Dunaszerdahelyre katonai szolgálata letelte után, a VTJ Tábor csapatától érkezett, ahova az 1. PFC Poprádból rukkolt be. A fiatal játékos helyzete nem volt egyszerű az akkori DAC-keretben levő konkurencia miatt, de fokozatosan kiharcolta helyét a kezdőcsapatban, és egy idő után nem csak a középpálya, hanem az egész csapat egyik kulcsemberévé vált. „Abban az időben jó játékosok, jól csengő nevek voltak a DAC-nál. Nehéz volt érvényesülni a csapatban, mely akkoriban a színvonalas föderális ligában szerepelt,” emlékszik vissza Simon Gyula a sárga-kék időszak kezdeteire. A Dunaszerdahelyen töltött első szezonja a beilleszkedésről szólt, négy mérkőzésen kapott szerepet. A következőben viszont már kivívta helyét a kezdőcsapatban, épp a legjobbkor, hiszen az UEFA-kupában vonzó ellenfelet sorsoltak ki a csapatnak - a müncheni Bayernt. És ő mindkét találkozón pályára lépett. Pecze Károly edző így emlékszik vissza a müncheni látogatásra: „Amikor először mentünk az Olimpiai Stadionba, a játékosok csak bámultak. Rájuk kellett szólnom, hogy fiúk, elég volt a csodálkozásból, edzeni jöttünk.”

Az edző szavait Simon is megerősítette: „Akkoriban csak egy különleges engedéllyel, az úgynevezett kiutazási okmánnyal lehetett nyugatra utazni. Természetesen mikor a müncheni Olimpiai Stadionba értünk, csak bámultunk, mint borjú az új kapura. Nem láttunk még semmi ehhez foghatót sem Szlovákiában, sem pedig Csehországban, talán csak a prágai Sparta stadionja közelítette meg egy picit. Bár a mérkőzésünk során csak félig volt tele a stadion, óriási élmény volt számunkra, és nem csak nekem, mint fiatal játékosnak, hanem szerintem az összes csapattársamnak is.”

Majd amikor a Bayern a csallóközi visszavágóra érkezett, az a DAC történelmének legnagyobb futballünnepe volt. „Természetesen, ha olyan csapat jön, amelyik Európa tíz legjobbja közé tartozik, nincs miről beszélni. Egy nagy klub, nagy játékosokkal. Otthon 3:1 arányban győztek, hozzánk is nyerni jöttek. Itt 2:0-ra győztek és hazamentek. Annak viszont örültünk, hogy a vereség nem volt nagy gólkülönbségű,” kommentálja Losonc szülötte.

Több csapattársa is kiemeli, milyen kitűnő parti jött akkoriban össze a dunaszerdahelyi öltözőben, és Simon is csak helyeselni tud: „A csapatnál töltött öt évem alatt nem emlékszem, hogy valaki akár csak jelezte volna a másiknak, hogy ő szlovák, cseh, magyar… Soha ilyen nem történt. Tényleg egy remek parti voltunk. Megvolt a kölcsönös tisztelet, a fiatalok az idősebbek iránt és fordítva is. Bár a pályán egy csapat voltunk, a mérkőzés után minden fiatal játékos tisztelettel bánt az idősebbel - hasonló volt, mint a katonaságnál. Manapság ezt néhány fiatal játékosnál hiányolom, nem akarnak az idősebbektől tanulni, mert azt gondolják, hogy ők már mindent tökéletesen tudnak. Igazából pedig nem így van, sőt épp ellenkezőleg.”

Fokozatosan nem csak a klubot szokta meg, hanem a várost is, mely az állandó lakhelyévé, otthonává vált. „Először a munkásszállóban laktam, aztán kaptam egy kétszobás lakást, később háromszobásba költöztem. Dunaszerdahelyen született meg Viktor fiam 1987-ben. Amikor Kassára igazoltam, ő ott járt iskolába, de állandó lakhelyemként végig Dunaszerdahely szerepelt. Visszatérésem után itt telepedtünk le. Amikor Nagyszombatban játszottam, minden áldott nap ingáztam. Nem volt könnyű, de ilyen egy labdarúgó élete. 1997-ben lányom született, és a családdal végleg itt telepedtünk le,” ecseteli a történéseket. A DAC színeiben a föderális ligán kívül még a szlovák legfelső és második ligában is pályára lépett. Mérlege kerek számokból áll: 170 mérkőzés, 30 gól.

