Először is térjünk vissza a múltba: válogatott volt, a világ több részében is szerepelt. A Hajduk Split színeiben ön volt az első szlovákiai játékos a Bajnokok Ligájában, sőt egészen a negyeddöntőig jutott. Ezt tartja pályafutása legnagyobb sikerének?

„Nehéz megfogalmazni a legnagyobb sikerem. Talán igen, bár a Kassával ott voltam az első bajnoki aranynál és bekerültem a válogatottba is. Ezek a sikerek mindig nyomot hagynak az emberben, valamilyen szintre helyezed őket. Az U15-östől egészen az U18-ig válogatott tagja voltam, majd a 21 éven alatti nemzeti csapatnak is, szerepeltem az U16-os Európa-bajnokságon. Ezek olyan dolgok, amelyek akkoriban kivételesnek számítottak nekem, de amikor most, edzőként visszatekintek, a Bajnokok Ligája-szereplés az, amire a legtöbben emlékeznek. Ha beszélgetek valakivel, mindig a Bajnokok Ligája a téma, hiszen nem mindennapi dolog, hogy szlovákiai játékosok a negyeddöntőben szerepelnek. Szép dolog volt belepillantani abba a világba.”

Hosszú és sikeres pályafutást tud maga mögött. Mely edzőire emlékszik vissza a legszívesebben?

„Nehéz megmondani. Főleg azok játszottak fontos szerepet, akik a pályafutásom elején foglalkoztak velem, igyekeztek futballistát faragni belőlem. A kezdetekkor talán édesapám volt, aki bevezetett a labdarúgás világába. Ő szintén futballista volt. Az összes edzőmet felsorolhatnám, de nem teszem, mert tartok tőle, hogy valakit kihagynék. Mindenképpen a legfontosabbak közé tartoznak azok, akik az ifjúsági és diákcsapatoknál edzettek. Ha nem kaptam volna jó alapokat, akkor egész biztosan nem lett volna ilyen pályafutásom.”

Ugorjunk az időben: több csapatot főedzőként irányított, majd idén elfogadta a DAC ajánlatát. Milyenek voltak az érkezése körülményei?

„Télen a játékosmegfigyelői pozícióra érkeztem - az esetleges erősítések megfigyelése volt a feladatom. Mivel akkoriban érkezett új, külföldi edző a DAC-hoz, aki nem ismerte a szlovák ligában uralkodó viszonyokat, a munkaköröm hamarosan kibővült. Mivel közös nyelven beszélünk, Maric edző megbízott, hogy figyeljem a soron következő ellenfeleket és készítsek elemzéseket róluk. Emellett még néhány játékost is megfigyeltem. Az új szerepkörömhöz való első lépést még Aljosa Asanovic tette meg, aki a DAC technikai igazgatójaként dolgozott, és akivel együtt játszottam a Hajduk Split együttesénél. Ő szintén új volt itt, szüksége volt valakire, akit ismert, és aki naprakész információkkal rendelkezik a szlovák labdarúgásról. Együttműködést ajánlott, én pedig rábólintottam. Természetesen más munkához voltam szokva, hiszen addig a második ligában dolgoztam főedzőként. Ami az év első felét illeti: továbbra is játékos megfigyelőként dolgoztam, de nyáron előléptettek másodedzővé. Ez egy új dolog, és lényegében tapasztalatszerző lehetőségként tekintek rá, hiszen nem rossz dolog a futballban más szemszögből is látni a dolgokat. Az edző német származású, tehát néhány dolgot el tudok lesni a mindennapi edzésprogramból, hogy miként csinálják máshol. Meglátjuk, hogyan tovább. Szeretném főedzőként hasznosítani a képességeim és a tapasztalataim, hiszen ez az, ami érdekel, és egész pályafutásom során ezt csináltam. Igaz, még a karrierem elején voltam Jankech és Barmoš edzők asszisztense a besztercebányai Duklánál, de ez még lényegében akkor volt, amikor nem volt meg az edzői képesítésem és a posztom sem volt hivatalos, játékosként voltam vezetve. Ezt követően már csak főedzőként dolgoztam. Úgy vélem, hogy a mostani munkám remek módja a tapasztalatszerzésnek egy ambiciózus és perspektivikus klubnál. Ez egy jó tapasztalat, és majd meglátjuk, merre vezet az utam. Egyáltalán nem bánom, hogy télen elfogadtam Aljosa ajánlatát és idejöttem dolgozni.”

