Trencsénből Zsolnára kellett volna igazolnia. A labdarúgó-iránytűje azonban az utolsó pillanatban irányt váltott. Ján Kapko, a 24 éves jobbhátvéd, 1985 telén nem északra, hanem délre költözött. Ez Weisz Mihálynak, a DAC akkori vezérének volt köszönhető. „A zsolnai szerződés szinte már kész volt, de a dunaszerdahelyiek eljöttek utánam, és Pöstyénben találkoztam Weisz Mihállyal és a családommal. Ő győzött meg, hogy igazoljak a DAC-ba,” fedi fel átigazolása részleteit az 54 éves volt játékos, aki s Máriatölgyeshez közeli Nová Porubán született.

Elmondása szerint akkor fogalma sem volt arról, hol fekszik Dunaszerdahely, és a térkép segítségét kellett igénybe vennie. „Nem voltam ezzel egyedül. A DAC akkoriban még nem volt ismert, és a második osztályban szerepelt. Amikor feljutott a legjobbak közé, akkor még a prágai Spartában is meg kellett nézniük, hova jönnek játszani. Nem is beszélve az európai kupaporondon szereplő csapatokról. Azok csak maximum Pozsonyt ismerték Szlovákián belül. Csak ezután került bele Dunaszerdahely a köztudatba,” világosít fel minket.

Fél év leteltével a DAC feljutott a legjobbak közé, és a klub legsikeresebb időszakát kezdte írni. Kapko egy pillanatig sem bánta meg, hogy hagyta magát meggyőzni a Dél-Szlovákiába való átigazolással. „Abszolút nem bánom, miért is kellene? Jöttek az eredmények, sok szurkoló látogatott ki a meccseinkre, nem hiányzott a hangulat, és minden rendezett és nyugodt volt a foci körül. Mindent átéltem, feljutást a második ligából az elsőbe, a kupasikereket. A második időszakomban ismét átéltem egy feljutást. Röviden összefoglalva, szép időszaka volt az életemnek,” összegzi a Csallóközben eltöltött időt. Nem csak a legfelső osztályban lejátszott mérkőzésekben lett házi csúcstartó (204), de összesen is (237).

Egyfajta elődje volt ő a mai modern szélső védőknek, akik a védekező feladatok elvégzése mellett a támadásokat is hatékonyan segítik. Főleg a gyorsaságából profitált. Honnan volt benne ilyen sebesség? „Nem tudom, nem nyomoztam utána. Egyszerűen csak gyors voltam,” feleli. Egyébként a mai szélsővédők közül kinek a játéka tetszik neki leginkább? „Lényegében a legjobb csapatokban találhatók, mint a Bayern München, FC Barcelona, és az angol csapatokban - egyszerűen van rájuk pénzük. Nehéz azonban megmondani, ki a legjobb közülük manapság.” Akkor máshogy kérdezzük meg: mit szól a Barcelonás Dani Alveshez? „Ő egy harcos, technikás és picit ideggyenge játékos keveréke, de kiválóan játszik. Szurkolok neki.”

Térjünk azonban vissza az ő idejébe. Rockénekes imidzse volt. hosszú haj, a nadrágból kilógó mez, és feltűrt ujj. Kapko, a lázadó? „Nem szerettem, amikor valahol beskatulyáztak. Azért is hagytam el a katonacsapatot. Ha megmondták, hogy ezt, meg azt kell tennem, akkor én annak a szöges ellentétjét csináltam,” vallja be őszintén, hogy nem barátkozott meg a fegyelemmel és az utasításokkal.

