Szülővárosa, Székelyudvarhely testvérvárosi viszonyban áll Dunaszerdahellyel. Tudott erről?

„Igen, természetesen. A székelyudvarhelyi sport tiszteletbeli nagykövete vagyok, tehát ismerem a két város közti kapcsolatot. Itt Dunaszerdahelyen is a magyarságot szeretném képviselni, és nemcsak a sport területén, hanem magánemberként is. Azt hiszem, hogy székely emberként a gondolat- és érzelemvilágom nem áll túl távol a szlovákiai magyarokétól. Ebből a szempontból nem az volt a kérdés, hogy elfogadom-e a DAC felkérését, hiszen érzelmi és tiszteletbeli dolog volt, hogy rám esett a választás. Azt viszont el kell mondanom: nagyon sajnálom, hogy a szezon ezen szakaszában került sor az edzőváltásra. Tisztában vagyok azzal, hogy Németh Krisztián immár nagyon régóta tagja a klubnak, és szívvel-lélekkel megpróbált minden tőle telhetőt megtenni a DAC-ért. Sajnos az edzők élete ilyen, viszont ő még nagyon az edzői pályafutása elején van, ezért azt mondom neki: fel a fejjel, a következő lépés biztosan más lesz. Remélem, minél hamarabb lehetőségem nyílik találkozni vele, és akkor barátként tudjuk egymást üdvözölni.”

Sok országban megfordult már. Hogyan emlékszik korábbi állomáshelyeire?

„Egy igazi európai embernek tartom magam. Romániában, Erdélyben születtem székelyként. Huszonegy éves koromtól Németországban éltem. Ott elvégeztem a kölni főiskola edzői szakját, a Borussia Mönchengladbachnál indult az edzői pályafutásom. Utána Lothar Matthäus pályaedzőjeként a magyar válogatottnál ténykedtem, majd a Ferencvárost irányítottam vezetőedzőként. A Fradinál sok szép élménnyel gazdagodtam. Az egyik ilyen legkedvesebb emlékem az, amikor Dunaszerdahelyen játszottunk barátságos mérkőzést. Érezni lehetett azt a szeretetet, amivel a FTC-t várták az itteniek. Ez egy felejthetetlen dolog volt a számomra, és tegnap is, amikor szolgálták fel az ebédet, az új kollégák megkérdezték: ’Emlékszel Csaba? Akkor is itt ettetek!’ Természetesen emlékszem. Visszatérve a pályafutásomhoz: két évig Ugandában voltam szövetségi kapitány, majd jött a skót Heart of Midlothian együttese. Innen Belgiumba kerültem, majd ismét szövetségi kapitányként vezettem a litván válogatottat, és legutóbb másfél évig az MTK alkalmazásában álltam. Most pedig Dunaszerdahelyre érkeztem, tehát megint nem Magyarországon dolgozom - még ha nem is vagyok onnan olyan távol. Nagyon remélem, hogy a szlovákiai futballban is átélek majd pozitív dolgokat. Bízom benne, hogy egy olyan csapatot tudunk Dunaszerdahelyen építeni, amelyet ez a klub megérdemel.”

Mit tekint edzői pályafutása legnagyobb sikerének?

„Ezen nem is kell sokat gondolkodnom, hiszen mindenhol voltak nagyon pozitív élményeim. Arra törekedtem, hogy a munkám révén pozitív benyomásokat hagyjak, amikre az emberek szívesen emlékeznek. A Ferencvárossal, melyet először irányítottam profi főedzőként, bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe, a bajnokságban ezüstérmet szereztünk, a kupában kétszer is a második helyen végeztünk, a Bajnokok Ligájáról pedig az utolsó pillanatban bekapott góllal maradtunk le a prágai Sparta ellen. Azt hiszem, hogy ezek voltak a legpozitívabb élmények a Ferencváros kispadján. A második nagyon fontos állomás Skócia volt, ahol bár nem tudtunk bajnoki címet szerezni, a Rangerst és a Celticet szorosan követtük a tabella harmadik helyén. Azt hiszem, hogy én vagyok az egyetlen olyan külföldi edző, akit az újságírók és a szakma is az év edzőjének választott, hiszen Skóciában a szakma és az újságírók is megválasztják az év edzőjét. Mindkét díjat én kaptam, ráadásul rögtön az első idényemben. Amit még fontosnak tartok: mindenhol, ahol dolgoztam, sikerült sok tehetséges fiatalt felfedeznem, és gyorsan beépítenem a csapatba, akik később a hazájuk válogatottjába is bekerültek. Ugyanez volt legutóbb az MTK-nál: Bese Barnabást, aki az érkezésem előtt nem sokat játszott, átképeztük jobbhátvéddé, és joggal lehet most büszke arra a klub, hogy hosszú idő után újra válogatott játékosuk van, akit ráadásul sikerült külföldre eladni.”

Hogyan került képbe a DAC, és mi győzte meg arról, hogy elfogadja az ajánlatot?

