Hír

Tiroli napló 4: Fügenben a helyzet változatlan

Tiroli napló 4: Fügenben a helyzet változatlan

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 23.6.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

Változatossággal az összpontosítás kemény programja is elviselhetőbb.

Kezdjük a szurkolóink számára legfontosabb hírrel. Klubunk és a Red Bull Salzburg elleni felkészülési mérkőzés szervezője megegyezett a közvetítés kérdéseiben, így a 15-szörös osztrák bajnok elleni találkozót élőben tekinthetik meg a hivatalos YouTube-csatornánkon. Az összecsapást június 25-én, pénteken 18:00 órai kezdettel rendezik.

Egyébként Tirolban a helyzet változatlan. A nap éget, a víz csalogat, de a csapat dolgozni utazott ide, így játékosaink szinte kizárólag az edzések folyamán „élvezhetik” a nap sugarait. Tegnap két gyakorlást abszolváltak a srácok. Délelőtt közel két óra hosszan gyakorolták az egyes játékhelyzeteket, délután pedig nehéz súlyokat emelgettek Gábriš Csaba erőnléti edző „kínzótermében”.

A mai és holnapi program egy-egy edzést foglal magába. A holnapi már a Salzburg elleni összecsapásra való felkészülés jegyében zajlik. Ma délutánra csapatépítő tréninget tervezett be Németh Antal vezetőedző. Együttesünk közösen mássza meg a Fügen felett magasodó, kétezer méteres Spieljoch csúcsát, ahonnan rollerekkel és háromkerekűekkel ereszkednek majd le futballistáink. Tavaly élvezetes volt ez a program, és idén sem várunk mást.

Este a hotel wellness részlegében való pihenés és az Eb mai meccseinek a megtekintése következik, az immár hagyományos taktikai értekezlet mellett. Ahogy az látható, kemény a program, de egyúttal változatos is, így kiváló a hangulat. Joggal bízhatunk tehát abban, hogy játékosaink energiával feltöltve érkeznek haza, amelyre nagy szükségük lesz a szezon során.

article_bannerarticle_banner