Jozef Brosz Pozsony-Dunacsúnyon született és pozsonyi Vörös Csillag diákcsapataiban indult a pályafutása. „1971-től voltam a klubnál. Először az ifjúsági csapatig jutottam, majd két-három évet a felnőttek között is játszottam. Ezt követően, a katonai szolgálatom letelte után, az utam már Dunaszerdahelyre vezetett,” eleveníti fel a Csallóközbe való érkezését.

Tulajdonképpen hogy született meg az átigazolás? „Ez egy hosszú történet. A ’vörösök’ ifjúsági csapatával felkészülési mérkőzést játszottunk Dunaszerdahelyen. Az állapotos feleségem is velem tartott, a helyi hotelben aludtunk. Akkor a már megboldogult Weiss Misi bácsi - a testnevelési egyesület vezetője - megpróbált rábeszélni, hogy maradjak. Csak a következő évben, 1979 nyarán csatlakoztunk a csapathoz Szikora Györggyel együtt.”

És egészen ideális volt az időzítés: „Mindjárt az 1979/80-as idényben feljutottunk a nemzeti ligába. Akkoriban már több nagy név is csatlakozott az együtteshez - Karol Krištof, Józsa László, Majoros György, Lainc József, és a már említett Szikora - az ő neve fogalom volt. A nemzeti bajnokságban Audi is csatlakozott hozzájuk, aki Majorossal és Tóth Lacival alkotta a híres támadósort. Ezek olyan nevek, melyeket egy dunaszerdahelyi szurkolónak nem kell különösképpen bemutatni. Remek társaság volt, kiváló góllövők voltak a csapatban. A divízióban töltött szezon során hét, vagy nyolc gólt szereztem.”

1979 novemberében az új északi lakótelepen kapott lakást, és onnantól kezdve egészen a mai napig dunaszerdahelyinek tartja magát. Az 1983/84-es évadban búcsúzott játékosként a DAC-tól. Legtöbbször jobb oldali vagy középső középpályásként szerepelt, néha a támadósorban is kipróbálhatta magát. Nagy területet játszott be, fáradhatatlan volt, védekezett és a támadásokat is segítette, küzdött, hajtott. A pályán kívül pedig barátságos, konfliktuskerülő ember volt.

Szép éveket töltött a nemzeti ligában. „Egyfolytában új, jobbnál jobb játékosok érkeztek, szép számmal még a ligából is. Példaként megemlíthetném a kiváló kapusokat, Veselýt és Červeňant, de a felsorolást folytathatnám a védelemtől egészen a támadósorig. Röviden: nagyon jó volt a gárda, és csak idő kérdése volt, mikor jut feljebb a DAC,” mondja a nyolcvanas évek első felében alakuló csapatról.

Azokban az években már születőben volt a professzionalizmus. „Akkor már csak a futballal foglalkoztunk. Formálisan még volt állásunk, de már nem jártunk dolgozni,” említi meg a szocializmus leple alatt végbemenő átállást a professzionalizmusra.

Végül elváltak Brosz és a DAC útjai. „Először Szencre kellett volna igazolnom, de abból nem lett semmi, így Nagymegyeren kötöttem ki. Nyolc évig játszottam Alistálon, és 36 éves koromban Ausztriába mentem. Tizenkét évet húztam le az alacsonyabb osztályú bajnokságokban. 48 évesen fejeztem be,” illusztrálja Brosz a DAC utáni pályafutását.

Mivel foglalkozott, miután hazatért Ausztriából? Nem volt nehéz civil állást találni? „Nem mondanám, hogy nehéz volt. Aki dolgozni akar, az úgyis talál valamit. Én sofőr, és sok minden más is voltam, ami csak jött.”

Rövid ideig az edzői hivatásba is belekóstolt. „Két évig ifistákat edzettem, amikor Kalmár Laci a segítségemet kérte Illésházán. Ezt követően még Vásárúton és osztrák B-csapatoknál is edzősködtem, de nem volt nagy dolog.”

Ötven éves kora felett sem hagyott fel az aktív labdarúgással. „A kórház válogatottjában, Mihályfán és a már említett Alistálon is futballoztam. Csak három éve, a térdoperációmat követően hagytam abba,” mondja a ma 59 éves Brosz.

Rendszeresen kilátogat a DAC hazai bajnoki mérkőzéseire, és felettébb elégedett azzal, ahogy a játékosok nekifutottak az új szezonnak. „Jobban nem is kezdhették volna. És most még hozzátettek egy Zsolnáról elhozott pontot is… A kezdet remek, meglátjuk, milyen lesz a folytatás, de egészen bíztatónak néz ki. Tavasszal ilyen nem volt, a szurkolók néhányszor ki is fütyülték a csapatot, de most más a helyzet,” meséli. „Kint voltam például a pozsonyi Slovan elleni mérkőzésen, ahol a játékosok nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Szerintem a szurkolók elégedettek lehettek a látottakkal.”

Mit gondol, képes lehet akár a kupaindulást érő helyekért is harcban lenni a DAC? „Nagyon nehéz lesz az első háromba kerülni. Ott van a Trencsén, Zsolna, Slovan - még ha az ’égszínkékek’ eddigi teljesítménye csalódás is. Talán egy kis szerencsével elérhetünk valamit. Nem tudom, hagyjuk magunkat meglepni.”

A klubban uralkodó helyzetet a saját szemszögéből így értékeli: „Nemrég még nem működött az itteni klub… Annak viszont örülök, hogy végre törődnek az utánpótlással - az idősebb és a fiatalabb ifik is feljutottak a legfelső ifjúsági ligába. Már ez egy nagy siker. Nos, működjön úgy, ahogy kell, ahogy mindegyik normális ligás klubban. Nemcsak az A-csapat létezik, aztán a többieknek semmi - ahogy az a múltban volt.

Bízik benne és reméli, hogy a DAC csapatai sok örömet szereznek a szurkolóknak az új idényben. Ő legszívesebben a lelátón élvezi ki a sikerek ízét.     

Névjegy: Jozef Brosz

1956. január 5-én született Pozsony-Dunacsúnyon. Pályafutását a pozsonyi Vörös Csillag diákcsapataiban kezdte, és egészen az A-csapatig jutott. 1979-ben a dunaszerdahelyi DAC-ba igazolt, és mindjárt az első idényben feljutott a csapattal az I. Szlovák Nemzeti Ligába. Főleg középső középpályásként játszott, néha a csatársorban is helyet kapott. Több mint három évet töltött a ligában, olykor sérülésekkel is bajlódott. 59 mérkőzésen három szerzett gól szerepel a neve mellett. Ezt követően Nagymegyeren és Alistálon játszott, majd tizenkét évet töltött alacsonyabb osztályú osztrák bajnokságokban. Hazatérése után a munkahelyi kötelezettségei mellett rekreációs szinten kisebb csapatokban tovább futballozott, és 56 éves korában fejezte be végleg a pályafutását. A dunaszerdahelyi szlovák nyelvű gimnázium iskolagondnokaként dolgozik, 1979-től él a városban. Házas, két gyermeke van - egy lánya és egy fia.    

Harsányi László