Pontosan mit foglal magába a munkája, milyen feladatai vannak?

„Az asszisztens lényegében a főedző segítője. Egy olyan ember, aki tanácsot ad és segít neki. Mivel az edzőnk külföldi, ezért főleg a csapattal való kommunikációra használ és arra, hogy megértessem a gondolatait, utasításait, hiszen ő még nem beszéli olyan jól a nyelvünket. Az edzés előtt egyeztetünk, mit fogunk edzeni, és a gyakorlást én vezetem szlovákul. A soron következő ellenfél feltérképezése is az én feladatom, és az ellenfelekről szóló taktikai megbeszéléseket is én tartom. Napi szinten kommunikálok az edzővel, sok dolgot beszél meg velem és a másik segítőjével, Dejan Računicával is. Átbeszéljük a csapattal kapcsolatos érzéseinket, a taktikai felállásokat. Többé-kevésbé azt várja el tőlünk, ami a segédedzők dolga - tanácsadói funkciót. Aztán mindig az edzőn múlik, hogy a tanácsaink közül melyiket fogadja meg. Övé a felelősség, mi pedig igyekszünk olyan információkkal, véleményekkel ellátni, amilyeneket elvár tőlünk, és amelyek talán segítik a döntéseiben.”

Meddig érvényes a szerződése?

„2016. június 30-ig, tehát nyárig.”

Milyennek találja a dunaszerdahelyi környezetet?

„Ahogy azt már elmondtam: egyáltalán nem bántam meg, hogy idejöttem, még ha Liptószentmiklóson főedzőként is dolgozhattam. Sikeresek voltunk, a táblázat negyedik helyén álltunk, de mégis, itt az első ligában szerepelünk, és a legfelső osztályt sokkal többen követik figyelemmel. Dunaszerdahelyen professzionálisak a feltételek, a játékosok és a körülmények is. Teljesen más itt minden, ha összehasonlítjuk a második és harmadik ligás csapatoknál tapasztaltakkal. Jobbak a munkakörülmények: magasabb a játékosok minősége, így könnyebb a velük való kommunikáció és az edzés. Elégedett vagyok. Érezhető, hogy a klub minden téren a futball szerelmese: a szurkolókon és az itt dolgozó embereken is látszik, hogy fel vannak tüzelve, van egy céljuk, amit el szeretnének érni. Természetesen én is ambiciózus ember vagyok, és azt szeretném, hogy győzzünk, minél jobbak legyünk, hogy mindenki elégedett és boldog legyen. Ez egy nagy fogaskerék, mindenkinek megvan a maga helye, és pont ez tetszik a DAC-ban. Bízom benne, hogy sok pozitív dolgot élünk át közösen.”

Miként jellemezné Maric edzőt és hogyan találkozik az edzői filozófiájuk?

