Hír

Törökországi napló 8: Búcsú Belektől

Törökországi napló 8: Búcsú Belektől

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 2.2.2022, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

A mai nappal zárul a DAC törökországi összpontosítása. A csapat délután elindul haza, nagyjából este nyolc körül kellene Dunaszerdahelyre érnünk.

Mágikus időpontban, 2022.2.2-án ér véget a DAC Törökországban abszolvált hetedik összpontosítása. Az Antalyába való megérkezés és a beleki hotelben való elszállásolás óta 11 nap telt el.

Január 23-tól a csapat a félhold országában összesen 9 futballpályás edzést abszolvált, további hármat a Papillon hotel edzőtermében végeztek a srácok, egyet a medencében, két futóedzést pedig a tengerparton teljesítettek. Ezen kívül három felkészülési mérkőzésen is pályára léptek a sárga-kékek, amelyeken egy döntetlent (1:1 a Topolya ellen) majd két vereséget (0:1 a Kubany Krasznodar és 0:2 a Čukarički Belgrád ellen) könyvelhettek el.

Főleg az első pár napban abszolvált gyakorlások voltak megerőltetőbbek, később azonban az edzők ahhoz a tényhez igazították a megterhelést, hogy az említett három találkozót öt nap alatt játszottuk le.

A csapat ma délelőtt abszolválta az utolsó itteni edzésegységét. Az edzői stáb nem kímélte a játékosokat, hiszen a hazaérkezés utáni két napra pihenőt kaptak futballistáink.

A közös ebéd után jön a rakodás és a buszút Antalya repterére. A küldöttség egyenes járattal repül Bécsbe, török idő szerint 17:15-kor (odahaza 2 órával kevesebb van), és otthoni idő szerint 18:15-kor kellene leszállnunk Schwechaton.

Az együttes legközelebbi edzésére a tervek szerint szombaton kerül sor. Ha figyelmesen nézték vezetőedzőnk, Joao Janeiro tegnapi videóinterjúját, akkor biztosan tudják, hogy a Somorja elleni vasárnapi felkészülési találkozót törölték. „A rossz szlovákiai járványhelyzet miatt döntöttünk így. Nem vállalhatunk ekkora kockázatot” –magyarázta a portugál mester.

Legközelebb tehát már tétmérkőzésen láthatjuk újra a pályán futballistáinkat: február 13-án, vasárnap Nagyszombatban vendégszerepelünk. Ezzel az információval egyúttal zárjuk az összpontosításról szóló jelentésünket, búcsúzik a törökországi napló. Güle güle Türkiye – viszlát, Törökország! Találkozunk otthon. 

article_bannerarticle_banner
×
Odehrané v 15:00 | A csapat
FK Slovan Duslo Vágsellye
DAC 1904