Máig emlékszem rá. A foci- és jégkorongszakértő hetilap, a TIP címoldalán Tibor Mičinec nagy fényképe köszönt vissza. 1987-et írtunk, amikor az ügyes támadó a prágai Bohemians zöld-fehér színű mezét a DAC sárga-kékjére cserélte. A csehszlovák föderális liga legnagyobb téli átigazolásaként írtak róla akkor. Állítólag nem igazán akaródzott neki elhagyni Prágát, de a kitartó dunaszerdahelyi funkcionáriusok végül meggyőzték. Hogy is volt ez, Mičinec úr? „Nem akartam menni, hiszen nem voltam már fiatal, és inkább egy külföldi átigazolást tudtam volna elképzelni. Azután a Bohemkában megjelentek bizonyos gondok, és úgy döntöttem, hogy lelépek onnan. Mikor a Bohemiansszal Dunaszerdahelyen játszottunk, megtetszett a hely, a környezet és az emberek. Végül úgy döntöttem, odamegyek,” válaszol a hétszeres csehszlovák válogatott, akinek nem felejtettünk el gratulálni a pénteken esedékes 56. születésnapjára.

A DAC-ban 1987. március 15-én debütált az RH Cheb csapata ellen. Két perc sem telt el, és máris örülhetett első góljának az új csapatában. Még ma is emlékszik rá: „Úgy emlékszem, az egyik csapattársam lövése a kapufán csattant, és én befejeltem az üres kapuba. Szép kezdet.”

A folytatás hasonlóan szép volt. „Lényegében az összes hazai meccsünk teltházas volt. Az emberek az első perctől az utolsóig drukkoltak, öröm volt előttük játszani. Ha így hajtják az embert, a játékos teljesítménye meredeken felfelé ível, és az edzőnek nem is kell felkészítenie a mérkőzésre. Meg akarja magát mutatni a nézőknek, és jó teljesítménnyel meghálálni a szurkolást. Úgy gondolom, többségében sikerült is ez nekünk - a kupában és a bajnokságban is. Megnyertük a Csehszlovák Kupát, a bajnokságban a harmadik helyen végeztünk. Ritkán szenvedtünk otthon vereséget. Még a Bayern München elleni híres meccset is átéltem,” eleveníti föl több mint huszonöt éves emlékeit.

Ragadtak magyar szavak Körmöcbánya szülöttére? „Főleg a csúnyák (nevetés)... De sok jó dolgot éltem át Dušan Libával, Lubomír Šrámekkal, Petr Kašparral, Medgyes Józsival, és egy alacsonyabb szélső védővel - hogy is hívták? Jano Kapko. Remek közösség voltunk, és gyönyörű emlékeim vannak róluk,” válaszol az egykori kiváló góllövő.

Hangsúlyozza, hogy a játékosok által beszélt különféle nyelvek miatt sosem volt semmilyen probléma köztük. „A csapatban három nemzetiségű játékosok voltak - szlovákok, csehek, magyarok. De amikor pályára léptünk, nem lehetett tudni, ki honnan van. Közös volt a célunk, erős volt a csapatszellem. Mindenki beleadott apait-anyait.” A gyors támadó, akit Bárónak és Micsigennek is becéztek, 1987 és 1989 között 74 alkalommal viselte a dunaszerdahelyi mezt, 28 gólt szerzett.

Mičinec a játékos karrierje mellett egy rövid időt edzőként is eltöltött a DAC-ban. A csapatot 2006-ban főedzőként vezette. Abban a szezonban, amelyben a csapat kiesett a másodosztályból. Miért nem sikerült kivívni a bennmaradást? „Azt gondolom, hogy különféle háttérbeli dolgok is szerepet játszottak benne, hiszen már előre köztudott volt, melyik csapat esik ki, és melyik menekül meg… A klubban nem voltak megfelelő feltételek a csapat bennmaradásához. A játékoskeret sem volt összehasonlítható azzal, amikor itt játszottam. Szóval egyik is, másik is,” válaszol.