„Mindenképpen egy ambiciózus edzőről van szó, aki győztes mentalitással rendelkezik. Folyton nyerni akar, és ezt a felfogást igyekszik átadni a játékosoknak is. Ebből a szempontból eléggé hasonlóak vagyunk. Hozott néhány érdekes dolgot, amelyek különböznek azoktól az eljárásoktól és módszerektől, amelyeket az itteni edzői iskolában tanultunk. Nem is annyira a módszerekben, inkább a gyakorlatokban van különbség - ilyeneket még nem sokat láttam ezelőtt. A gyakorlatok sokszínűségében nagyon jó az edző, és ezek közül szeretnék én is elsajátítani párat. Maximálisan a futballnak él. A segédedzőnek minél inkább azonosulnia kéne a főedző filozófiájával, ha azt akarják, hogy mindkét fél számára gyümölcsöző legyen a kapcsolatuk. Igyekszem minél inkább alkalmazkodni az ő mentalitásához. Próbálok úgy gondolkodni, ahogy ő, hogy jó tanácsokkal láthassam el. Nehezen tudnám csak a saját gondolataimat megvalósítani - ez ellentétes hatást válthatna ki. Talán el is bizonytalanítanám az edzőt, ha elkezdenék teljesen mást mondani neki. Tetszik, ahogy a mentalitásról és a játékról gondolkodik. Minden embertől lehet valamit tanulni - csak rajtad múlik, mennyire vagy erre nyitott és hogyan tudatosítod, miként gazdagíthatja a tudásod. Nincs két egyforma gondolkodású és célirányú edző. Rajtad múlik, hogy rájöjj, milyen jó dolgai vannak az edzőnek - ha sikerül ezeket átvenned, akkor fejlődhetsz. Ilyen szemmel is tekintek Maricra.”

Milyen típusú játékosokat kedvel? Karol Praženica mint játékos milyen helyzetben lenne saját magánál és Maric edzőnél?

„Nehéz megmondani. Minden játékosnak másmilyennek kell lennie. Például egy csatár legyen önzőbb, egy védőnek viszont úgy kell gondolkoznia, hogy képességeivel minél jobban segítsen a csapatának. Általánosságban azokat a futballistákat kedvelem, akik folyamatosan javulni akarnak. Nem szeretem azokat, akik ellógják a dolgokat, ahol csak lehet: akár öt másodpercről vagy öt méterről legyen szó. Akik folyamatosan javulni, játszani akarnak és mindent a csapatérdek alá rendelnek - ők az érdekesek számomra. Mindegyik játékosnak ilyennek kéne lennie, de ez sehol a világon nincs így, talán még a Barcelonánál sem. Egy futballista legyen becsületes, de csak az nem elég, rendelkeznie kell bizonyos képességekkel. Nem csak arról van szó, hogy valaki egész nap futkározni fog a stadion körül, én pedig majd tapsolok neki. Kell, hogy legyenek képességeid is, viszont hiába vannak, ha nem párosul hozzá szorgalom - akkor talán a harmadik ligára leszel jó.”

Karol Praženica, a becsületes balhátvéd, aki húsz évvel ezelőtt a Hajduk Splitben szerepelt. Ő talán érvényesülne…

„Ez egy nagyon nehéz kérdés. Rengetegszer láttam játékosokat, akik alacsonyabb szinten voltak, de sokra vitték. Viszont voltak olyanok is, akikről azt gondoltam, hogy minimum a Bundesligában játszanak majd, most pedig ‚csak’ az első ligában szerepelnek, nem jutottak feljebb. Sok függ a szerencsétől: lehet, hogy jön egy edző, akinek tetszik a játékstílusod. Ez az edzőkre is vonatkozik. Lehet valaki jó edző, de ha a viselkedése vagy a csapat játéka nem tetszik annak, aki a pénzt adja, vagy aki irányít, akkor elbocsátják. Egy másik klubnál meg akár bajnok is lehet. Ezek szubjektív dolgok. Ha olyan edzőm lenne, akinek tetszik a játékstílusom, akkor játszanék. Ha azonban az edző egy 190 centi magas balhátvédet keres, aki csak a védekezéssel törődik, akkor esélyem sem lenne. De minden edző azt mondja, hogy szívesebben működik együtt olyanokkal, akik hajlandóak dolgozni. Játékosként én is igyekeztem százszázalékosan dolgozni - és edzőként is ezt teszem.”

A családja Besztercebányán él. Hogyan viselik a különlétet?

