A múlt héten kétszer is találkoztunk a Szenicével, előbb a kupában, majd a bajnokságban. Hogyan értékeled ezt a két meccset?

„Térjünk még vissza az első, hazai kupameccsre. A nézők azt láthatták, hogy fölényben játszunk. A szurkolóknak is tetszett az a meccs. Igaz a helyzetek elpuskázása senkinek sem tetszett, viszont nagy dolog volt legalább az, hogy képesek voltunk helyzeteket kidolgozni. Persze a focit gólokra játsszák, így sovány vigasz volt az egy szerzett gól. A kidolgozott helyzetek miatt pozitívak voltunk, úgy éreztük, képesek vagyunk bejutni a döntőbe. De tudtuk azt is, hogy az idegenbeli találkozó más lesz. Sokan azt mondták, hogy a továbbjutás a hazai összecsapáson úszott el, mivel nem rúgtuk be a helyzeteket. Ezt én nem így láttam, hiszen idegenben is lehetett volna nyerni, jól játszani. Rajtunk múlt. Az első félidőben nem engedtük nagy helyzetbe kerülni a hazaiakat, eléggé jól tartottuk magunkat. Az volt a célunk, hogy megszerezzük középen a labdákat és próbáljunk gyors kontrákból helyzetbe kerülni, gólt lőni. Ez sikerült is, de a második félidő egy óriási csalódás volt számomra. Hatalmas változáson mentünk keresztül fejben, nem tudom, ennek mi volt az oka. De ez már a múlt, tovább kell lépnünk. Fölöslegesnek tartom azon siránkozni, hogy nem jutottunk tovább. A bajnoki meccsre viszont egy már rég nem látott elánnal mentünk, de hiába az elszántság, hogyha az eredmény meg nem olyan.”

Miben látod a csúfos vereség okait?

„Sok negatív dolog történt az utolsó egy hónapban. Sokkal több volt a negatívum, mint a pozitívum - legyen az akár belülről a játékosok fejéből, akár pedig kívülről, a szurkolóktól. Sok mindennel lett foglalkozva, csak a pozitív dolgokkal nem, és ez is egy pecsét volt a meccsekre. De ahogy mondtam: nem fogunk siránkozni, a meccseken mi játékosok játszunk, a hibákat mi csináljuk, a gólokat mi rúgjuk: a játékosok és az edző közösen. Ez valahogy most nem jött össze, de voltunk fent is, most lent vagyunk, és ismét itt a lehetőség, hogy feljebb jussunk. Nem hiszem, hogy keveset dolgoznánk. A kulcs az, hogy el kell hinnünk: meg tudjuk verni azokat a csapatokat, akik idejönnek. Szükségünk van a szurkolókra, hiszen a DAC egy családias csapat. Szükségünk van a szurkolók segítségére, mert velük tudunk feljebb jutni. A szurkolók miatt érezzük magunkat focistának, ezért nekünk sem jó, ha hátat fordítanak, tisztelet a kivételnek. Azt is elhiszem, hogy mérgesek és nem tetszik nekik, amit látnak, de azon vagyunk, hogy ez jobb legyen. És ahogy egy családban vannak problémák, ott sem fordítanak hátat egymásnak, hanem közösen próbálnak megoldást találni. A vezető, a szurkoló, a játékos és még a takarítónő is kell a sikerhez, hiszen nem elég az, hogy a drukkerek azt nézik, ki mit nyilatkozott. Vannak játékosok, akik frusztrációból vagy idegeskedésből sarokba szorítva tesznek kijelentéseket. Ez egyrészt magánügy, másrészt pedig most, hogy gödörben vagyunk, ezek a játékosok nem tudják úgy használni a fejüket, ahogyan kéne.”

A szombati bajnoki után azt mondtad a sajtó képviselőinek, hogy nem szeretnél nyilatkozni, amíg nem nézed vissza a kétes szituációkat. Visszanézted azóta őket?

„A meccs után azt nyilatkoztam, hogy nem szeretném a játékvezetőket nyomás alá helyezni. Azt is mondtam, hogy megnézem az összefoglalót vagy az egész meccset, és majd utána nyugodtan keressenek meg a tévéstábok. De azóta nem nagyon kerestek, és gondolom, ennek meg is van a miértje. Szerintem ezzel elmondtam mindent. Úgy néz ki, hogy nem keresik az igazságot, mert ez így nekik megfelel. De ez már a múlt, zárjuk le. Hibáztunk mi is, hibáztak a bírók is. Személy szerint én már egyáltalán nem foglalkozom vele, én csak a megoldást akarom és azt, hogy a szurkolók pozitív hangulatban térjenek vissza, mert szükségünk van rájuk.”                                

A Slovan-verés óta öt bajnokin csak egy pontot szereztünk. Gondoltad volna akkor, hogy ilyen gödörbe kerülhet a csapat? Hogy lehet ebből kimászni?

„Egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen gödörbe jutunk. De mivel nagyon szoros volt a táblázat, tudtuk, hogy bármi megtörténhet. Egy-két győzelemmel még magasabban lehetünk, de egy-két vereséggel elég csúnyán leeshetünk. Ez meg is történt. Nem tudom, hogy ennek ez az oka-e, hogy úgy állunk hozzá a mérkőzésekhez, hogy ne kapjunk ki - ami rossz hozzáállás. Vagy egyáltalán nem vállaljuk fel magunkat, a tudásunkat. De ez már a múlt. A gödörből való kimászás véleményem szerint egy szép dolog, hiszen ha sikerül kimászni belőle, akkor büszkén nézhetünk a tükörbe. Mivel dunaszerdahelyi vagyok, a városban járva gyakran kérdezik tőlem a problémákat. Ez természetesen nem jó érzés, de pont most, amikor rossz passzban vagyunk, most nem kéne hátat fordítani. A biztatásukkal tudnak felemelni minket. Lehet, hogy nem szép játékkal, vagy minimális győzelemmel, de a hátralevő hat meccsen a szívünk-lelkünk kitesszük majd, hogy érezzék: mi is komolyan gondoljuk ezt a család-dolgot. Irány felfele! A múltat, a sérelmeket tegyük félre. Mi dolgozzunk azon, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk a pályán, a szurkolókat pedig kérjük, álljanak ki mellettünk, mert szükségünk van rájuk.”

Milyen jelenleg a hangulat a csapaton belül?

„Úgy érezzük, hogy a hullámvölgy miatt a szurkolók hátat fordítottak nekünk, ezért mindent a nulláról kell kezdenünk. Szintén érezzük, hogy rajtunk múlik az egész, és csak mi tudjuk megfordítani. Mindenki nagyon komolyan veszi a munkáját edzéseken és az öltözőben is. Érzésem szerint nagyobb hit és kisebb nyomás van a játékosokon. Mintha elhitték volna, hogy elrontottuk, és ideje felállni és javítani. Ezt érzem a csapaton, és ez meglátszik a pályán is. Bár már sokszor éreztem ezt-azt, ami mégsem úgy lett. Például az utolsó szenicei bajnokin úgy éreztem, hogy itt fölényesen nyerni fogunk. Az első félidőben jól is játszottunk, viszont az eredmény teljesen mást mutat. Sokat beszélgetünk a csapattársakkal, és megvan már az út is: felfele megyünk.”

Mint az egyik legtapasztaltabb játékos hogy látod eddigi tavaszi mérkőzéseinket? Sokszor ugyanazok a hibák ismétlődnek, hasonló gólokat kapunk, nem tudunk gólt rúgni…

„Mindenki látja, hogy megvannak a helyzeteink, de nem tudjuk azokat berúgni valamilyen okból kifolyólag. Ez lehet a tudás, a szerencse, esetleg a rossz helyezkedés és a csatár elszántsága, vagy azé a védőé, középpályásé, aki szögletnél felmegy fejelni. A helyzetkihasználásunk elég gyatra, és kontrákból viszonylag sok gólt kapunk. Ebbe én nem akarok nagyon belefolyni, mert az edző és a stáb dolga megtalálni a megoldást. Kaptunk bizonyos utasításokat, megoldásokat, hogy mi az, amit rosszul csinálunk, mi miatt kapunk ilyen gólokat. Most úgy edzünk, hogy ez ne történjen meg. A lényeg, hogy rájöttünk a problémára, és az már igazán rajtunk múlik, mennyire tudjuk kijavítani ezt. A gólszerzés a legnehezebb dolog, még ha a legkönnyebbnek is tűnik. Ezért a csatárok a legjobban fizetett játékosok a világon. Azon a játékoson múlik minden, aki ott van a kapu előtt, és ő milyen döntést hoz. De ha már nem tudunk sok gólt rúgni, akkor már legalább ne kapjunk ennyit. Azon vagyunk, hogy kőkeményen bedaráljuk az ellenfelet, és ne engedjük helyzetekbe kerülni.”

A tavaszi idény elejéhez képest fejlődésnek számít, hogy helyzeteket tudunk kialakítani, viszont azzal, hogy többet megyünk előre, sebezhetőbb lett a védelem…

„Igen. Ezt még csiszolni kell, mivel egy új filozófiát hozott az edző. Természetesen ez intelligencia kérdése, hogy milyen gyorsan tudjuk megvalósítani azt, amit ő kér. Az elején azt csináltuk, amit az edző kért tőlünk: letámadtunk, visszaszereztük a labdát, ezáltal talán már nem maradt annyi erőnk a helyzetek kialakítására és a góllövésre. Most a kisebb nyomás és a nagyobb kihívás hatására talán egy kicsit szétcsúszott a csapat, mivel próbáltunk támadni. Mindenhol azt hallottuk, hogy nincs elég helyzetünk, nem lövünk elég gólt, jobban kéne koncentrálni a támadójátékra. Ennek eredményeként talán elfeledkeztünk a védekezésről. Most, hogy ismerjük mindkét hibát, ezeket próbáljuk összekovácsolni. Ez a nyolc bajnoki és a három kupameccs egy szép hullámvasút volt, amiből majdnem kiestünk. Viszont még benne vagyunk, és próbálunk felfele menni. Ez benne van a klubban, a csapatban, a játékosokban, vezetőkben és a szurkolókban is. Ezt már nemegyszer megmutattuk!”