcolták az első ligába való feljutást - Majoros, Audi - parádés volt.”

Különösen jól működött együtt Rudolf Pavlíkkal, akivel ha összejátszottak, annak mindig gólhelyzet lett a vége. „Pecze Károly edző is forszírozta, hogy segítsünk egymásnak támadásban és védekezésben is. Rudo szintén szeretett támadni, így nem tudtunk mindig mindketten egyszerre bekapcsolódni a támadásokba. Mindenesetre remek utolsó passzai voltak.”

Mindjárt az első dunaszerdahelyi szezonja során (1986/87) csapattársaival elhódította a Szlovák, majd a Csehszlovák Kupát is. „A csapat jól játszott, stabil teljesítményt nyújtott, és az edzőnek is köszönhetően ez nyugalmat és nagy önbizalmat adott nekünk,” mondja. A Sparta elleni győztes döntő büntetőpárbajában nem volt rúgónak jelölve. „A csapatban sok magabiztos tizenegyes lövő volt - Fieber, Hodúr, Mičinec, Pavlík…”

Dunaszerdahelyre érkezése után meg sem fordult a fejében, hogy egy napon pályára léphet a Bayern München ellen: „Álomszép volt! Igaz, hogy abban az időben a Bayern más szintet képviselt, de viszonylag közel voltunk ahhoz, hogy a két meccs közül legalább az egyiken nagy eredményt érjünk el. A müncheni találkozó talán máshogy alakult volna, ha belövöm a helyzetem. A második félidőben magam mentem a kapusra, de fölé lőttem. Eléggé bántott az a kihagyott helyzet.”

A DAC-stadionban tapasztalt szurkolói támogatást a mai napig nem feledi. „A szurkolók sok erőt adtak nekünk. Hihetetlen, hogy mennyire szívügyük a labdarúgás, és ez a mai napig így van. Erről az aktuális idényben is meggyőződhettem.”

Az utolsó DAC-ban töltött szezonja során (1989/90) már csak ritkán jutott játéklehetőséghez. Miért? „Kicserélődött az edző és a játékosok generációja is. Az új mesternek más elképzelései voltak a csapat összetételét illetően. És mivel akkoriban már az idősebb korosztályhoz tartoztam, megegyeztünk, hogy távozom. Szencre igazoltam a második ligába,” válaszolja. A DAC-nál töltött időszakára viszont nagyon jó szívvel emlékszik vissza, hiszen itt érte el pályafutása legnagyobb sikereit.

Karrierjét ausztriai szerepléssel hosszabbította meg. „Alacsonyabb osztályokban játszottam, és inkább az edzői pályára való felkészülésként tekintettem erre, melyet ott el is kezdtem. A Purkersdorf és a Breitensee csapatainál szerepeltem. Mindemellett más ágazatban kezdtem dolgozni, összesen tizenöt évet töltöttem Ausztriában.”

Szlovákiában edzői licenszt szerzett, és Dunacsúnyon kezdett dolgozni. Öt év elteltével azonban ott kellett hagynia az edzői pályát. Az ok a lehető legsúlyosabb volt: a szíve. „Hirtelen jött… A labdarúgásban az ember rendkívüli nyomásnak van kitéve, ha csúcsteljesítményekről van szó. Mindenki tudja, hogy az élsport nagyon megterhelő. Esetemben azonban egy örökletes hibáról van szó: a szervezetem nem a megfelelő módon bontja le a zsírokat, melyek így az ereimben halmozódtak fel. Csapattársaimtól, Laco Repáčiktól és Jaroslav Šimončičtól eltérően azonban nekem pokoli szerencsém volt. Ugyanez volt a problémájuk, de nem jöttek rá. Én sportolás közben rájöttem, hogy fáj a mellkasom és az ereim, így felkerestem Viliam Fischer szívsebészt. Pont időben lépett közbe, és ez megmentette az életem. Az erem ugyanis már 90 százalékra el volt tömődve. Másodperceken múlott csak, utána már senki sem segíthetett volna rajtam.”