„A feleségem már többé-kevésbé megszokta, hiszen mindenütt mellettem volt, ahol játszottam: húszévesen kerültem Besztercebányáról a prágai Slaviához, ő pedig a barátnőmként már akkor velem tartott. Az egész pályafutásom során úton volt velem, tehát már megszokta. Neki is megvan a karrierje, de gyakran megesett, hogy külön voltunk, hiszen ő a háztartásról és a gyerekekről is gondoskodott. Természetesen jobb lenne együtt lenni, de a fiam iskolába jár, a feleségem is dolgozik, és nem olyan hatalmas ez a távolság, hogy ne lehessen megoldani ezeket a dolgokat.”

Ön hogyan értékeli csapatunk őszi szereplését?

„Ha valamit értékelsz, akkor össze kéne hasonlítanod valamivel. Kell, hogy legyen egy kiindulási pontod, viszont nekem nincs mihez hasonlítanom, ugyanis a tavaszi idényben még játékosmegfigyelőként dolgoztam, és más csapatok mérkőzéseire összpontosítottam. A mondanivalóm tehát nem feltétlenül objektív. Úgy vélem, az ötödik hely igazságos annak tükrében, ahogy játszottunk. A gyengébb ellenfelek ellen elhullajtott pontok azok, amelyek megakadályozták a csapatot a magasabb helyezés elérésében. De ezt az ellenfelek is elmondhatnák, így ez eléggé szubjektív. Sokat beszélgetek Dejannal (Računica - megj.) és Martinnal (Matlák), akik már előttem is az edzői stáb tagjai voltak. Nekik az a véleményünk, hogy jobban játszunk, mint tavasszal. Azok az emberek pedig, akik még régebben itt vannak, azt mondják, hogy jobbak vagyunk, mint az előző időszakban. Ebből a szemszögből úgy gondolom, hogy egy lépéssel biztosan előrébb tartunk.”

Kiválóan ismeri a bajnokságot, hiszen mindegyik ellenfelet figyeli. Melyek az erős oldalaink, és mi az, amin a leginkább dolgoznunk kell a téli felkészülés alatt?

„A helyzetek értékesítésén kell dolgoznunk. Lényegében az összes mérkőzésen elég sok lehetőséget dolgozunk ki. Persze nem csak arról van szó, hogy gyakorolni kell a befejezéseket. Személy szerint úgy vélem, igazolnunk kéne egy támadót, hogy a mostaniak érezzék a nyomást, és hogy nagyobb legyen a konkurencia. Ha nyomás alatt vagy, akkor az folyamatosan javulásra ösztönöz. Többet dolgozol az edzéseken, jobban fogsz koncentrálni, és végül ennek ki kéne fizetődnie a meccsen - az adódó helyzetekből több gólt kéne szerezned. Itt nem csak a csatárokról - mint például Szarka Ákos - beszélek, hiszen ha megszerezzük a labdát, akkor nem egy vagy két csatárral támadunk, hanem több játékossal is. Ezért ez Pačindára, Sarra vagy az éppen pályán levőkre is vonatkozik. Másrészt jól szervezett a játékunk, és elég jó a védekezésünk is. Nem csak a védelemre gondolok, hiszen a középpályánk és a támadósorunk is elég jól szervezett. Egységesek is vagyunk, de természetesen ezeken a dolgokon is lehet még javítani. Fél év, vagy akár egy év sem túl hosszú idő, ha cserélődnek a játékosok. Az edző úgy állítja össze a csapatát, hogy a filozófiáját minél jobban át tudja neki adni. Ez szintén egy hosszabban tartó folyamat, amelyet nap mint nap tökéletesíteni kell - a támadást és a védekezést is beleértve.’”

Közeledik a karácsony. Mit kér a fa alá és az újévre saját maga, a klub és a szurkolók számára?

„Saját magam és a családom számára természetesen egészséget - ez a legfontosabb. A szurkolók és az összes játékos számára szintén egészséget, munkakedvet kívánok, és hogy kerüljék el őket a sérülések, betegségek. A szurkolóknak is egészséget, minél több kellemes élményt, győzelmet, nem csak a csapatunk játékából, hanem az egész klub működéséből fakadó pozitív érzéseket, jó hangulatot, amilyet csak ők képesek teremteni a stadionunkban. Egyszóval: hogy boldogok legyenek.”