Mikor volt legutoljára fociügyben a Csallóköz szívében? „Karel Jarolím asszisztenseként a Slovannál, és többször figyeltem a DAC-ot, mint ellenfelet. Azóta viszont több alkalommal is megálltam a városban. Sok ismerősöm van ott, és egy kiváló barátom, Straka Iván, aki valaha a stadionban dolgozott, és most a fia, Gábor a DAC játékosa.”

Továbbra is figyeli a DAC-ot, ezért tisztában van a klub történéseivel az elmúlt évek során: „Tudom, milyen szenvedést élt át a klub nemrég. Nem volt pénz, és játékosok sem… Az új tulajdonos érkezésével végre pénz áramlik a DAC-ba, ami nélkül lehetetlen focit csinálni. Ha van pénzed, jobb körülményeket tudsz teremteni, vehetsz jobb játékosokat. Ez a feltétele annak, hogy a csapat magasabb helyeket foglaljon el.”

Radványi Miklóst, a DAC jelenlegi vezetőedzőjét még azokból az időkből ismeri, amikor az ificsapatból felkerült a felnőttekhez. Mit kíván ma neki? „Drukkolok Mikinek. Szívből csinálja, Dunaszerdahelyről származik, akkor is a csapattal maradt, amikor a legrosszabb volt a helyzet. Ha az ilyen emberek nem hagyják el a csapatot, mikor nem megy a szekér, nincs pénz, vagy gyenge a játékoskeret, az értékelendő. Most, amikor jobbra fordultak a dolgok, ez neki is jutalom, amiért kitartott. Jobb körülmények között számára is jobb dolgozni.” Mičinec hozzátett egy kívánságot az egész klubnak. „A dunaszerdahelyi focinak és a játékosoknak is azt kívánom, hogy olyan sikereket érjenek el, mint mi abban az időben. Játsszanak jól, és akár nyerjék is meg a bajnokságot.”

Mičinec Prágában él, és mostanság a Záryb (Prágához közeli falu) csapatát edzi, amellyel a járási bajnokságból egy osztályt feljutott (1B osztály). „Jól érzem ott magam. Játékos-edző vagyok, ha kell, akkor pályára lépek. Több volt cseh válogatottal is járjuk az országot, és focizunk. Talán érkezik egy magasabb osztálybeli, vagy külföldi edzői ajánlat, de még nem jött… Emellett sofőrként dolgozom a prágai Legfelső Bíróságon,” osztotta meg, mivel keresi a kenyerét manapság.

Névjegy: Tibor Mičinec

1958. október 10-én született Körmöcbányán. Csapatai játékosként: Žiar nad Hronom (1965 - 1972), Sabinov (1972 - 1974), Spišská Nová Ves (1974 - 1978), VTJ Písek (1978 - 1979), VTJ Tábor (1979 - 1980), Bohemians (1980 - 1986), TJ Zbrojovka Brno (1984), DAC (1987 - 1989), Omonia Nikózia/Ciprus (1989 - 1991), Logroňés/Spanyolország (1991 - 1992), Bohemians (1992), Švarc Benešov (1993 - 1995) , Svit Zlín (1995 - 1996). A csehszlovák ligában 266 mérkőzésen 85 gólt szerzett (DAC színeiben 74 mérkőzés/28 gól). A Bohemians Prágával bajnok (1983), a DAC csapatával csehszlovák kupagyőztes (1987). Csehszlovákiát 7 válogatott meccsen képviselte, egy gólt szerzett. Említésre méltó edzői megállói: Cheb, Benešov, Zlín, Dunaszerdahely (2006 tavasza, főedző), pozsonyi Slovan (2010-2011, asszisztens), Lysá nad Labem és Čelakovice. Napjainkban a TJ Sokol Záryby csapatánál edzősködik.

Harsányi László, fotó: Németh Sándor