Az operáció után az egészségi állapota jelentősen javult. „Paradox módon az operáció és a bypass sokat segített. Az életminőségem nagyban javult. Futballozhatok, de természetesen nem magas szinten. Ezért léptem tavaly pályára a DAC öregfiúk-csapatában. Jót tesz a mozgás.”

A civil életben a logisztikával foglalkozott az elmúlt években, és Ausztriában is dolgozott vállalkozóként. Manapság új munkát keres, de szeretne ugyanebben az ágazatban maradni.

A beszélgetésünk végén viszont ismét visszatértünk a dunaszerdahelyi klubhoz. „Az őszi szezon során egy meccsen voltam jelen. A dunaszerdahelyi csapat már akkor is jól játszott, és most kíváncsi vagyok, hogy lesz tovább. Tavasszal sokkal rendszeresebben szeretnék kilátogatni a meccsekre. A DAC jó teljesítményét kívánom, hogy minél több szurkoló járjon ki a stadionba minőségi focit nézni.”

Ő is hallott a klubvezetés ambiciózus terveiről. „Nagyon-nagyon szurkolok nekik. Már nem létezik másik csapat, amelynek szurkolhatnék. Bízom benne, hogy két-három év múlva új stadionja lesz a DAC-nak… Annyira várom már! Ott akár fél lábbal is pályára lépek majd az öregfiúkkal. De az idei nyarat már most nagyon várom, mivel azt hiszem, hogy megint készül valamilyen bemutatómeccs.”

A Ligetfaluról származó Šoltés hű maradt Pozsony ezen városrészéhez, amin már nem is akar változtatni. Ezért is bántja nagyon az, ami a ligetfalui klubbal történt, amely jelenleg a csőd szélén és a legalacsonyabb labdarúgó lépcsőfokokon áll. „Ez nemcsak a pozsonyi, de az egész szlovákiai futballélet ellen elkövetett merénylet. Hagyni feledésbe merülni a történelmet, ez valami szörnyű dolog. Ennek nem szabadott volna bekövetkeznie, hiszen a sport mindnyájunkat képviseli.”

Egy felnőtt lánya és fia van, ám a családban senki sem örökölte a futballista géneket. „Örülök is neki,” teszi hozzá nevetve. Miért örül neki, hogy a fiából nem lett labdarúgó? „Egy élsportoló élete nehéz. Minden nap legmagasabb szintű teljesítményt várnak el tőled. Nem mindenki tud megfelelni ezeknek az elvárásoknak sérülés nélkül. Még ha igaz is, hogy az orvostudomány és gondozás sokat fejlődött, és így elviselhetőbb. Viszont nehéz munka, ha tizenöt évig nincs senki és semmi másra időd, még saját magadra sem.”

Névjegy: Peter Šoltés

Pozsonyban született (1961. március 25-én), labdarúgó pályafutását a ZŤS Ligetfalu csapatában kezdte. Két évig szerepelt a felnőtteknél (1980-82), ezalatt a föderális ligába való feljutáshoz segítette csapatát. A következő két évet a prágai Duklánál (1982-83) és a VTJ Tábornál (1983-84) töltötte katonai szolgálaton. Visszatérése után karrierjét a ligetfalui klubnál folytatta 1986-ig. Ezt követően Dunaszerdahelyre igazolt 1986 nyarán, és 1990-ig maradt nálunk. A klub színeiben elhódította a Szlovák és Csehszlovák Kupát is (1987). Neve mellett 88 bajnoki rajt áll a DAC színeiben, ezeken 16 gólt szerzett. A DAC-ot követően még fél évig játszott a második ligában szereplő Szencnél, és pályafutása hátralevő részét Ausztriában töltötte - az FC Purkersdorf és az SC Breitensee csapatainál. Ausztriában kezdett el edzősködni is. Szlovákiában a Dunacsúny csapatát irányította, majd szívoperációja után otthagyta az edzői pályát. A logisztika szakterületén dolgozott Ausztriában, majd vállalkozóként is - menedzseri funkciókban, melyeket Szlovákiában is folytatott. Pillanatnyilag ebben a szférában keres munkát. Pozsony-Ligetfalun él.

Harsányi László