„Ez a felkérés elég hirtelen jött, és egyből igent mondtam. Ennek különféle okai vannak, de a legfontosabb a sport szakmai oldala volt. Ez mellett a DAC egy olyan szlovákiai klub, amely a felvidéki magyarságot képviseli, továbbá a klub hatalmas infrastrukturális változások előtt áll. Meg vagyok arról győződve, hogy odafigyeléssel és kemény, megtervezett munkával előre tudunk lépni. Sokan mondják, hogy a kemény munka a legfontosabb, de szerintem ezt meg is kell tervezni. Azon leszünk, hogy sok jó eredménnyel örvendeztessük meg a klub szurkolótáborát. Remélem, hogy a drukkerek elfogadják a változást, de igazából nem is történt számottevő változás. Az élet megy tovább, mi pedig azt szeretnénk, hogy a klub sikeresebb legyen, és újra visszatérhessen az őt megillető helyre.”

Immáron nem először dolgozik együtt Werner Bürgerrel. Mit kell róla tudni, és miért pont rá esett a választása?

„Wernert a kölni főiskolán ismertem meg, és eddig nagyszerűen tudtam együtt dolgozni vele. Ő az az ember, akivel jól ki tudjuk egymást egészíteni. Neki is hatalmas szakmai tudása van, nagyon sok helyen, jó csapatoknál dolgozott. Igazából azt az embert ismertem meg benne, aki száz százalékosan segíti a munkámat Nem arra törekszik, hogy esetleg ő legyen a vezetőedző, hanem arra, hogy a vezetőedzővel együtt dolgozva sikert tudjon elérni. Én azt hiszem, hogy a mi szakmánkban igazán nehéz egy olyan párost találni, akik emberileg és szakmailag is kiegészítik egymást. Úgy érzem, hogy Werner személyében megtaláltam azt a szakembert, aki ebből a szempontból pontosan tudja a feladatát. Tudja, hogy meddig kell és lehet elmenni ezen belül, és hatalmas odaadással tudja végezni a munkáját. Minden ember rendelkezik negatív és pozitív tulajdonságokkal is, de én csak azt nézem, hogy Werner milyen a pálya mellett. Jó dolog, hogy azon kívül is megértjük egymást. Eddig nem csalódtam benne, hiszen a szakmai tudása megvan a munkához.”

Látta a DAC legutóbbi mérkőzéseit? Mit tud a csapatról, a játékoskeretről?

„Igen, láttam meccseket, és persze a DAC-ot nem kell bemutatni. Úgy is mondhatnánk, hogy a DAC a második Ferencváros - legalább is a szurkolás szempontjából. Az a bizonyos hovatartozás nagyon érződik a DAC-nál, a városban és a környéken. Ezt az emberek a pályán is viszontszeretnék látni. Nem csak mindig a pozitív eredményekben, hiszen el kell fogadni azt is, hogy a pályán van egy ellenfél, aki esetleg jobb, vagy csak jobb napja van. Szerintem ha a DAC játékosai mindent megtesznek a győzelemért, akkor a közönség el is fogadja akár a negatív végeredményt is. Az utóbbi pár napban igyekeztem rengeteg mérkőzést megnézni és elemezni. Feltűnt, hogy a csapatban sok, eltérő nemzetiségű játékos van. Hál ’istennek van két-három olyan futballistánk is, akik a szlovák korosztályos válogatottak tagjai. Szerintem ez nagyon fontos a klubnak, sőt én szeretnék minél több ifjú helyi labdarúgót beépíteni az együttesbe. Elnézve a szlovák klubok és a DAC mérkőzéseit, megállapítható, hogy sokkal dinamikusabb a játék, mint például legutóbbi munkaadómnál, az MTK-nál és a magyar bajnokságban. Természetesen nem a technikai vagy taktikai képzettségről beszélünk, hanem önmagában a játék dinamikájáról, gyorsaságáról. Az eddigi edzéseken úgy éreztem magam, mintha Skóciában lennék, és nemcsak azért, mert végig esett az eső, hanem a játékosok edzésen mutatott munkája miatt is. Azt gondolom, hogy minden országnak megvan a saját futballkultúrája, és a mérkőzéseket elemezve azt vettem észre, hogy a szlovák futballnak is megvan az adott kultúrája, amely inkább a fizikális, dinamikusabb labdarúgáson alapul. Ez egy nagyon pozitív és jó dolog a számomra, hiszen szeretem ezt a fajta felfogást. A gyakorlásokon voltak olyan becsúszások, összecsapások, amelyek során az edző inkább elfordul. De szerencsére nem történt semmi, és nyoma sem volt az alattomosságnak. Ezen belül én úgy vélem, hogy a DAC játékosai is ebben a szellemben nevelkedtek. Úgy érzem, hogy taktikailag még van hova fejlődni. Amennyiben ezen a téren előre tudunk lépni, akkor biztos, hogy a játékosok jelenlegi hozzáállásával nagyobb sikereket is elérhetünk.”