Kihágások, a kocsmanegyedek látogatása és Kapko, ezek kéz a kézben jártak. Amikor noszogatjuk, hogy mondjon konkrétumokat, nevetve reagál: „Inkább nem. Volt ott sok minden. Írjon oda inkább három kérdőjelet.” Viszont mi nem elégedünk meg ilyen válasszal, és tovább kérdezünk: Kapott Pecze Károlytól büntetéseket? „Igaz, hogy büntetett, de inkább más dolgokért, mint például a túlsúly. Tudta, hogy eljárunk sörre, és ugyanúgy tudta a már elhunyt Misi bácsi, akié volt akkoriban úgymond az egész város. Tudták, hol ülünk, mit csinálunk. De ha a meccsen a maximumot nyújtottuk, akkor senki sem szólhatott ránk egy rossz szót sem.” És a pályán teljesen meg lehetett bízni Kapkoban és társaiban, nem lazsáltak el semmit.

A legnagyobb büntetést még a DAC-korszak előtt kapta, amikor a prágai Duklában játszott. „Az életvitel súlyos megszegéséért. Diszkóban voltunk, szórakoztunk, és utána megtagadtam a pályára lépést a huszonegy éven alatti csapatban. Az lett a „jutalmam”, hogy százszor száz métert kellett lefutnom időre másik három csapattársammal. A negyvenedik százas után már nem tudtunk magunkról, de végül ez egészet abszolváltuk, meséli a régi történetet. Végül átvezényelték a Duklából, visszatért Trencsénbe. A csehszlovák válogatottban három mérkőzést játszott, egy gólt lőtt - öngólt. Ez Milánóban, egy Olaszország elleni EB- selejtezőn történt.

A csúcsszintű labdarúgó-karrier befejeztével edző lett, de párhuzamosan még játszott is, gyakorlatilag ötven éves koráig. „Légen és Tallóson is a feljutásért játszottunk, Nagymegyerrel ez sikerült is. Edzősködtem Királyfiakarcsán, Padányban és Pódafán is, ahol Szabó Ottó kezdett el edzeni sérülése után,” ecseteli edzői pályafutását. Manapság az FC ŠTK 1914 Somorja diákjaival foglalkozik, konkrétan a tizenhárom éveseket edzi. „A gyerekek hálásak, nem beszélnek vissza, látogatják az edzéseket, tanulni, fejlődni akarnak. Nekem ez kellemesebb,” dicséri a gyerekekkel való munkát. „A foci és a család az, amivel ma foglalkozom,” teszi hozzá. Dunaszerdahelyen kívül Trencsénbe is jár meccsekre, oda édesanyja és családja után megy.

„Én elsősorban a foci szórakoztató részének vagyok a szurkolója. Ha kimegyek egy DAC-meccsre, akkor is képes vagyok őket megtapsolni, ha vereséget szenvednek - már ha megérdemlik.” És pont ez az, amit a mostani DAC-játékosoknak kíván. „A DAC-szurkoló igényes. Ha egy vesztes mérkőzés után feláll és megtapsolja a csapatot, akkor minden rendben lesz.”

Névjegy: Ján Kapko

1960. szeptember 13-án született Nová Porubában, és itt kezdett el focizni is. Pályafutását Máriatölgyesen folytatta, majd a Jednota TTS Trencsén csapatában (1979/1980). Ez után berukkolt a Dukla Prágába, ahol három évet töltött (1980-1983). Visszaküldték Trencsénbe, ahonnan 1985 telén a DAC-hoz igazolt, ahol 1992-ig szerepelt. A csapattal csehszlovák kupát nyert (1987). Ausztriában is játszott (Jansdorf, Fischamend), és 1997-ben a nagyszombati Spartak csapatából visszatért a DAC-hoz, ahol még három szezont lehúzott. Ezután szerepelt Nagymegyeren és Padányban. Párhuzamosan edzősködött is (Királyfiakarcsa, Tallós, Padány, Pódafa). Napjainkban az FC ŠTK 1914 Somorja csapatánál az U13-as korosztályt edzi. 204 élvonalbeli mérkőzésével a klub csúcstartója (a második ligával együtt ez 237, ami szintén klubrekord), egy bajnoki gólt szerzett. Háromszor ölthette magára a csehszlovák válogatott mezét.