A tegnapi, eljezničar elleni gólnélküli döntetlennel záruló mérkőzésre a frissen hetvenéves Pecze Károly is kilátogatott. Az egykori sikeredző, aki az emlékezetes nyolcvanas években öt éven át irányította a DAC-ot, Törökországban is nagy hírnévnek örvend. Nem is csoda, hisz három klubnál öt szezont húzott le a félhold országában.
Hogyan látta a tegnapi DAC-eljezničar mérkőzést?
„A játékosokból nem hiányzott az elszántság és az igyekezet, ami a felkészülés során megszokott dolog. Kevés volt viszont az effektivitás, a lövés. A DAC részéről főleg azok a játékosok kaptak szerepet, akik az előző találkozón nem játszottak, a játék főleg a két tizenhatos között folyt. A kapusoknak nem kellett megizzadniuk, így kitűnni sem tudtak. A mérkőzés minden bizonnyal teljesítette a felkészülési célját. Edzői szempontból megértem, hogy a felkészülés során mindegyik játékosnak bizalmat kell szavazni, hogy legyen miből válogatni, esetleg hogy az egyes posztokon két hasonló tudású játékos állhasson az edző rendelkezésére, növekedjen a konkurencia. Ma régi ismerőseimet is láthattam, például Horváth Bélát, aki még a pozsonyi Internél dolgozott a kezem alatt. A mai napig egészen jó formában tartja magát, és jó természetével is hasznos tagja lehet a csapatnak. A mérkőzésen nem láttam kiemelkedő teljesítményt, a játékosok többé-kevésbé hasonló képességűek voltak. Főleg azokat a labdarúgókat figyeltem, akiket ismerek. Többet vártam a csatároktól, hogy esetleg egyéni akciókkal vagy valamilyen váratlan húzással rukkolnak elő.”
Nemrég kerek évfordulót ünnepelt, hiszen betöltötte a hetvenedik életévét. Hogy érzi magát?
„Nagyon jól, hiszen itt lehetek. De őszintén szólva egy kicsit fáradt vagyok. Már életem olyan szakaszába érkeztem, ahol az ember lassan tényleg nyugdíjasnak érzi magát (nevet).”
Hol ünnepelte a hetvenedik születésnapját? Már itt volt Törökországban?
„Nem, otthon voltam, csak tegnapelőtt, szerdán érkeztünk Törökországba. A kötelességeimet már letudtam: találkoztam az újságírókkal, mivel most jelenik meg az önéletrajzi könyvem. Jelenleg a magyar kiadáson dolgozunk, amely két-három hét múlva készül el. Tekintettel arra, hogy nem lehet elfelejteni azokat a csodás éveket - én még pláne nem tudom -, úgy vélem, hogy azokat a szurkolókat is érdekelni fogja a könyv, akik talán büszkén emlékeznek még vissza a dunaszerdahelyi labdarúgás legfényesebb időszakára.”
És mit üzenne a DAC szurkolóinak?
„A sárga-kék szurkolókra egy rossz szót sem akarok, de nem is tudnék mondani, mert ők mindig a csapat mögött álltak. Akkoriban a támogatásukat a lehető legjobb teljesítménnyel és effektivitással igyekeztünk meghálálni. Azt üzenném nekik, hogy legyenek türelmesek, támogassák a csapatot, szurkoljanak, és akkor sok szép pillanatban lesz részük.”