A DAC jelenleg a táblázat utolsó előtti helyén áll, a kupában pedig nyolcaddöntős. Az Önök szerződése a szezon végéig szól. Mi lenne az az eredmény, amivel elégedett lenne az idény végeztével?

„Ha a csapatnak sikerülne megragadnia a középmezőnyben. Ez egy olyan lépés lenne, melyet stabilizációnak nevezünk. Utána majd lehetne tovább gondolkodni. Természetesen sportember vagyok, és mindig nyerni szeretnék, ezért azt mondom, hogy egy kupadöntőbe jutásra már mondhatnánk, hogy ez a hab a tortán. Minden bizonnyal el akarom hódítani a szlovák kupát, de ha csak akár a döntőig jutnánk, akkor az is egy pozitív zárása lenne ennek a félévnek. Viszont most még csak lépésről lépésre gondolkodom, nem tekintek ilyen messzire. Tudjuk, hogy az új stadion építésével egészen különleges helyzetben van a klub jelenleg. Meg kell említenem, hogy az elődömnek sem volt könnyű dolga, hiszen lényegében mindig idegenben játszott a DAC, és így a megszokott közönsége nem tudott annyira a csapat mellett állni. Az öltözőben is érezhető: még nem találja mindenki a saját helyét ebben a helyzetben. Most az a legfontosabb dolgunk, hogy ebben rendet tegyünk, majd jönnek a már említett célkitűzések. Azt a feladatot vállaltam, hogy stabilizálom, és a tabellán feljebb juttatom a csapatot. Jelenleg ez a legfontosabb, és nem pedig az, hogy milyen hosszú időre szól a szerződésem. Meg kell próbálnunk előre lépni.”

Vasárnap az egyik legnagyobb, legősibb riválisunk elleni rangadóval mutatkozik be a kispadon. Mit lehet változtatni a csapatban ilyen rövid idő alatt?

„Igazából jelenleg nem az a cél, hogy most taktikai téren bármit is gyorsan megváltoztassunk, hiszen tudjuk: két-három nap alatt ez nem lehetséges. Arról van itt szó, hogy frissességet kell hozni a csapatba. Tudjuk, hogy a rangadókon minden megtörténhet, ezért mindenképpen győzni szeretnénk. A három pont adhatna egy olyan stabilitást, villámrajtot, amire lehetne építkezni. Jelenlegi célom, hogy megkeressem azokat a pontokat, melyeket kicsit meg kell változtatni, a jó dolgokat pedig meg kell tartani. El kell beszélgetnem a játékosokkal és az őket körülvevő emberekkel is. A pozitív kisugárzást át kell vinnünk a pályára is. Ez a legfontosabb jelenleg, hiszen a taktika, a csapat mozgása, az automatizmusok csak hosszabb idő alatt állnak össze. A rövid idejű automatizmusokat és a játékstílusunkat mindenképpen gyakorolni fogjuk a rendelkezésünkre álló pár napban. Végül pedig az eddigi edzéseken észlelt dinamikát és odaadást szeretném a pályán is viszont látni.”

Többször is említette a szurkolókat, illetve az itteni közösséget. Mit üzenne a sárga-kék tábornak?

„Elsősorban azt szeretném tudatni a szurkolókkal, hogy a csapatnak szüksége van a támogatásukra. Pláne azokéra, akik eddig is körülvették a DAC-ot. Azt gondolom, hogy a játékosok csak akkor tudnak visszaadni valamit a szurkolóknak, ha odaadóan futballoznak; ha látják rajtuk, hogy mindent, amit tesznek, a csapatért teszik, nem pedig egyéni érdekekből. Azt üzenném, hogy szeressék továbbra is a csapatot, mert a rosszabb időkben is ki kell állnunk egymás mellett, és ha ez megvan, akkor egy olyan egység kovácsolódik, amit nagyon nehéz lesz megbontani. Tudom, hogy mit jelent Dunaszerdahelyen a futball - pláne azoknak a szurkolóknak, akik a hétvégéken szeretnének teljes szívvel, odaadással szurkolni a csapatnak. Üzenném, hogy csak együttes erővel tudjuk elérni azt a célt, hogy a DAC újra nagy legyen. Ha ezt sikerülne együtt megvalósítani, akkor azt hiszem, mindenki büszke lehet magára, hiszen ez nemcsak a mi munkánk, hanem az övék is. Tudom, hogy ez nehéz, hiszen az az ember, aki kint van a meccseken, és ’csak’ szurkol, az nem tudja elképzelni, hogy mennyi erőt ad a pályán levő játékosnak. Ha a szurkolók azt látják, hogy a csapat nem tesz meg mindent a siker érdekében, akkor én is elismerem, hogy itt valami hiba van. A szurkoló, a játékos és az edző is a klubért van - ezért is kell együtt dolgoznunk.”