A Téglamezőn nevelkedett. „Tízéves voltam, mikor bekerültem a Slovan diákcsapatába. Pozsonyban születtem, de abban az időben Dunaújfalun laktunk. Tizennyolc éves koromig maradtam az „égszínkékeknél”, egészen a Slovan B-csapatáig jutottam. Az egykori híres játékosok, Ivan Hrdlička és Ľudovít Cvetler voltak az edzőim,” magyarázza pályafutása kezdeteit az egykori bal oldali középpályás.

Állítólag Hrdlička ajánlotta be őt a DAC-hoz. „Erre már nem emlékszem, de Brányik Sanyi bácsi keresett meg, és felajánlott egy dunaszerdahelyi szerződést.”

A legjobbkor érkezett, amikor a DAC ötödszörre futott neki a föderális ligába való feljutás kiharcolásának - ezúttal sikerrel. „Abban az időben az volt a szabály, hogy a csapatban játszania kellet egy húszéves, vagy annál fiatalabb játékosnak. Ezért a középpálya bal oldalára az ügyes Nagyot állítottuk,” emlékszik vissza Pecze Károly edző.

Tizenévesként így rengeteg játéklehetőséget kapott. „Az utolsó meccsen kívül a szezon összes találkozóján pályára léptem. Homonnára már el sem utaztam a csapattal, mivel Besztercebányára vittek katonai szolgálatra,” eleveníti fel emlékeit a játékos.

A csapat fiataljaként hogy érezte magát Dunaszerdahelyen? „Nagyon jól, hiszen az együttesben nem volt különbség az idősebb és a fiatalabb játékosok között, minden rendben volt. És többen is voltunk fiatalok. Pecze szigorú edző volt, de mi tudtuk, mi a kötelességünk. Egyszerűen szerettünk futballozni.”

A kisebb növése és az alacsonyabban levő súlypontja miatt - melynek köszönhetően gyors irányváltoztatásokra volt képes - kreatív volt. Így jellemezhetnénk Nagyot játékosként, aki főleg a középpálya bal oldalán kapott lehetőséget. Sőt még a csehszlovák 21 éven alatti válogatott keretébe is beverekedte magát.

Katonai szolgálata letelte után 1987-ben visszatért a DAC-ba. „Akkoriban a csapat már nagyon erős kerettel rendelkezett: sok minőségi játékos érkezett, így a keretben 20-22 jó focista volt. Nem volt könnyű bekerülni a keretbe, hát még a kezdőcsapatba. Viszont a bajnokságban is lehetőséget kaptam,” mondja.

És mindjárt az elsőt szinte százszázalékosan ki is használta. 1987. október 11-én az edzők először szavaztak neki bizalmat az első ligában: a prágai Dukla ellen cserejátékosként lépett pályára a 82. percben. Még hatvan másodperc sem telt el a pályára lépése óta, és már gólt ünnepelhetett - a prágai Juliska stadionban Tibor Mičinec passzát értékesítette. „A dátumra nem emlékszem, de a mérkőzésre és a gólra igen. 2:1-re győztünk,” teszi hozzá.

Sajnos a tehetségét nem sikerült még jobban kihasználnia. Talán több türelem hiányzott az ő, vagy a klub részéről. Tény, hogy 1988 nyarán elhagyta a DAC-ot. Miért döntött úgy, hogy eligazol a DAC-ból? „Mint minden fiatal játékos, én is játszani akartam, és mikor ajánlatot kaptam az akkor második ligás Szenc csapatától, elfogadtam azt,” válaszolja.

Négy idényen keresztül szerepelt ott, de a csapatnak nem sikerült kiharcolnia a legfelső osztályba való feljutást. Ezért úgy döntött, hogy külföldön is kipróbálja magát, és a Győri ETO csapatához igazolt. „Már átköltöztem Győrbe, ahol egy hónapot töltöttem. Egy hét maradt a bajnokság indulásáig, a Vasas ellen idegenben kellett volna pályára lépnünk, a két klub közötti egyeztetés viszont elhúzódott. Talán még várhattam volna, de úgy döntöttem, hogy összecsomagolok és eljövök.” Így a magyar legfelső osztályban nem lépett pályára.

Egy rövid időre visszatért Szencre, majd ezt követően egy másik szomszédos országba ment - Ausztriába. „A harmadik ligás bécsi FAC (Floridsdorfer AC) csapatához kerültem, akik jelenleg a második ligában szerepelnek. Négy évet töltöttem ott, majd nyolcat Weissenkirchenben, a Krems mellett található kis faluban.”

