A nyolcvanas évek közepén Kašpar lényegében ismeretlen játékos volt Szlovákiában. Még a DAC akkori edzője, Pecze Károly is bevallotta, hogy abban az időben nem ismerte őt. Akkor hogyan „tévedt” a Csallóközbe a Kolínból származó játékos? „Kicsit meglep, hogy nem ismertek, hiszen akkor már lassan két éve a prágai Slavia színeiben szerepeltem az első ligában, és ez idő tájt talán többször léptem pályára a legfelső osztályban, mint az egész DAC. Viszont megsérültem és visszatértem a Kolínhoz, onnan érkeztem Dunaszerdahelyre,” reagál Petr Kašpar, a pozsonyi Slovan jelenlegi alelnöke. „Feltűntem a játékos megfigyelőknek. Abban az időben a második ligás Plzeňtől is volt ajánlatom, és mivel Prágában tanultam, eléggé nehéz volt a döntés. De mivel a DAC ambiciózus klub volt, szeretett volna előre lépni, ezért a sárga-kékeket választottam. Velem együtt több játékos is érkezett, és sikerült teljesíteni a célokat,” teszi hozzá az egykori középpályás és védő, aki 183 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a DAC színeiben, amivel a klub történelmében a negyedik helyet foglalja el.      

Beismeri, hogy Dunaszerdahely földrajzi elhelyezkedésével akkoriban abszolút nem volt tisztában. „Úgy gondoltam, talán valahol Kelet-Szlovákiában van. Megörültem, mikor megtudtam, hogy Pozsonytól csak körülbelül 40-50 kilométernyire van,” emlékszik vissza mosolyogva.

Talán mondani sem kell: nem bánta meg, hogy a Csallóközbe igazolt. Rögtön az első szezonjában megnyerte a Szlovák és a Csehszlovák Kupát is, amely a mai napig a DAC legnagyobb klubsikere. „Azon a nyáron több új játékos érkezett velem együtt. Jó kollektíva alakult ki, a funkcionáriusi és a szurkolói háttér is kiváló volt. Ez a Csehszlovák Kupa elhódításával csúcsosodott ki.”

Akkoriban a szurkolók a játékosokat a tenyerükön hordozták; ez a mai játékosokkal aligha történik meg. „Ez így igaz, ám meg kell mondani, hogy az egy teljesen más korszak volt. Akkoriban a labdarúgás dominált a Csallóközben, és ma már az embereknek több más kedvtelésük is van,” reagál Kašpar.  

A technikás középpályás képes volt a védelem és a középpálya szélén, de akár védekező középpályásként is játszani, sőt beállósként is kipróbálhatta magát. Főleg a Fieber Péterrel való összjátéka működött mintaszerűen a bal szélen. Támadott és védekezett, az egyik tizenhatostól a másikig szárnyalt.

Élete végéig emlékezni fog arra a Slovan elleni mérkőzésre, amelyet 5:2 arányban nyert meg a DAC, ő pedig két gólt szerzett. „Az elsőt ráadásul már az első percben fejeltem, és a forduló játékosává választottak. Lényegesebben több néző járt ki akkoriban a stadionba, és ezek azok a mérkőzések, melyeket az ember élete végéig nem felejt el.” Mindez 1989. május 3-án történt, a föderális liga 25. fordulójában. Természetesen a Bayern München elleni párharcok is a felejthetetlen kategóriába tartoznak. Egy korábbi interjúban félig tréfásan megjegyezte, akkoriban jobban tartott a határőreinktől, mint az ellenféltől. „Elektronikai termékeket akartunk onnan behozni - ami a hasonló nyugati utak során megszokott dolog volt -, meg lehetett velük egyezni,” mondja.

Akkoriban még nem sejtette, hogy Dunaszerdahelyen telepszik majd le. „Azt gondoltam, hogy itt töltök néhány szezont, majd visszatérek Prágába. Viszont jó volt az itteni háttér, és lényegében a mai napig itt maradtam.” Ráadásul a maradásra volt még egy nyomós érve: dunaszerdahelyi hölgyet vett feleségül.

Már játékos korában a DAC vezetőségének tagja lett. „Már aktív játékosként a klubvezetés tagja lettem. Még pályára léptem, onnan segítettem az edzőknek és jó kapcsolatot alakítottam ki velük, ami később klubvezetőként kapóra jött. Ezek a jó kapcsolatok a mai napig megmaradtak.”

Az élvonalbeli labdarúgással a DAC 1995-ös téli, dél-amerikai turnéja után kellett felhagynia. „Costa Ricában voltunk, és azt hiszem, hogy a San Salvador ellen léptem utoljára pályára. Ezt követően már az egészségügyi problémáim miatt nem futballozhattam csúcsszinten.”