Kétszer asszisztensként is dolgozott a klubnál, és főleg az utolsó szerepvállalás volt több mint problémás: „Nagyon nehéz volt dolgozni, a játékosok háromhavonta cserélődtek. Az egész rendezetlen volt. Nem szívesen térnék vissza ehhez, megpróbáltunk valamit, nem ment. Olyan körülmények között semmit sem lehetett csinálni. Úgy mondanám, hogy rossz időben voltam rossz helyen.”

Focikarrierjét Ausztriában hosszabbította meg, és Szlovákiába való visszatérése után játékos-edzőnek állt. „A járási bajnokságokban szerepeltem játékos-edzőként. Most Nagyabony csapatát irányítom. Természetesen ebből nem él meg az ember, így más munkát is kell keresni,” eleveníti föl a jelent.

Ha ideje engedi, nem hagyja ki a DAC hazai összecsapásáit sem. „Ma már más a helyzet, mint amikor legutoljára asszisztensként dolgoztam a klubnál. A klub helyzete stabil, és ez meglátszik néhány teljesítményen. A csapat még nem kiforrott, talán nem olyan, mint amilyennek az emberek elképzelték. Én viszont ebbe nem akarok belefolyni, nem tisztem az értékelés. Az egész bajnokságban azt látni, hogy a csapatok teljesítménye kiegyensúlyozatlan, változó. Viszont úgy gondolom, Radványi Miki jó munkát végez.”

A DAC hagyományosan sokkal jobban szerepel hazai pályán, mint idegenben. Miért? „A nézők olyan hangulatot teremtenek, amilyennek lennie kell, még ha nekem személy szerint nem is tetszik néhány ének, de ez természetesen az ő dolguk… A mérkőzésekre három-ötezer ember látogat ki, és ez már olyan közeg, amely előtt megéri játszani, és a csapatnak van egy tizenkettedik játékosa. A focihoz hozzátartoznak a nézők, nélkülük nehezen beszélhetünk futballról. Ahogy mondani szokás, ha jó a cirkusz, és a bohócnak nem esik le a labda, az emberek kijönnek.,”válaszolja a 49 éves edző, akinek még mindig érvényes a játékos-igazolványa - 2018. március 4-ig, és így a pályán is feltűnik még.

Névjegy: Simon Gyula

1965. július 19-én született Losoncon, ahol az ificsapatok tagja volt. A 1. PFC Poprádba való igazolása és a VTJ Tábor csapatában letöltött katonai szolgálat után 1987-ben a DAC játékosa lett, ahol hat évet húzott le. Az 1. FC Kassában (1993-1995), a nagyszombati Spartakban (1995-1997), a bécsi Austriában (1997/98) és az SV Ried csapatában (1999) eltöltött évek után rövid időre visszatért a DAC-ba. Karrierje az Artmedia Petržalkában (2000), az osztrák Florisdorf AC-ban (2001), a bécsi Sportklubban (2002) és Kottingbrunnban (2003) és az SV Hornban (2003) folytatódott, majd az akkor második ligás DAC következett. További megállói a Koba Szenc (2004/2005), a Florisdorf AC (2005 – 2007), az SV Gablitz (2007) és az SC Columbia (2007 – 2010) voltak. Játékos-edzőként Nagymegyeren és Kisudvarnokban szerepelt. Az átigazolási kártyáján szerepel még: SV Wiesendorf, Egyházgelle, Lúcs, OFK Hidaskürt, NAFC Nagyabony. Pillanatnyilag ez utóbbi csapat játékos-edzőjeként dolgozik. A szlovák válogatott színeiben 23 mérkőzést játszott, 6 gólt szerzett. Mérlege a DAC-ban: 170 mérkőzés, 30 gól (ebből 15 a második ligában és 2 gól). Simon Gyula Dunaszerdahelyen él.