A Szlovákiába való visszatérése után Nádszegre ment, ahol akkoriban egykori csapattársa a DAC-ból, Majoros György edzette őt, majd fokozatosan „árnyergelt” a játékos-edzői posztra - ilyen funkcióban szerepelt Diósförgepatonyban, Sárosfán és Nagyabonyban.

Pályafutását nagyjából két éve, játékos-edzőként fejezte be Nagymagyaron. Részt vett a nemrég lejátszott emlékmeccsen, melyen a DAC és a Nyitra öregfiúi mérték össze erejüket - pályára is lépett a hazai csapat színeiben. „Mindig jó érzés találkozni, elbeszélgetni, visszaemlékezni. A Dunaszerdahelyen lakókkal gyakrabban találkozom, de messzebbről is eljöttek, például Jozef Krško. Kellemes volt ismét velük lenni, visszaemlékezni. A Nyitra színeiben eljött Molnár Zoltán is, aki Szencen volt az edzőm. Mozogtunk egy kicsit, fociztunk. Igyekszem még formában tartani magam, az öregfiúk csapatában szerepeltek. Nem hagytam fel végleg a labdarúgással,” mondta a DAC stadionjában megrendezett esemény margójára.

A DAC sárga mezében és a máshol eltöltött éveket ennyi idő távlatából így értékeli: „Az év, melyben a DAC-cal feljutottunk a ligába, pályafutásom legszebb éve volt. Ezt nem lehet kitörölni az életemből, sem elfelejteni. De a többi csapatomnál sem volt okom a panaszra. Nem mondhatom, hogy valahol kimondottan rosszul éreztem volna magam. Külföldön is szerencsém volt, tizenkét évet húztam le, ami szintén nem kis dolog. Elkerültek a súlyosabb sérülések, így csak szép emlékeim vannak a labdarúgással kapcsolatban.”

Ha a munkahelyi kötelességei engedik, akkor kilátogat a DAC mérkőzéseire. „Raktárosként műszakokban dolgozom, így nem mindig jön össze. A Szenice elleni első találkozóról hiányoztam, de remélem, hogy a Nagyszombat ellen legalább a második félidőre kiérek,” mondja.

Tősgyökeres dunaszerdahelyinek érzi magát. „1985-től lakom itt, tehát kereken harminc éve. Ha a feleségem azt mondja, hogy tősgyökeres dunaszerdahelyi vagyok, akkor az úgy is van,” jegyzi meg mosolyogva.

A jelenlegi DAC-hoz és a klub ambícióihoz ennyit fűz hozzá: „A funkcionáriusok médiában való nyilatkozatai szerint a klub megpróbál feljebb jutni. Viszont ez türelmet követel, hiszen a labdarúgásban nem lehet bizonyos dolgokat átugrani, nem megy egyik napról a másikra. Szorítok nekik. A klubnak új pályákra, a fiatalokkal való törődésre és egy új stadionra van szüksége.”

Névjegy: Nagy Jaroslav

1966. április 27-én született Pozsonyban. Pályafutását tízévesen a pozsonyi Slovannál kezdte, ahol tizennyolc éves koráig maradt. 1984 nyarán elcsábították a DAC vezetői, így ilyen fiatalon lehetősége volt folyamatosan pályára lépni az I. Szlovák Nemzeti Ligában. Teljesítményével 29 mérkőzésen járult hozzá ahhoz, hogy 1985 nyarától Dunaszerdahelynek legfelső osztályú csapata legyen. Tagja volt a csehszlovák 21 éven alatti válogatott keretének is. A DAC első két legfelső osztályban töltött idényében azonban nem volt a csapat tagja: a besztercebányai Duklában töltötte katonai szolgálatát, ott főleg a B-csapatban szerepelt. 1987-ben visszatért Dunaszerdahelyre, és az edzőktől az első ligában is megkapta a lehetőséget - 21 mérkőzésen lépett pályára, ezeken három gólt szerzett (a prágai Dukla, a sároseperjesi Tatran és a pozsonyi Inter kapujába talált be). Az I.SZNL-ban 29 mérkőzés/3 gól a mérlege a DAC színeiben. Négy évig szerepelt Szencen, melyet egy rövid megálló követett a Győri ETO csapatánál, majd tizenkét évig alacsonyabb osztályú osztrák bajnokságokban játszott. Szlovákiába való visszatérése után járásunk kisebb csapatait vezette játékos-edzőként. Dunaszerdahelyen él, házas, raktárosként dolgozik.

Harsányi László