Viszont ez után sem akasztotta teljesen szögre a csukákat: „Ismertem a dunaszerdahelyi környék falvainak polgármestereit, akik megszólítottak, hogy játsszak a csapatuk színeiben, és segítsek nekik egy kicsit. Talán hét vagy nyolc faluban is szerepeltem. Amíg az egészségem engedte, élveztem a játékot.”

Mivel a főként magyar nemzetiségűek által lakott városban már nem kevesebb mint harminc éve él, adja magát a logikus kérdés - mi a helyzet a magyar nyelvvel? „Úgy fogalmaznék, hogy talán eladni már nem tudnának.”

A Kafé becenév még a játékos pályafutása alatt született, mivel egy kávézót üzemeltetett egyenesen a DAC stadionjában. „Jó visszaemlékezni azokra az emberekre, akikkel a meccsek után ott találkoztam.” A Kafé szócskát később a cége nevébe is beépítette. Már a szocializmus vége fele gyümölccsel, textillel kezdett kereskedni, csak ez után következett a játékosok adásvétele…

A fiai örököltek futballista géneket? „Péter és Tamás fiam is játszott a DAC ifjúsági csapataiban. Az idősebb aztán egészségügyi gondokkal küszködött, megműtötték a térdét. Pillanatnyilag a vállalkozásomat segítik. Van egy fitneszközpontom, és több más üzleti érdekeltségem is Dunaszerdahelyen,” válaszolja.

Néhány évvel ezelőtt az a hír járta, hogy Kašpar és társai meg, illetve át akarják venni a dunaszerdahelyi klubot. Reális volt a dolog, vagy csak háttér-spekuláció? „A DAC többször is nehéz helyzetben volt. Mindig voltak azonban a városban olyan emberek, akiknek megvolt a kapcsolatuk a futballal, és mentek a különféle találgatások… Viszont úgy gondolom, hogy a klub ma jó kezekben van. Remélhetőleg a mi nyolcvanas - kilencvenes évekbeli nyomdokainkban járnak majd, és felemelkedik a klub. Véleményem szerint, ha nálunk jól működik egy klub, az jót tesz a szlovák futballnak. És egy DAC-Slovannal mérkőzésre lényegesen több ember látogat ki, mint egy sima bajnokira.”

Egykori DAC-játékosként, klubvezetőként, dunaszerdahelyi lakosként hogyan éli meg Kašpar a DAC-Slovan rangadót az égszínkékek klubvezetői székéből? „A barátaim már a mérkőzések előtt heccelnek, csipkelődnek velem… De mindig csak a pontokért megy a harc. Azzal a különbséggel, hogy ezeken a meccseken feszültebb a hangulat.”

Névjegy: Petr Kašpar        

A csehországi Kolínban született (1960. június 20-án), labdarúgó pályafutása a helyi ifjúsági csapatokban indult. A katonai szolgálatát Karlovy Varyban töltötte. A prágai Slavia színeiben debütált a föderális ligában (1983/84, 1984/85). Ezt követően egy szezon erejéig visszatért Kolínba, majd 1986-ban a dunaszerdahelyi DAC-hoz igazolt. Rögtön az első idényében Szlovák és Csehszlovák Kupát nyert a csapattal. Egyetlen játékosként a DAC mind a tíz nemzetközi kupamérkőzésén pályára lépett, egy gólt szerzett - a Young Boys Bern kapujába talált be. Játékosként nyolc szezont töltött a DAC-nál, közben egy szezon erejéig (1992/93) az Újpesti TE játékosa is volt. A föderális ligában 175 mérkőzést játszott (ebből 158-at a DAC színeiben), 10 gólt lőtt. A szlovák ligában 25 találkozón lépett pályára sárga-kék mezben. Az 1994/95-ös szezonban egy sérülés miatt a DAC-nál fejezte be csúcsszintű pályafutását, ezt követően több környékbeli falu csapatában játszott alacsonyabb osztályú bajnokságokban. Ezzel párhuzamosan a DAC-nál menedzseri karrierbe kezdett. 2001-ben a ligetfalui Artmediába ment, ahol menedzserként és Ivan Kmotrík tulajdonos jobb kezeként dolgozott. A klub kétszer nyert bajnokságot, és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe is. 2010-ben követte Kmotríkot a Slovanba, ahol vezérigazgatóként és a klub főmenedzsereként dolgozott. Pillanatnyilag a pozsonyi ŠK Slovan alelnöke.

Harsányi László