A szpíker funkcióját ezért Nagy Krisztián vette át. Hozzáteszem, hogy az akkori vezetőséggel való viszonyunk akkor még normálisnak volt mondható…

Ez számomra is lehetőséget nyújtott bejutni a kabinba, és mivel az ottlétnek megvan a maga varázsa, ezért kellőképpen kiélveztem azokat a pillanatokat.

Nem emlékszem, ki volt az ellenfelünk a szóban forgó mérkőzésen, de az ellenfél kiléte a következő történetben nem is igazán fontos…

A mérkőzés előtt tehát boldogan ugráltam fel a lépcsőkön a fülke felé, ahol már Krisztián ült. Szokás szerint a bevezető szövegére kellett volna hangolnia…

Észrevettem viszont, hogy túl gyakran váltogatja a kábeleket - az egyik csatlakozóból a másikba. Kinéztem az ablakon az információs táblára… Ó, jaj!

„Nem működik?” - kérdem teljesen feleslegesen.

„Hát nem! Te érted ezt?” - kérdezi tőlem reménykedve.

„Ehm…” - szól a válaszom. Az ehm jelen esetben nemet jelent.

Az illusztráció kedvéért: az információs táblát és a kellékeit még abban az időben kötötték be, amikor az emberek a „HDMI-kábel” hallatára a következőképpen reagáltak volna: „Díík more, te lemondtál engem? Hej, ezt ne csináld velem, testvér!?”…

Krisztián olyan kábelekkel „szórakozott”, amilyeneket legutoljára édesapám raktárában láttam, ahol a hatvanas évekből származó zenefelszerelését is tárolta…

Kétségbeesés és reménytelenség. Mindent megpróbálunk. Semmi sem segít. A mérkőzés kezdete megállíthatatlanul közeledik. Felhívjuk Bíró Tomit. Érkezését az első félidő 25. percére saccoljuk... A fenébe!!!

Segítségül hívunk néhány embert, de senki sem tud segíteni…

És elérkezett a rettegett pillanat.

A kabinba Bugán Kinga, klubunk alelnökének, Antal Barnabásnak az élettársa lép be. Még nem mérges, de meg tudom érteni az érzéseit. Abban az esetben ugyanis, ha nem működik a tábla, büntetés és talán a mérkőzés kontumációja is fenyeget, nekünk pedig nincs más időmérő eszközünk!

A meccs elkezdődött. Az alelnök élettársa talán úgy érzi, szándékosan csináljuk. Az igazat megvallva, az ő helyében én is ezt gondoltam volna… Viszont, ha sejtette volna, hogy mi még rendesen tönkre sem tudunk tenni egy ilyen öreg kacatot… Legfeljebb csak nyers erővel…

Egy pillanatra átfut az agyunkon, hogy mi leszünk a felelősek a mérkőzés zöldasztal melletti elvesztéséért… Brrr! Istenem, segíts nekünk!

Kinga már elég feszült, ezért mi inkább csendben vagyunk… Nagyjából a találkozó húszadik percében járunk. Krisztián lelkiismeretesen mondja be az aktuális időt. Nem is figyelek a mérkőzésre.

Idegességünk „csökkentésére” egy újabb, talán már a harmadik ember lép be a kabinba, és az ő látogatásának is ugyanaz a menete, mint az addigiaknak.

„Szevasztok, nem működik?” - hangzik a kérdés.

„Nem!” - ez a mi válaszunk.

„Akkor szevasztok, és sok sikert!” - hangzik el búcsúzóul egy disztingvált mosollyal fűszerezve.

A fenébe!!!

Heuréka! Megjött Bíró Tomi! Átveszi az öreg kacatot, és a kábelekkel néhány őrült vészmegoldást eszközöl. Inkább nem is nézek oda… Száz százalék, hogy nem előírás szerinti, ahogy Tomi a kacattal varázsol…

Juhé, az információs tábla bekapcsol!

Ez a kis dráma egészen a meccs végéig dolgozik bennünk… Sikerült elkerülnünk a szégyent, bár inkább úgy mondanám, Bíró Tomi hárította el.

Ha jól tudom, csak az új vezetés érkezése után, 2014 tavaszán történtek komolyabb változások az öreg technikában. Krisztián, így interaktívan is, javítsd ki, vagy támaszd alá ezt az információt, és írd hozzá a cikkhez…

A távozásom után olyan érzésem volt, hogy hosszú időre ez volt a legnagyobb átélt kellemetlenségünk a bemondófülkében.

Tévedtem, de erről a történetről majd valamikor máskor…